Alig három évvel a modellfrissítés után megint úgy döntöttek a Fordnál, hogy áttervezik a legendás paripát. Az új Mustang modernebb külsőt és módosított motorokat kapott.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Balogh László (MSZP) országgyűlési képviselőt bízta meg a Daimler AG kecskeméti beruházásához kapcsolódó kormányzati teendők összehangolására, valamint azok népszerűsítésére.
A BMW hetes modelltípusa mindig is egyet jelentett azzal, amit az adott pillanatban az autógyártás tud. Az új, ötödik generációnál sincs ez másként csak a sajtóanyag közel 300 oldalas.
Szoros versenyt hozott az idei Év Autója-díj versenye. A győztes az Opel középkategóriása az Insignia lett. A német jármű a Ford Fiestát és a Volkswagen Golfot előzte meg.
A Netrisk.hu biztosítási alkuszcég felmérései szerint az eddig megkötött kötelezős szerződések 25 százaléka volt újrakötés, tehát nagyobb részben a váltás „valós”, azaz új biztosítót választottak ügyfeleik.
Ausztriában nyáron két hónapot kellett várni a Sanderóra, főként a gyár nyári leállása miatt, de pár százan mégiscsak vártak rá a sógoroknál, ami jól hangzik.
Hollywoodi produkcióra volt kilátás szerdán a Kőröshegyi völgyhídon. Szimulációs gyakorlat keretében mutatták be milyen, amikor egy busz egy kisteherautóval ütközik a viadukton.
Az útellenőri szolgálat és az információs hálózat megerősítésével készültek fel az M5-ös autópálya üzemeltetésért felelős AKA Zrt. és Magyar Intertoll Zrt. szakemberei a téli szezonra.
Felfrissült a Peugeot legkisebb modellje, a 107. A 69 százalékban nők által vásárolt járgány mutatósabb, praktikusabb, lett mint korábban. A másik kis francia, a kívül-belül felújított Citroën C1 kisautó takarékosságban is fejlődött.
A japán Toyota autógyár csütörtökön a tavalyihoz képest kevesebb mint harmadára csökkentette éves eredmény-előrejelzését, miután a szeptemberrel zárult második üzleti negyedévében adózott eredménye 69 százalékkal csökkent, 139,8 milliárd jenre (1,4 milliárd dollár) az egy évvel azelőttihez képest, elsősorban az amerikai és az európai autópiac gyengesége, a pénzügyi válság és a jen erősödése miatt.
A Gazdasági Versenyhivatal jelenlegi formájában megszüntetné a gépjárművek eredetiségvizsgálatának rendszerét, még azon az áron is, ha emiatt megnőne az autólopások száma - írja a Népszabadság.
Délután három órától újra közlekedhetnek az autósok a budai alsó rakparton a Margit híd és az Erzsébet híd között. Azonban a rakpartszakasz megnyitása után is várható munkavégzés a Lánchíd és a Margit híd között.
Komolyan veszik az autógyártók, hogy az EU 2012-től sokkal szigorúbb károsanyag-kibocsátási normákat vezet be. A prémiumgyártók is rászorulnak a kis, környezetbarát autókra, amelyekre várhatóan az igény is megnő.
A fővárosi temetők többségének környékén vasárnap délelőtt nem alakult ki torlódás, de erős a forgalom a nagyobb temetők - mint a rákoskeresztúri Új köztemető, az óbudai temető és a farkasréti temető - környékén