Az M3-as autópályán közel egy időben történt több baleset. A legsúlyosabb karambol Mezőkövesd térségében, ahol egy Polski Fiat és egy motor ütközött össze, mindkét jármű vezetője megsérült.
A négynapos ünnepen a kamionoknak szerda este 10 órától csütörtök este 10 óráig, és szombaton este 10 órától vasárnap este 10 óráig nem szabad közlekedniük a magyar utakon. Csütörtök 22 órától a szombat 22 óráig terjedő időszakban nem lesz érvényben korlátozás - közölték a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban.
Az egységes 130 km/óra sebességhatár bevezetése a németországi autópályák összes szakaszán csekély környezetvédelmi előnnyel járna, és csak a hazai autógyártókat sújtaná - nyilatkozta a VDA német autóipari csoport vezetője.
Keddre virradó éjszaka befejeződött a műszaki mentés az M3-as 110 kilométerénél és megindulhatott a forgalom Nyíregyháza felé is, azt követően, hogy három halálos áldozatot követelő baleset történt a sztrádán hétfőn Füzesabony és Mezőkövesd között.
A valódi elitautókat idézi a harminc millió fölötti Lexus LS 600hL. Utasterében már-már veszélyes csend honol, amit csak a high end házimozirendszer, a masszírozós ülés és a milliónyi gomb képes izgalmassá varázsolni.
Bővítené a főváros a P+R parkolási lehetőségeket és egy elképzelés szerint bérletet kapnának azok a belvárosiak, akik kocsi nélkül közlekednek - nyilatkozta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a Napi Gazdaságnak.
Jövő januártól nem csak a kamionok után kell fizetni a 42 kijelölt főúton. A 3,5-7,5 és a 7,5-12 tonna össztömegű járműveket is bevonják a fizetős rendszerbe – tudta meg a Világgazdaság.
Kétségessé vált, hogy elkészülhet-e az eredeti határidőre, jövő májusra az M7-es autópálya még hiányzó, Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakasza – értesült a Népszabadság.
Október 25-e és 31-e között a 7-es, illetve a 276E autóbusz vonalán találkozhatnak a budapestiek a Kravtex Kft. Credo BN 18 típusú csuklós és Credo BN 12 típusú szóló autóbuszaival.
A segédmotoros kerékpároknál 2009 elejétől tervezik bevezetni a forgalomba helyezést megelőző vizsgálatot és ennek alapján a hatósági engedélyt, valamint a jelzést.
A Mercedes kocsikat gyártó Daimler vállalat első számú embere szerdán megerősítette, hogy autómotorok gyártásában együttműködési partnereket keres, erről folynak a tárgyalások, többek között a hazai vetélytárssal, a BMW céggel is. Dieter Zetsche nem zárta ki utóbbival a más jellegű kooperációt sem, annyit mondott, hogy ebben az évben döntés nem lesz.
Jövő év elejétől megszűnik az autópálya-matrica. Persze a gyorsforgalmi utak használatáért jövőre is fizetni kell, csak nem kell felragasztani a vignettát.
Nem emelkednek az autópálya-díjak egy gépjármű-kategóriában sem 2008-ban. Erre a főutakon az idén bevezetett, a teherautók számára kötelező úthasználati díj ad lehetőséget - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az M3-as autópálya mellett tartott sajtótájékoztatón.
Az október 23-i és a közelgő kegyeleti ünnepek idején változik a munkarend, ez jó néhány esetben megjelenik a tömegközlekedés menetrendjében. Mindezek mellett természetes, hogy az autózóknak is bőven jut az ideiglenes módosításokból: a belváros nagy részét lezárják vagy parkolási tilalmat rendelnek el.
Európában nem Magyarországon a legdrágább a benzin, de a régióban mindenképpen az élbolyban vagyunk. A fő ok ugyanaz, mint egész Európában: a magas adótartalom. Emellett az alacsonyabb, főleg orosz kitermelési ár sem érvényesül kellően, mert a szóba jöhető alternatívák így is csak magasabb árakon érhetők el.
Életét vesztette az a kerékpáros, akit elgázolt egy billenőkocsis teherautó péntek délelőtt Budapesten, a XIV. kerületben, a Thököly út és a Stefánia út kereszteződésében.