Élet-Stílus

Lezárás-sokk 23-a miatt

Az október 23-i és a közelgő kegyeleti ünnepek idején változik a munkarend, ez jó néhány esetben megjelenik a tömegközlekedés menetrendjében. Mindezek mellett természetes, hogy az autózóknak is bőven jut az ideiglenes módosításokból: a belváros nagy részét lezárják vagy parkolási tilalmat rendelnek el.

A magyar vasúttársaság az ünnepek alatt bevezetett munkarendváltozásokhoz alakította a vonatok közlekedési rendjét is. A kihasználtabb vonatokhoz több kocsit csatolnak, például a Budapest-Déli pályaudvar Nagykanizsa között közlekedő Somogy InterCity vonat dupla motorvonat szerelvénnyel közlekedik.

Az október 23-ai héthez kapcsolódó változások szerint, 19-én pénteken a munkanapi (de nem a pénteki), október 20-án szombaton viszont a pénteki menetrend lesz érvényben. Vasárnap 21-én és 22-én hétfőn ünnepnapi, míg 23-án vasárnapi és 24-én hétfői menetrend szerint járnak a szerelvények.

A Volán is megkavarja

A Volán – távolsági, helyközi és helyi – autóbuszjáratai a 23-ai hosszú hétvégét a következő módon teljesítik. 19-e péntek a hét utolsó munkanapját megelőző munkanapnak, tanítási napnak felel meg.

20-a szombat, a hét utolsó munkanapjának és tanítási napnak számít. Ezzel szemben 21-e vasárnap és 22-e hétfő, mindkettő a munkaszüneti nap szerinti közlekedési rendet jelent.

A 23-a kedd a legérdekesebb, ez ugyanis a hét első munkanapját és tanítási napját megelőző munkaszüneti napnak felel majd meg.

Autósok figyelem

Az október 23-i állami ünnepség előkészületei nyomán, több tucat forgalomkorlátozás, megállási, behajtási illetve parkolási tilalom lesz életben néhány napig. A teljesség igényével a rendőrség honlapján lehet böngészni, itt most csak a jelentősebb lezárásokat tüntetjük fel.

Parkolási tilalom lépett életbe az ’56-osok terén (volt Felvonulási tér) a Benczúr utca és a Damjanich utca között, valamint a Budai alsó rakparton a Halász utca és a Margit híd közötti szakaszon.


Lezárás-sokk 23-a miatt 1

Érdemes tájékozódni. KLIKK A KÉPRE (police.hu)


21-én 20 órától, 22-én 24 óráig tilos megállni az Andrássy út mindkét oldalán, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között. Valamint a Hajós utca mindkét oldalán, a Paulay Ede utca és az Ó utca között és a Lázár utca mindkét oldalán, a Hajós utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között.

21-én 6 órától, 23-án 24 óráig tilos megállni az Olof Palme sétány mindkét oldalán, a Hősök tere és a Zichy Mihály út között és a Műcsarnok mögötti egyirányú út mindkét oldalán.

22-én 20 órától, 23-án 20 óráig tilos megállni a Kossuth téren körben valamint a Miniszterelnöki Hivatal előtti parkolóban. Ehhez kapcsolódóan a Balassi Bálint utca mindkét oldalán, a Jászai Mari tér és a Kossuth tér között és a Szalay utca mindkét oldalán, a Honvéd utca és a Kossuth tér között.

Átállnak az órák is

A munkanapok áthelyezése a parkolási rendet is megbolygatja. Október 20-án és 27-én szombaton munkanap lesz, ezért a várakozási övezetekben fizetni kell a parkolásért 8.00-18.00 óráig.

Október 22-én hétfőn és november 2-án pénteken pihenőnap lesz, akkor nem kell fizetni parkolási díjat. Ez a szabályozás nem vonatkozik a Budai várra, a Margitszigetre és a Citadella alatti parkolóra, ahol folyamatosan várakozási díjat kell fizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik