A Ferrari hivatalosan is leleplezte legújabb modelljét, a Californiát. A kétüléses sportkocsi a cég legkisebb modellje lesz, de az erő nem hiányzik majd.
Carlos Ghosn megtartotta ígéretét, az új Renault Megane valóban modern. Sőt igazán dögös lett az autó, amelynél a korábbi szögletesebb jegyek helyett ezúttal lágy vonalakra szavaztak a tervezők.
Az MSZP Béke napi rendezvénye miatt péntek délelőtt lezárják pesti alsó a rakpartot és a Széchenyi felső rakpartot a Lánchíd és a Margit híd között egészen éjfélig.
Sokan a dízelt még mindig teherautó motornak tarják, de itt az első sportkocsi, amibe gázolaj kell. Csajokat meghódítani a dízel TT-vel is lehet, de a haveroknál inkább a 272 lóerős TTS-sel próbálkozzunk.
Ugyan az Ikarus Egyedi Autóbuszgyár Kft-t 2007 év végén bezárták, az egykori alkalmazottak most összefogva egy új városi 40-50 utas szállítására alkalmas autóbuszt terveztek.
Kis motor nagy, nehéz autóban. Elsőre nem tűnik nyerő párosításnak. Nem fogyaszt sokkal kevesebbet, és a hajónyi acéltesten furcsán is néz ki hátul a 2.0D felirat. Akkor miért is jó ez nekünk?
Május 1-jétől "élesben" alkalmazza a rendőrség az objektív felelősség elvét. A hét kiemelt szabálysértés, köztük gyorshajtás esetén 30 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabnak ki a gépjármű üzemben tartójával szemben.
Sokan indultak útnak autóval a négynapos, hosszú "hétvégén" a Balaton irányába, emiatt torlódásokra, lassú haladásra kell számítaniuk azoknak, akik az M1-es és az M7-es autópálya közös, a fővárosból kivezető szakaszán autóznak.
Érdemes-e három év körüli használt kocsit venni hitelre, vagy legyen inkább az új? Megéri-e a használt autókkal járó nagyobb kockázat, mennyivel rosszabb ilyenkor a hitelkonstrukció? Konkrét példán keresztül vizsgálódtunk.
A svéd Volvo világszerte 65 ezer V70 és XC70 típusú autóját hívja vissza javításra. A cég közleménye szerint az újszerű Airbag-Gardiner fejvédő légzsák kioldóját kell újra programozni.
A Comói-tónál rendezték meg az idei Concorso d’Elegenza Villa d’Este autós szépségversenyt. Szigorúan csak meghívóval lehetett bejutni a hiperelegáns szépségversenyre, akinek nem sikerült, az az FN képgalériájából tájékozódhat.
Hiába fényképeztek le tavaly 15 ezer buszsávban jogtalanul közlekedő járművet, a bírságokat a szabálytalankodók fele kikerülte azzal, hogy nem ő, hanem közvetlen rokona vezette az autót. Májustól ennek vége.
Elsőfokon bűnösnek találták azt a motorost, aki tavaly halálos balesetet okozott, amikor egy másik motorossal összeütközött Pécs és Mánfa között, miközben a történtekről kamerával felvételt is készített.
Nincs rajta nyitható keménytető, sőt még csak nem is kétüléses. A Passat CC egy meglepő négyajtós sportlimuzin, amivel új vevőkört és egy az eddiginél magasabb prémiumszintet céloz meg a Volkswagen.
Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság" kormánybiztosa szerint a regisztrációs adó csökkentése és akár 1,2 millió forintban történő maximalizálása meggondolásra késztetné azokat, akik az adónem megkerülése miatt alapítanak Szlovákiában céget, hogy annak nevére vegyenek személygépkocsit.