A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál (KVM) akár már az idén üzembe állhat az a 9-12 hibrid meghajtású autó, amelyre várhatóan a napokban írnak ki közbeszerzést.
Hat hónapon belül külön rádiófrekvenciát biztosítanak az EU-ban az autósoknak, amelyen autóstársaikkal tudnak kapcsolatot létesíteni, illetve amelyen keresztül a forgalomirányító központok is beszélni tudnak a járművezetőkkel.
A Volkswagen slágermodelljének új generációját hivatalosan augusztus második felében mutatják majd be, a nyilvánosság pedig a Párizsi Autószalonon csodálhatja meg először közelről az autót. Ennek ellenére az internetre kiszivárgott képeken már most is megnézhető, hogy milyen is lesz a VI-os Golf. A korábbi fantáziarajzok nem sokat tévedtek.
Jelentősen megnőtt a letenyei határátkelőn a Magyarországra belépők száma az éjszaka. Vasárnap délután pedig ismét a forgalom emelkedésére számítanak a rendőrök. Horvátországban a déli autópálya alagútjainál folyamatosak a dugók.
Mindkét irányban jelentős várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhelyen a gépkocsiforgalomban. A kilépő oldalon kettő, a belépőn három órát kell várakozni.
Csillagos tesztjárgányt nyüstölhetnek a BKV buszvezetői az elkövetkezendő héten. Ha éppen elkapják, önök is tesztelhetik a Mercedes buszt, és még lyukasztani sem kell. Ugyanis nincs hol.
A cseh Skoda Auto a tervek szerint a következő három év alatt évi egymillió darabra növeli autógyártását. Részint annak köszönhetően, hogy csehországi gyáraiban fejleszti a gyártókapacitást.
A horvát autópályák üzemeltetői a mostani hétvégére várják az idei nyári szezon legnagyobb forgalmát. A letenyei határátkelőnél szombat hajnal helyett más időpontot javasolnak a kilépésre a rendőrök.
A MÁV biztosítót sem a jogszabály, sem a pénzügyi felügyelet közleménye nem kötelezi arra, hogy elfogadja a szerződések közös megegyezés szerinti megszüntetését – közölte Kovács Kázmér ügyvéd, biztosítási szakjogász. A PSZÁF vitatja nézeteit.
2008-at írunk, 55 évvel vagyunk a gyönyörű Corvette C1-es bemutatója után. Amerika ikonikus és legendás sportautója jelenleg a hatodik generációnál (C6), az első modellfrissítés után jár.
Egy bloggerünk hívta fel a figyelmet arra az alábbi szimulációra, amelynek köszönhetően nem is kell 2010-ig várnunk, hogy lássuk, milyen is lesz Pécsig autópályán autózni.
Két új rögzített sebességmérő készüléket és öt, a berendezések tárolására alkalmas dobozt helyeznek ki az M0-ás autóút M1 és M3 autópálya közötti szakaszára.
Augusztus elsejétől idehaza is elérhető lesz a TMC-szolgáltatás. Egyelőre Budapesten kaphatunk GPS-ünkre friss útinfókat, amelyek a dugók elkerüléséhez szükségesek, de augusztus 20. után már egész Magyarországon működik a rendszer.
Akárcsak a múlt héten, ezen a szerdán is csökken az üzemanyagok ára - értesült a Holtankoljak.hu piaci forrásokból. A gázolaj hat, a benzin hét forinttal lesz olcsóbb literenként. Az árváltozás után egy liter benzin átlagosan 303, egy liter gázolaj pedig 324,7 forintba kerül majd literenként.
Az európai trendekhez igazodva Magyarországon is nő a kereslet az alacsony fogyasztású kisautók iránt. Az AAA Auto csoportszintű kereskedési adatai szerint az elmúlt három évben egyre nagyobb számban vásároltak autót ebből a kategóriából.
Az osztrák rendőr miután halálra gázolt egy 19 éves magyar fiatalembert Fertőd és Nagycenk között szombat éjszaka, átmenekült Ausztriába, és ott adta fel magát.
Nem túlerőltetett modellfrissítésen van túl az Audi A3. A legérdekesebb benne nem is az újrasminkelt kasztni, hanem az a dízelmotor, amelynek évekkel ezelőtt kellett volna megérkeznie.
Az angol Direct Line biztosítónak a The Mirror-ban megjelent cikke szerint a műholdas navigáció használata számtalan gépkocsibalesetet okozott. Konkrétan 300 000 sofőr szenvedett már balesetet egy-egy GPS hibás vagy elkésett jelzése miatt.
Fújjuk fel a kereket, és le a tetőcsomagtartóval: kicsit unjuk a hasznos és érvényes, de ezerszer hallott fogyasztáscsökkentési ötleteket. Kerestünk néhány másikat, mert a benzin már soha többé nem lesz olcsó, a gázolaj áráról pedig jobb nem is beszélni.