Élet-Stílus

Hibrid autóba száll a környezetvédelmi miniszter

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál (KVM) akár már az idén üzembe állhat az a 9-12 hibrid meghajtású autó, amelyre várhatóan a napokban írnak ki közbeszerzést.

A pályázatokat szeptember második felében kell beadni, eredményhirdetés októberben várható – áll a közleményben.
A tervek szerint 2 felső- és 7-10 középkategóriás környezetkímélő autót szerez be a minisztérium nyílt közbeszerzési eljárással, hogy ezzel is a zöld közlekedés fontosságára hívja fel a figyelmet.

A beruházás tervezett költségeit illetően a minisztérium nem közölt adatot.

A közlemény szerint egy középkategóriás hibridautó évente mintegy 1 tonna szén-dioxid szennyezőanyagot spórol meg a fenntartási költségek pedig 18 százalékkal alacsonyabbak egy hasonló teljesítményű benzines járműhöz képest.

A beruházással a tárca elöregedett autóparkját szeretnék frissíteni, a minisztérium autóinak átlagéletkora meghaladja az 5 évet, futásteljesítményük 154 ezer kilométer, de vannak 200 ezer kilométert futott autóik is.

Az újonnan beszerzendő hibrid autók a tárca a tervei szerint nem kerülnek majd sokkal többe, mintha hagyományos járműveket vásárolnának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik