augusztus 20
Friss hírek, időjárás-előrejelzés és programajánló az augusztus 20-i nemzeti ünneppel kapcsolatban. Beszámolók a Szent István napi rendezvényekről, ünnepi beszédekről és a budapesti tűzijáték legfontosabb pillanatairól.
A kerékpározás volt az idei sláger.
2013. 08. 21. 07:39
A viharos szél miatt elmaradt a tűzijáték Szegeden. Erről azonban nem értesítették a DÉMÁSZ-t, így ráoltották a villanyt a távozókra.
2013. 08. 20. 21:08
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) úgy készül, hogy Budapesten 21 órakor elkezdődik az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték.
2013. 08. 20. 19:59
Augusztus 20-án avatták szentté I. István királyt, a keresztény magyar állam megalapítóját és megalapozóját. Ez a nap volt ünnep, tiltották, elhazudták, most ismét "felszabadult".
2013. 08. 20. 19:13
Kálmán Imre lánya, Yvonne Kálmán Hódmezővásárhelyen tekinti meg édesapja műveit augusztus 20-án, a Budapesti Operettszínház gálaestjén.
2013. 08. 20. 13:41
Szent István gondolatait a mai kor egyik legfontosabb örökségeként idézte Lázár János államtitkár a hódmezővásárhelyi városi ünnepségen kedden délelőtt.
2013. 08. 20. 12:11
Augusztus 20-án számtalan helyszínen számtalan programmal várják a szervezők a szegedieket. Ezen a napon a SZIN is ingyenes!
2013. 08. 20. 10:18
Több szegedi kutató és közéleti személyiség is átvehetett augusztus 20-a alkalmából állami elismerést.
2013. 08. 20. 08:27
Ha kenyérben mérnénk a jólétet, akkor 780 lenne. Kis kenyértörténet és más gazdasági összefüggések augusztus 20-a alkalmából, infografikonnal.
2013. 08. 20. 07:00
Kövér László Szlovákiában elmondott ünnepi beszédében történelmi példákkal támasztotta alá, miért ez a három dolog a legfontosabb a magyaroknak.
2013. 08. 19. 22:05
Ökumenikus istentiszteletet tartottak az augusztus 20-i állami ünnep előestéjén hétfőn Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban tartottak.
2013. 08. 19. 20:12
Elege van az unalmas ünnepi programokból? Inkább sztárokkal bulizna augusztus 20-án? Összeszedtük a legjobb celebprogramokat.
2013. 08. 19. 20:00
Nyilatkozatban üdvözölte a magyarokat az államalapítás ünnepe alkalmából hétfőn John Kerry amerikai külügyminiszter.
2013. 08. 19. 19:10
Független államot teremtettek elődeink, mert tudták, hogy a függetlenségében sérült állam nem tudja szolgálni a hazát, a hazában élő magyarok és nem magyarok érdekeit - mondta Kövér László Kassán, a Löffler Béla Múzeumban, hétfőn.
2013. 08. 19. 15:43









