atv
Az Együtt feljelentést és közérdekű bejelentést is tesz a Legfőbb Ügyészségen az "államot foglyul ejtő orbáni érdekkör állami korrupciója miatt" - közölte Szigetvári Viktor társelnök.
2015. 02. 12. 11:58
A nemzetgazdasági miniszter kétfős sajtóelhárítási osztálya test test elleni küzdelemben is bevetette magát.
2014. 11. 21. 21:55
Szanyi Tibor és az MSZP sajtósa még a díszletek között is sorolta panaszait.
2014. 06. 23. 12:33
Kevesen nézték, ezért megszűnik a műsor, aminek június végén lesz az utolsó adása. Valami újjal készül a csatorna.
2014. 06. 05. 19:00
Képletesen. De hihetően. A Jobbik elnöke először szerepelt Kálmán Olga Egyenes Beszédében, a téma pedig KGBéla volt.
2014. 05. 19. 20:12
A jordániai újságírók a vita helyett egymásnak estek. Az ATV műsorvezetője nem bírta röhögés nélkül végigmondani a beköszönőjét.
2014. 05. 10. 08:55
Tizenegy év után tért vissza a Jobbik az ATV képernyőjére. Balczó Zoltán után Dúró Dóra is volt már vendég.
2014. 05. 07. 14:24
A Nemzeti Választási Bizottság elmarasztalta a csatornát azért, mert április 8. és 28. közötti műsorfolyamában nem biztosította megfelelően az EP-választáson induló Jobbiknak a programja ismertetését.
2014. 04. 30. 18:00
Kálmán Olga után Havas Henrik is tág kereteket adott a műsorvezetésnek, nem hagyta szóhoz jutni a Századvég stratégiai igazgatóját.
2014. 04. 09. 20:20
Hiába nyújtott be a csatorna bírósági felülvizsgálati kérelmet a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozata ellen.
2014. 04. 08. 15:52
A csatornával egyébként nem szimpatizáló egyesület is megdöbbent a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) büntetése miatt.
2014. 04. 02. 09:29
A Kúria a Jobbik-bojkott miatt ítélte el a tévét, a választási bizottság szerint pedig nem közölhettek volna reklámszpotokat.
2014. 04. 01. 17:23
Egy kapucnis támadó bezúzta a bejárati üveget. Három helyen dobott köveket az épületbe, majd elmenekült.
2014. 03. 17. 07:56
A hvg.hu korábbi főszerkesztője, aki a bajai videóbotrány után mondott le, az ATV új műsorának szerkesztője lesz.
2014. 02. 07. 14:52
A népszerű tévés két különböző csatornán és két teljesen eltérő műsorban szerepel majd, de úgy tűnik, hogy ez sem a TV2-nek, sem az ATV-nek nem okoz problémát.
2013. 09. 11. 19:39
A Kétfarkú Kutya Párt kongresszusán a küldöttek dönthetnek a Nemzeti Tűzboltokról és a támogató oligarchák felvételéről is.
2013. 08. 07. 11:31
Beszóltak az ATV árvízről forgató stábjának – olvasható a csatorna weboldalán.
2013. 06. 09. 10:58
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában
2012. 07. 10. 22:44
Cáfolja a BKK állításait Bócsa Viktor, a BKV vicces buszvezetője. Azt állítja, hogy csak ebédidőben adott rádióinterjút egy valóban műszaki hibás
2012. 06. 23. 16:02