Belföld

Németh Sándor Jézushoz hasonlította magát, amikor számonkérték, miért ült le Andy Vajnával vacsorázni

Megdöbbentett, hogy ezen meg lehet döbbenni. Elsősorban egyházvezető vagyok, és időszakonként eddig is találkoztam a kulturális, gazdasági, politikai szférában tevékenykedő emberekkel. Ez történt tegnap is.

– mondta a Magyar Narancsnak Németh Sándor, miután megkérdezték, miért találkozott Andy Vajnával és Habony Árpáddal a Nobu nevű étteremben. Azt mondta, Vajnával most találkoztak először, de a közös ismerőseik régóta szeretnék, ha találkoznának. Az időbeosztásuk most tette lehetővé a találkozót.

Vidám hangulatú beszélgetés volt ez, mondhatnám polgári csevej, semmilyen előre meghatározott témánk nem volt. Messzemenőkig tisztelem a Magyar Narancs olvasóit, de csak arról tudok beszámolni, ami történt. Először is a nyers halnak az egészségre gyakorolt hatásáról beszéltünk. Az 50 felettieknél kötelező téma a sport is. Beszéltünk arról, hogy a hollywoodi sztárok mit szeretnek Budapestben. Beszéltünk az Egyesült Államokról, a választási kampányról, Trump úrról. Arról is szó volt, hogy nemzetközi összevetésben milyen a magyarországi filmiparban, médiában, kommunikációs területen dolgozók szakmai nívója.

Németh Sándor szerint sem a televízió, sem a belpolitika nem volt napirenden. Pedig mindketten tévétulajdonosok, Német az ATV-é, Vajna a TV2-é.

Elsősorban lelkészként voltam jelen, ahogy Jézus is leült minden emberrel, „bűnösökkel, vámszedőkkel”, úgy nekem is nagyon fontos, hogy a Hit Gyülekezete körül széles társadalmi kapcsolatrendszer működjön. Ha nem ápolnám a társadalmi kapcsolatokat, akkor azt mondanák, hogy elszeparálom magunkat a társadalomtól, ha pedig ápolom, akkor úgy látszik, összeesküvést gyanítanak. De hogy mindenkinek békés karácsonya legyen: semmiféle paktum nem köttetett, nem fogjuk kirobbantani a harmadik világháborút.

– hasonlította magát Jézushoz Németh Sándor.

Én nem tudtam, hogy Habony Árpáddal találkozni fogok, nem ismertem korábbról Habony urat. Odajött az asztalunkhoz, köszönt Vajna úrnak, nekem bemutatkozott, és leült a szomszédos asztalhoz. A hölgyről utólag tudtam meg, hogy kicsoda, egyébként egy kisfiú is volt vele. Néhány másodpercig, maximum fél percig állhattak az asztalunknál. Több mint egy évtizedet töltöttem illegális szervezetekben, gondolja, hogy ha konspirálni akarok, akkor olyan helyre megyek, ahol jobbról-balról bárki megláthat, belehallgathat a beszélgetésembe?

– mondtga Habonyról Németh. További remek válaszokat is adott, a Magyar Narancs honlapján el lehet őket olvasni. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik