archívum

Az elmúlt napokban heves belpolitikai vita bontakozott ki az Egyesült Államokban, amikor kitudódott, Washington már a szeptember 11-e előtt tudomást szerzett a készülődő terrortámadásról. A hírszerzők szerint szinte biztosra vehető, hogy a jövőben újabb terrorakció lesz az USA-ban.
2002. 05. 21. 01:09
A kis- és középvállalatok menedzserei vezetési problémáikkal "nagy testvéreikhez" fordulhatnak . A Menedzserek Országos Szövetségének húsz tapasztalt tagja a jövőben mentorként segíti a többiek munkáját.
2002. 05. 20. 18:00
A világ második számú PC gyártója az idei első pénzügyi negyedévet a piaci várakozásoknál kedvezőbb árbevétellel és egy részvényre jutó nettó eredménnyel (EPS) zárta. Ráadásul a gyorsjelentéshez csatolt Dell prognózis is derűlátásra adnak okot, hiszen további növekedést vetítenek előre.
2002. 05. 19. 19:45
Meglehet, nem lesz szükség a harmadik generációs mobilhálózatokra ahhoz, hogy a felhasználók drót nélkül internetezzenek. A forgalmas helyeken kiépített csatlakozási pontokon elég egy kártya és egy tenyérgép vagy egy notebook.
2002. 05. 19. 12:00
Hosszú idő után először jelentkezik igazi újdonsággal a Saab az előkelő középkategóriás autók között. Az új 9-3 elölről szemlélve nem sokban különbözik jelenlegi változatától, pedig a kocsi teljesen új fejlesztés.
2002. 05. 18. 18:00
[FN, MTI] Az Erste Bank közlése szerint mindössze 700 ezer forintot zsákmányoltak a rablók a múlt héten a pénzintézet móri fiókjából - tájékoztatta Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-t. A rendőrség internetes honlapján még kedden - ugyancsak a pénzintézet közlésére hivatkozva - 7 millió 356 ezer 480 forintos kárértékről tájékoztatott. Garamvölgyi László elmondta: a rablók valószí
2002. 05. 18. 15:16
A FigyelőNet információi szerint a leendő kormánynak új jelöltjei vannak az ÁPV Rt. élére : Mészáros Tamást elnöknek, Vásárhelyi Istvánt elnökhelyettesnek, Kamarás Miklóst pedig vezérigazgatónak javasolják.
2002. 05. 17. 16:36
[FN, MTI] Az európai uniós csatlakozáshoz szükséges nemzeti fejlesztési terv, és egy ehhez kapcsolódó nemzeti fejlesztési intézet létrehozását tartja a gazdasági tárca egyik legsürgetőbb feladatának Csillag István, az SZDSZ miniszterjelöltje. A Pénzügykutató Rt. igazgatója elmondta: az intézetet a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) bázisán lehet kialakítani. Csillag véleménye szerint szükség lesz az MFB-ről szóló törvény módosítására, a szervezeti vál
2002. 05. 17. 15:51
[FN, MTI] A megalakuló kormánynak újra át kell gondolnia a hírközlési törvényt, hiszen az a jelenlegi piaci körülmények között nem alkalmazható - mondta Kovács Kálmán, az informatikai és hírközlési miniszteri poszt várományosa a Hírközlési Felügyelet (HíF) XVI. országos fórumán. A miniszterjelölt szerint a törvényben megfogalmazott célok nem teljesültek, hiszen a távközlési szolgáltatás nem lett olcsóbb, a piaci szereplők köre nem bővült és az in
2002. 05. 17. 15:35
[FN, MTI] A következő három évben a privatizációs bevételek Lengyelországban évente 6-7 milliárd zlotyt (65 zloty/forint) tesznek ki, 2005-re befejeződik a magánosítási folyamat, és az ország az Európai Unióéhoz közeli tulajdonosi szerkezetet fog elérni, amelyben az állami tulajdonhányad 10-15 százalékra csökken. Ma az állami ágazat a hazai össztermék 28 százalékát állítja elő. Ebben az időszakban tízegynéhány társaság kerül a tőzsdére - köztük a
2002. 05. 17. 15:07
A tavaly vagy korábban kihelyezett idegen nyelvű táblák és feliratok még félévig tündökölhetnek, ám új "zimmer frei" kiírás csak "szoba kiadó" táblával együtt díszítheti a Balaton-parti települések házait. Bírságolás veszélyétől egyelőre senkinek sem kell rettegnie - tudtuk meg a balatoni jegyzőktől.
2002. 05. 17. 14:29
[FN, MTI] Sasvári Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint megkezdődött a Széchenyi-terv "szétszedése". A Fidesz lakáspolitikai kabinetjének vezetője a Széchenyi-terv szétszedésének jeleit elsősorban abban látja, hogy az új kormányzati struktúra szerint az otthonteremtés a Gazdasági Minisztériumtól átkerül a Belügyminisztériumhoz. Sasvári véleménye szerint az emberek aggódnak, és ezt - mint mondta - jól mutatja, hogy az utóbbi egy hónapban hihetetlen m
2002. 05. 17. 13:30
[FN, MTI] A Klónok támadása című film világpremierjével szinte egy időben a hongkongi vámosok nyolcvan, az alkotásról illegálisan készített DVD-t foglaltak le. A vámhatóság egyik illetékese pénteken elmondta, hogy egy nagyobb akcióban lefoglalt tízezer feketepiaci DVD között leltek rá a Klónok támadásának másolataira. A hamisítványokat kedden kezdték el árusítani Hongkong egyik negyedében 35 hongkongi dollárért, vagyis négy és fél dollárnak meg
2002. 05. 17. 13:21
A német IG Metall fém- és gépipari szakszervezeti szövetség pénteken közölte, hogy a szerdai baden-württembergi bérmegállapodást a keleti tartományok, Szászország és Szász-Anhalt munkáltatói nem fogadják el. A keleti tartományok munkáltatószövetségei szerint az ottani gazdálkodási feltételek nem mérhetők össze a baden-württembergiekkel. Az IG Metall elnöke, Klaus Zwickel pénteken úgy nyilatkozott, hogy ilyenformán nincs ok a két hete kezdett sztr
2002. 05. 17. 13:00
[FN, MTI] Oroszország a következő hónap végéig kivonul a Kőolajexportáló Országok Szervezetével (OPEC) tavaly kötött kínálat-visszafogó egyezségből, mert a jelenlegi piaci árszintet már megfelelőnek tartja - mondta pénteken az orosz kormányfő. Mihail Kaszjanov a hazai olajipari vállalatokkal tartott megbeszélése után újságíróknak mennyiségi adatok említése nélkül azt mondta: a kormány a megállapodás előtti szintre tervezi visszaállítani az olajex
2002. 05. 17. 12:07
Recesszió ide vagy oda: a félmilliárd dollárt közelítette a bemutatott műtárgyak értéke a New York-i művészeti vásáron. Eközben itthon egy tízmillió forintos leütési ár is eseményszámba megy.
2002. 05. 17. 12:02
[FN] Japán hivatalosan értesítette a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO), hogy júniustól 100 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokból származó acéltermékekre, válaszul a márciusban elrendelt, 30 százalékig terjedő amerikai pótvámra. Japán azt követően szánta rá magát a büntetővámok kivetésére, hogy kereskedelmi minisztere és az Egyesült Államok kereskedelmi megbízottja között szerdán folytatott tárgyalásokon nem közeledtek az álláspontok. P
2002. 05. 17. 11:48
[FN, MTI] A móri bankrablás áldozatainak emlékére katonai tiszteletadással vonták fel a Kossuth téren az állami lobogót, amelyet azután félárbocra eresztettek. Az eseményen jelen volt Mádl Ferenc köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök. A gyásznapra a Nemzeti Kegyeleti Bizottság tett javaslatot a vonatkozó kormányrendelet alapján. A jogszabály értelmében nemzeti gyász a társadalom egészét, annak je
2002. 05. 17. 11:11
[FN] A Matáv Rt. megvásárolta a bolgár telefontársaság (BTK) privatizációs tenderének dokumentációját - közölte Straub Elek, a Magyar Távközlési Társaság vezetője pénteken. Straub Elek elmondta, hogy a mostani ajánlatokból a bolgár kormány egy szűkített listát alakít. Az ez alapján a versenyben maradóknak már egy kötelező érvényű ajánlatot kell tenniük. A Matáv többségi tulajdonosának, a német Deutsche Telekom távközlési óriás 30 ezres létszámleé
2002. 05. 17. 10:46
[FN] A háztartások nettó finanszírozási képessége áprilisban az előzetes adatok alapján 6,4 milliárd forinttal csökkent a márciusihoz képest - közölte az MNB szerdán. A csökkenésben meghatározó szerepe volt a hitelállomány kiugróan nagy emelkedésének. A pénzügyi eszközök közül az előző hónaphoz hasonlóan a befektetési jegyek, a készpénz és a nyugdíjpénztári követelések nőttek, míg a lakossági betét- és állampapírállomány áprilisban csökkent. A ne
2002. 05. 17. 10:23
[FN] A háztartások nettó finanszírozási képessége áprilisban az előzetes adatok alapján 6,4 milliárd forinttal csökkent a márciusihoz képest – közölte az MNB szerdán. A csökkenésben meghatározó szerepe volt a hitelállomány kiugróan nagy emelkedésének. A pénzügyi eszközök közül az előző hónaphoz hasonlóan a befektetési jegyek, a készpénz és a nyugdíjpénztári követelések nőttek, míg a lakossági betét- [...]
2002. 05. 17. 10:15
[FN, MTI] Csehország válaszlépéseket fontolgat, miután a magyar kormányzat védintézkedéseket tett vas- és acélipari termékekre. Nem zárom ki, hogy kölcsönösségi alapon mi is ilyen intézkedést hozunk – mondta a Hospodárské Noviny című prágai gazdasági lap pénteki számában Frantisek Kubelka cseh ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes. Felhívta a figyelmet, hogy Magyarországhoz hasonló lépéseket esetleg más országok is [...]
2002. 05. 17. 10:13
[FN, MTI] Meghosszabbították a bolgár a bolgár távközlési társaság (BTK) privatizációs pályázatának beadási határidejét. A szófiai kormány a vállalat 65 százalékának eladásából legkevesebb 100 millió dollárt remél, az eladást az idei legjelentősebb privatizációs ügyletnek tekinti. A győztes opciót kap egy GSM-alapú mobilhálózat kiépítésére is, amely a harmadik mobilhálózat lehet Bulgáriában. Eddig 8 érdeklődő vásárolta meg [...]
2002. 05. 17. 09:55
[FN, MTI] A folyamatos veszteségesség és a gyenge piaci környezet miatt leminősítette csütörtökön a svéd Ericsson távközlési berendezésgyártót a Standard and Poors nemzetközi hitelminősítő. Az új besorolások kilátása is negatív, ami további leminősítést valószínűsít, jóllehet az Ericssont a hitelminősítő levette a rövid időn belüli módosítást előrevetítő figyelőlistáról. Az Ericsson 2002 első negyedében 37 milliárd svéd koronás forgalom mellett 4
2002. 05. 17. 09:36
Olvasói sztorik