archívum

Romano Prodi, az Európai Bizottság első embere Medgyessy Pétert arra kérte az MTV élő adásában, hogy ölelje meg a nevében is a magyar népet. Medgyessy ezt megígérte. Prodi előzőleg elmondta, hogy lelkes, mivel ezentúl egy európai családba tartozik Magyarországgal. Minél nagyobb az igenek aránya - tette hozzá -, annál könnyebb lesz együtt élnünk. Ez immár a harmadik népszavazás a csatlakozásról, és az igenek aránya egyre jobb - mondta Prodi -, am
2003. 04. 12. 23:44
Megszületett az új magyar európai köztársaság – fogalmazott Medgyessy Péter miniszterelnök, hozzátéve, hogy nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik nem érhették meg ezt a napot.
2003. 04. 12. 23:22
Csekély érdeklődés mellett folynak a programok a Millenáris parkban. Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány által szervezett gálán cirkuszi produkciókkal és élő zenével várják a látogatókat, ám az alsó részeken, ahová a „civilek" beléphetnek, este fél tíz után kb. százan voltak. A közéleti szereplőknek, hírességeknek fenntartott felső emeleten körülbelül háromszázan vannak, és folyamatosan figyelemmel kísérik a legfrissebb eredményeke
2003. 04. 12. 22:40
Megrongáltak több európai uniós zászlót a fővárosban, a Lánchídon. Ismeretlenek több zászlóból kivágták az EU-s csillagokat, és néhány lobogót elvittek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ügyeletese az MTI-nek elmondta: a zászlók tulajdonosa még nem tett feljelentés az ügyben. Az MTI úgy tudja, hogy a zászlók a Városdekorációs és Reklám Szolgáltató Kft. tulajdonában vannak.
2003. 04. 12. 22:23
"Magasabb részvételi arányra számítottunk" - nyilatkozta Suba János, az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány ügyvezető titkára az Indexnek - "hiszen minden kutatás magasabb várható részvételt jelzett". Mint mondta, "elbambult az ország", sokan nem mentek el szavazni, mivel biztosak voltak a végeredményben.
2003. 04. 12. 22:14
A Magyar Demokrata Fórum számára elfogadhatatlan, hogy - az eddigi gyakorlattól eltérően - a közszolgálati televízióban a pártok választási rendezvényeiről nincs helyszíni egyenközvetítés. Gémesi György, az MDF alelnöke szombaton este az MTI-nek úgy fogalmazott: "a kormány ráült a közszolgálati médiára", ennek szerinte ékes bizonyítéka az, hogy csak a kormány rendezvényéről tudósítanak élőben. A politikus leszögezte: az MDF ezt úgy értékeli, hog
2003. 04. 12. 22:02
Az Európai Unió igenlése legyőzte a kicsinyes pártpolitikai indíttatású fanyalgást - mondta szombaton a Pilvax Kávéházban Kovács László újságírók előtt. Az MSZP elnöke, külügyminiszter az EU-csatlakozásról döntő népszavazás estéjén, a szavazóhelyiségek zárását követően nyilatkozott, eredményesnek nevezve a voksolást. A szocialista párt vezetője utalt arra, hogy bár még nincs végleges eredmény, meg lehet előlegezni az ünneplést. Úgy fogalmazott,
2003. 04. 12. 21:53
Dávid Ibolya szerint jól határoztak a politikusok, amikor a népszavazás mellett döntöttek, hiszen a nemzet jövőjét érintő kérdésben fontos, hogy a magyar állampolgárok kifejezzék akaratukat. Az MDF elnöke hangsúlyozta: az eredmény ismerete nélkül még csak reményét fejezheti ki, hogy az egész nemzet közös sikere lesz a népszavazás végeredménye. "Reményeim szerint a rendszerváltó Magyar Demokrata Fórum történelmi törekvéseit fogja igazolni a népsz
2003. 04. 12. 21:51
Az SZDSZ-es parlamenti képviselő, a pártelnöki kabinet tagja az MTI-nek szombat este nyilatkozva, a fél nyolcas részvételi adatok ismeretében megjegyezte : a vártnál kevesebben mentek el szavazni. Hozzátette, a részvétel tekintetében soha nem tartozott az optimisták közé. Úgy vélte, "az első normális tavaszi napon" sokan elutaztak lakhelyükről és a népszavazás miatt nem tértek vissza voksolni. Horn Gábor nem sokkal este kilenc óra előtt 50 százal
2003. 04. 12. 21:46
A szavazókörök 53 százalékának összesítése szerint 1 millió 661 ezer 937 ezer érvényesen leadott szavazat közül 83,67 százalékos az igenek aránya. A nemek aránya 16,33 százalékos. Az igen-szavazatok száma 1 millió 390 ezer, a nemeké 271 ezer.
2003. 04. 12. 21:39
A szavazókörök 45 százalékának összesítése szerint az igenek aránya változatlanul nagyon magas, 83,67 százalékos. A nemek 16,33 százalékot tesznek ki. Az érvényesen leadott voksok száma 1 millió 370 ezer 435 darab. Az igenek száma 1 millió 146 ezer 709. A nemek száma 223 ezer 726.
2003. 04. 12. 21:36
A szavazókörök 35 százalékának feldolgozása után egyre növekszik az igenek aránya. Jelenleg már 83,63 százalék támogatja az EU-csatlakozást, és mindössze 16,37 százalék ellenzi azt. A konkrét adatok szerint az érvényesen leadott 993 ezer 134 szavazatból 830 ezer 566 volt igen, 162 ezer 568 pedig nemleges.
2003. 04. 12. 21:31
A szavazókörök egyötödének feldolgozása után összesítésben 83,4-16,6 százalék arányban vezetnek az igenek. Ez azt jelenti, hogy az 528 ezer 772 érvényesen leadott szavazatból 440 ezer támogatta hazánk EU-csatlakozását. A nemek száma 87 ezer 869 volt, ami 16,62 százaléknak felel meg.
2003. 04. 12. 21:28
Az Országos Választási Bizottság állásfoglalása szerint nem minősül kampánycsend-sértésnek az állami és párttisztviselők bemutatása a médiában, ha ehhez nem társul magyarázat és kommentár. A bizottság ezt azután mondta ki, hogy az egyik beadványban kifogásolták: a Kossuth és a Petőfi Rádió hírt adott Medgyessy Péter kormányfő és Szili Katalin házelnök voksolásáról, a Hír TV pedig bemutatta, ahogy Orbán Viktor volt miniszterelnök leadja szavazatá
2003. 04. 12. 21:26
Medgyessy Péter miniszterelnök a nap folyamán az Országos Választási Bizottság központjában nyilatkozott a nap eseményeiről. „Mindenekelőtt azt szeretném kiemelni, hogy nagyon európai módon zajlik a szavazás. Semmifajta komolyabb incidensről nem kaptunk tájékoztatást. Az emberek élnek a lehetőséggel. Először is szeretném megköszönni mindazoknak, akik úgy döntöttek, hogy elmennek mostanáig is már a szavazásra, hogy véleményt nyilvánítsanak,
2003. 04. 12. 21:24
A szavazókörök 9,19 százalékának összesítése alapján az igenek vezetnek 83,25 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy a 193 ezer 568 érvényes szavazatból 161 ezer 145 támogatta Magyarország EU-csatlakozását. A nemek aránya 16,75 százalék volt, ami 32 ezer 423 szavazatot jelentett.
2003. 04. 12. 21:21
A szavazókörök 3,6 százalékának összesítése után az igenek és a nemek aránya nagyjából változatlan, 83-17 százalék az igenek javára a voksok megoszlása. A 60 ezer 494 darab érvényes szavazatból ugyanis az igenek 50 ezer 166-ot (82,93 százalék) tettek ki. A nemek száma valamivel több mint tízezer, ami 17,07 százaléknak felel meg.
2003. 04. 12. 21:18
Olvasói sztorik