Még az Apple vetélytársai is támogatásukról biztosították a kormánnyal vitában álló céget. Többek között a a Google, a Facebook, a Microsoft, az AT&T, a Mozilla, a Snapchat és a WhatsApp.
Szerintük az okostelefonok kódjának feltörése, még ha csak egyszer történik is meg, beláthatatlan következményekkel járhat a számítógépes biztonságot illetően.
Minden mögött a rettegett okostelefon áll: az Apple szeretné sok forrásból beszerezni az érintőképernyőit, ezért egyik beszállítójával felvásároltatott egy gyártót.
Az Apple szakít a hagyományokkal, és már március közepén új iPhone-t mutat a lázban égő rajongóknak. Persze még nem a nagy, dicsőséges hetest, hanem egy kis, dicsőséges népmobilt.
Kongresszusi meghallgatásra idézték be Tim Cookot, az Apple informatikai cég vezérigazgatóját és James Comey-t, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatóját.
A jövőnk egyik legfontosabb kérdéséről megy épp a harc Kaliforniában. Mindegy, hogy ki nyer, a magyarok életére is hatással lesz. És még csak bele sem szólhatunk.
Dr. Dre-vel saját filmsorozatot forgat az Apple, amely már jó ideje kacérkodik a televíziós üzlettel. Az Apple Music szolgáltatást szeretnék az újdonsággal felturbózni.