amerikai egyesült államok
„Hol élünk, a náci Németországban?” – kérdezte.
Jared Kushner ügyvédje szerint erre az esetre nem vonatkoznak a nepotizmust tiltó törvények.
Hajtóvadászatot adtak ki a feltételezett tettes elleni, akiről már fotót is közöltek a hatóságok.
Leendő kabinetfőnöke szerint az új elnök válaszlépéseket is hozhat.
Egyszer csak a szeme sarkából látta, hogy emberek rohannak felé.
Élete legnagyobb megtiszteltetésének nevezte, hogy first lady lehetett.
Nem zárja ki, hogy épp az orosz hírszerzés terelte rá a gyanút.
Az elsődleges információk szerint öten meghaltak.
Szegény Trump most biztos nagyon irigy lehet.
Megpihent kicsit, bár nem szeretett volna.
A chicagói rendőrség beteges gyűlöletcselekményről beszélt.
Arabul tanulnak a helybeliek egy amerikai kistelepülésen, hogy könnyebb legyen a beilleszkedés a szíriai menekülteknek.
A leendő elnök kedden vagy szerdán tervezi elmondani, hogy mit tudott meg az ügyben.
A legkevésbé arra számítanak, hogy meg tudja majd akadályozni a kormányzati botrányokat.
Az orosz elnök azt mondta, nem akar „erre a szintre süllyedni”.
A nagyváros polgármestere azt mondta: nem tudja, miért akarnak milliók a hidegben ácsorogni, de felkészülnek rá.
A csütörtökön bejelentett amerikai büntetőintézkedésekre Moszkva is válaszolt, egy iskola és egy üdülő bezárásával.
John Kerry szerint a barátság kölcsönös tiszteleten alapul, és nem asszisztálnak ahhoz a politikához, amely feszültséget szít a Közel-Keleten.
A török elnök emellett a nemzetközi terrorellenes szövetség szemére vetette azt is, hogy kevés támogatást nyújt a terrorszervezet ellen Szíriában.
Csakhogy ezt nem teheti meg, amíg az ellene folyó ügyészi vizsgálat le nem zárul.
Az ENSZ BT szavazásán Amerika tartózkodott.
Annyira helyénvaló gondolatok vannak benne!
Erről a Kreml szóvivője beszélt.
Henry Heimlich büszke volt arra, hogy módszerével bárki életet menthet.