amerikai egyesült államok
Heves elutasítással reagált a nemzetközi közösség az éjjeli észak-koreai rakétakísérletre.
Liu Jieyi szerint ha a helyzet tovább fokozódik, elveszíthetik az irányítást.
Egy amerikai bíró szerint a cég nem sérti az adatvédelmi törvényeket.
Követelve a törvényhozóktól, hogy kezdeményezzenek a kongresszusban Trump leváltását célzó alkotmányos vádeljárást.
Meglehetősen elnöki cselekedet.
Ennek a háborúnak sosem lesz vége.
Még a republikánusok is tiltakoznak a stílus miatt, ahogy egy műsorvezetőt támadott a Twitteren.
Hamburgban ülhet egy asztalhoz a két elnök.
Az amerikai befektetők kissé bizonytalanok a gazdasági környezet miatt. Először szerepelt együtt a washingtoni nagykövet és az amerikai ügyvivő.
Még a tőle megszokott hangvételnél is durvább bejegyzéseket posztolt csütörtökön az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
Kumin Ferenc arra figyelmeztetett, hogy az illegális munkavállalás gyanúja miatt a határőrök bárkit visszafordíthatnak.
Túlélte a drogfüggőséget és a rákot is, de a brutális sérüléseivel nem tudott tovább harcolni.
A katonát kritikus állapotban szállították kórházba.
Az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság hétfőn egyhangúlag jóváhagyta a rendelet egyes részeit.
Hétfőn hozott ítéletet a szövetségi legfelső bíróság.
A most 60 éves Steven Dishman 1985. május 28-án lépett le a rács mögül.
Kicsúszott egy kötélpálya gondolájából.
Állításuk szerint a nemzetközi normáknak megfelelően bántak vele a börtönben.
Több mint 2500 barát és családtag kísérte utolsó útjára.
Kirúgták a The Wall Street Journal külpolitikai rovatvezetőjét, Jay Solomont, mert egy fegyverkereskedővel üzletelt.
Az ottani jogszabályok szerint fejenként 55 év börtönt is kaphatnak.
A Kanadából érkező elkövető azzal indokolta tettét, hogy az amerikaiak embereket gyilkoltak Szíriában, Irakban és Afganisztánban.