A DVSC-verő Rabotnicskinek a Lille már nagy falatnak bizonyult a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében. A magyar bajnokot simán (5-2-es összesítéssel) búcsúztató macedón alakulat 3-0-s vereséget szenvedett a francia csapattól, ekképp az újabb bravúr, a továbbjutás elérhetetlen távolságba került a számára.
A négy magyar induló közül csak kettő - Kasza Róbert és Tibolya Péter - jutott be a pénteki döntőbe a sanghaji junior öttusa-világbajnokság férfi hagyományos versenyében.
A bajnok Debrecen és az ezüstérmes Újpest már elbúcsúzott a nemzetközi kupaszerepléstől, a magyar indulók közül már csak az FC Fehérvár van talpon. Cserői Aurél legénysége csütörtök este - a papíron esélyesebb - svájci Grasshopperst látja vendégül az UEFA-kupa második selejtezőkörének első mérkőzésén.
A jövőben az olasz Roberto Landi irányítja a Borsodi Ligában szereplő FC Sopron szakmai munkáját, míg az eddigi vezetőedző, Selymes Tibor menedzserként tevékenykedik a klubnál.
Ideiglenesen Herczeg András irányítja a magyar bajnok Debrecen foglalkozásait, miután a vezetőedző, Supka Attila lemondott a posztjáról. "Az elnök úr belém vetette bizalma megrendült. Így nincs értelme a folytatásnak" - magyarázta döntését a szakember.
A világelső Roger Federer magabiztos győzelemmel tért vissza a pályára: a svájci menő két szettben verte a francia Paul-Henri Mathieu-t a Torontóban zajló teniszviadal első körében.
Az Arsenal megnyugtató előnyt szerzett Zágrábban, a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. körének első mérkőzésén. Arsene Wenger csapata 3-0-ra győzte a helyi Dinamót, a két hét múlva esedékes londoni visszavágó csupán formalitásnak tűnik.
Csütörtök este fogadja a svájci Grasshopperst az FC Fehérvár a labdarúgó UEFA Kupa selejtezőjének második fordulójában: a párharc tétje hazai szempontból az, hogy marad-e magyar csapat a nemzetközi porondon augusztust követően is.
A szlovák Marcel Hossa az észak-amerikai profi ligában (NHL) szereplő New York Rangersszel, míg honfitársa, Ladislav Nagy a Phoenix Coyotes jégkorongcsapatával írt alá új kontraktust.
Vass Károly, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja kedden részleteket ismertetett az MTI-vel a MOB hétfői, zárt ajtók mögött tartott rendkívüli elnökségi üléséről.
Brit sajtóértesülések szerint Franck Ribery, az Olympiqe Marseille labdarúgója napokon belül aláírhat a Premier League-ben szereplő Arsenal együtteséhez.
Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a testület elnökségének hétfői ülése után sehol sem tett olyan kijelentést, amely szerint "az elnök szavát adta, hogy december 9-ig lemond tisztségéről".
Az olasz bundabotrány második fejezeteként a Juventus, a Milan, a Fiorentina és a Lazio után az élvonalbeli Regginának is bíróság előtt kell felelnie a bírók megvesztegetéséért.
Az FTC elnöksége szerint a klubnál kialakult katasztrofális gazdasági helyzetért kizárólag Furulyás János korábbi elnök a felelős. Ináncsy Miklós arról is beszámolt, hogy a tavaly BL-ben vitézkedő Artmedia Bratislava tulajdonosával folytatnak tárgyalásokat.
Gyánó Szabolcs a Vasasból három évre a portugál élvonalban szereplő Academica Coimbra labdarúgócsapatához szerződött – adta hírül az angyalföldi együttes honlapja.
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökségének döntése értelmében Pat Cortina marad a válogatott szövetségi kapitánya. Jövőre a svédek ellen, illetve a divíziós világbajnokságon bizonyíthat a kanadai tréner által irányított gárda.
Ajkler Zita hármasugrásban a selejtezőben búcsúzott a göteborgi atlétikai Európa-bajnokság második napján. Petráhn Barbara ezzel szemben bejutott az elődöntőbe 400 méteren.