Sport
szilágyi áron (szilágyi áron, )

Szilágyi Áron a Vasasra esküszik

A 2016-os Rio de Janeiró-i játékokig a Vasasban folytatja vívó pályafutását az idén Londonban olimpiai bajnok Szilágyi Áron.

A klub pénteki tájékoztatása szerint a kardozó Markovits Lászlóval, a Vasas elnökével és a vívó szakosztályt vezető Ferjancsik Domonkossal állapodott meg a négyéves hosszabbításról.

“Nagy örömmel tölt el, hogy a frissen megalakult úszó és kajak-kenu szakosztályainkba érkező világklasszis sportolók szerződtetése után, a dicső hagyományokkal és eredményes jelennel rendelkező vívó szakosztályunknál is sikerült a már gyermekkora óta nálunk sportoló Szilágyi Áronnal újabb négy évre megállapodnunk” – jelentette ki Markovits László.

Ferjancsik Domonkos hozzátette, nem volt kérdéses, hogy Szilágyi Áront megpróbálják a Vasasnál tartani. Közölte: a nemrégiben felállt szakosztályvezetés elsőrendű feladata a stabil háttér biztosítása annak érdekében, hogy a szakmai stábok és versenyzők a következő négy évben is nyugodtan dolgozhassanak, és kizárólag a vívásra kelljen koncentrálniuk.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.