Foci

Hamarosan tisztább lehet a kép a bundaügyben

Befejezte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a magyarországi bundabotrány kapcsán, januárban pedig megkezdődik az iratok ismertetése.

Pénteken az M1 Híradó című műsorában Fazekas Géza ügyészségi szóvivő elmondta, hogy az ügyre létrehozott nyomozócsoport a célját elérte, eredményesen dolgozott, és a mandátuma heteken belül lejár.

A bundaügyben 42 embert gyanúsítanak, köztük labdarúgókat, bírókat, egy edzőt és egy FIFA-engedéllyel rendelkező játékosügynököt. A gyanú szerint 33 hazai és nemzetközi futballmérkőzés eredményét manipulálták, amivel több millió eurós kárt okoztak a nemzetközi fogadóirodáknak.

A bűnszervezet tagjai a gyanú szerint nagy összegű fogadásokat kötöttek a nemzetközi fogadóirodák kínálatában szereplő mérkőzésekre, majd lefizették a bírókat vagy néhány játékost, hogy a számukra kedvező eredmény szülessen. Egy-egy mérkőzés befolyásolására 40 és 85 ezer euró közötti összeget költöttek, a nyeremény viszont általában 5-600 ezer euró volt. A fogadóirodákat több millió euróval megkárosító csalássorozatot egy magyar, német, finn nyomozócsoport derítette fel.

A Híradó beszámolt az egyik gyanús találkozó részleteiről is: a 2010. december 18-án játszott Argentína-Bolívia U20-as barátságos mérkőzésen – amelyen magyar játékvezetői hármas működött közre engedély nélkül – a bíró fülhallgatón keresztül kapott utasításokat. Az említett U20-as mérkőzést Lengyel Kolos vezette, két segítője Selmeczi Krisztián és Mocsári Tamás volt. A találkozót Argentína nyerte 1-0-ra, a gól a 103. percben született 11-esből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik