Legalábbis az Együtt-PM szerint. Mindezt arra alapozzák, hogy a kormány támogatásukra másfél milliárd forintot költ idén, egy az akadémiák működéséről készített jelentés azonban elkeserítő állapotokról számol be.
Mindezt egy Magyarországon játszó spanyol játékos, Sergio Fernández Tamayo mondja. Biztosan így van, mert onnan érkezett és jelen állás szerint felfele lóg ki csapatából.
Az úszó Európa-bajnokság keddi napjának délelőttjén hat magyar úszó is medencébe száll a középdöntőbe jutásért, míg az esti finálék során láthatjuk Gyurta Dánielt100 méter mellen.
Kedden, magyar idő szerint 10 óra 20 perckor, a legerősebb csoportellenfél, Horvátország ellen kezdi meg a férfi-vízilabdaválogatott a Világkupát. Hogy milyen úszógatyában, köpenyben és sapkában, az még kérdéses.
Marokkóban lép pályára pályaválasztóként a guineai labdarúgó-válogatott az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjében az országot sújtó Ebola-járvány miatt.
Öt új játékos, köztük Vajda Anna, illetve a szerb válogatott Tamara Radocaj és a kanadai nemzeti együttest erősítő Kyrsten Boogard érkezett nyáron az UNI Győr női kosárlabdacsapatához.
A cseh Jan Halbich, az Alpok-Adria Bajnokság Superbike kategóriájának versenyzője vasárnap 1:49.98 perc alatt ért körbe a mogyoródi aszfaltcsíkon, ezzel új csúcsot állított fel.