Opera

Július 9-én tartják majd a focivébét búcsúztató nagyszabású koncertet, melyre várják az operaénekes Andrea Bocellit és a kanadai Bryan Adamset is. A két énekesen mellett lép színpadra Pretty Yende, dél-afrikai szopránénekesnő. Dél-Afrikában nem csak a záróeseménynek adják majd meg a módját, hasonlóan nagyszabásúra tervezik a vébé nyitóeseményét is, amit június 10-én tartanak, egy nappal a [...]
2010. 04. 30. 09:28
A 69 éves sztártenor a milánói Scalában lépett fel Verdi Simon Boccanegra című operájának címszerepében. A produkció végén a betegségéből felépült világsztárt 14 percig tartó vastapssal köszöntötte a publikum. “Nagyszerű, megindító este volt. Boldog voltam, hogy újra közönség elé léphetek” – mondta a háromórás előadás után a világsztár, akinek kedvét az sem tudta elrontani, hogy [...]
2010. 04. 19. 13:26
Plácido Domingo a márciusi operáció után Giuseppe Verdi operájának, a Simon Boccanegrának a címszerepében tért vissza a színpadra és lépett fel pénteken a milanói Scalában. A Boccanegra baritonszólamáról Domingo azt mondta, a szerep karaktere megfelel vokális kapacitásának, nem kell úgy tennie, mintha valódi bariton lenne. Januárban és februárban Giancarlo Del Monaco rendezésében, James Levin vezényletével [...]
2010. 04. 18. 19:19
A librettót ezúttal nem McEwan jegyzi, a feladatot ugyanis átadta Craig Raine költőnek, aki a regény szövegét valószínűleg könnyebben szedi majd kötött formába. A bemutató 2013-ra tervezik, az ötletet pedig egy német operaház vetette fel, ám a produkcióban a New York-i és londoni operaházak is közreműködnek. A darabban Robbie és Cecilia szerelmét domborítaná ki jobban [...]
2010. 03. 22. 17:18
10 évnyi viaskodás után a Microsoft megegyezett az Európai Unióval arról, hogy nem az Internet Explorer lesz az alapértelmezett böngésző a Windowsban, hanem szabadon megválaszthatják a felhasználók, melyik programot akarják. Ennek eredényeképpen március 1-jétől egy böngészőválasztó képernyő fogadja a tulajdonost, amelyiken kiválaszthatja, melyik szoftvert akarja böngészésre használni. Az egyezség egyik legnagyobb nyertese minden bizonnyal a [...]
2010. 03. 19. 15:43
A visszatérés időpontja persze függ attól, hogy Placido Domingo milyen gyorsan gyógyul majd, de ha minden jól alakul, akkor már április közepén felléphet majd Milánóban. Az énekes szóvívője megerősítette, hogy a Domingo műtétje jól sikerült és hogy minden a legnagyobb rendben van. A vastagbélpolip, amivel az operaénekest műtötték nem azonos a rákos daganattal, de azt [...]
2010. 03. 12. 12:01
Olvasói sztorik