golf

A szakember az amerikai játékos távoli ütéseiért (swing) felelt. Mint jelezte: saját akaratából döntött így. Haney 2004 óta dolgozott együtt Woods-szal, és lelki támasza volt a tavaly kirobbant szexbotrányban. “A profi golfban töltött legszebb időszakom volt ez a féltucat esztendő. Minden edző álma, hogy olyan tanítványa legyen, mint Tiger Woods, és nekem ez az álmom [...]
2010. 05. 11. 10:20
A golf hatodik generációján szinte még meg sem fáradt a festék, a német gyár máris a következő modellfrissítésre készül. Ennek oka egyszerű: míg a most futó változat az ötös Golfra épült, addig a következő generáció már teljesen új megoldásokat hoz magával. A Volkswagen ugyanis új padlólemezt tervezet, melyre a tervek szerint akár 60 modell is [...]
2010. 04. 30. 13:11
Új típust vezet be pár év múlva a Skoda. Az újdonság egy alsó középkategóriás autó lesz, például az Astra, a 308, a Cee’d, a Mégane és persze a cseh autó alapjait adó Golf vetélytársa. A következő családi Skodáról összesen annyit tudunk, hogy méretben a Fabia és az Octavia között áll majd. Az autó pozicionálása eltér [...]
2010. 04. 19. 14:41
Mickelson a záróforduló előtt egy ütés hátrányban a második helyen állt Lee Westwood mögött, vasárnap azonban ismét 67 ütésből teljesítette a 18 lyukat, az angol játékos pedig 71-ből, így biztosan, három ütés előnnyel nyerte meg pályafutása harmadik Mastersét, s az érte járó híres zöld zakót. Az utolsó gurítását követően Mickelson könnyekben tört ki, miután váratlanul [...]
2010. 04. 12. 10:25
Az első napon mutatott játéka alapján úgy tűnik, Tiger Woodsnak sikerült felülkerekednie az elmúlt hónapok botrányain, az amerikai sztár ugyanis még soha nem kezdett ilyen jól az év első Major golftornáján, a US Mastersen. A szexbotránya miatt november óta nem versenyző Woods csütörtökön 68 ütésből, az alapütésszámnál néggyel kevesebből teljesítette Augustában a 18 lyukas pályát, [...]
2010. 04. 09. 10:42
A tehetséges fiatalember megnyerte az amerikai gyerekeknek rendezett bajnokságot 6 éves és fiatalabb kategóriában, és a világbajnokságra készül. Családjában nem golfozik más, nem tájépítész édesapja fejéből pattant ki az ötlet, hogy kisfia ezt az úri passziót válassza. Sőt inkább örül neki, hogy Noah már nem tölt napi 8 órát a golflabdákkal a hátsó udvarukon. Persze [...]
2010. 03. 24. 12:33
“Senki nem üti úgy a labdát, ahogy ő – mondta John Cook, aki múlt csütörtökön, pénteken és vasárnap tréningezett együtt a 14-szeres Major tornagyőztes sztárral. – Ugyan ez még nem jelent garanciát semmire, de ha úgy üti majd a labdát, ahogy edzésen, akkor a régi Woodsot láthatjuk a Mastersen. Őszintén szólva, a formáját nézve nem [...]
2010. 03. 23. 11:17
“Azt hiszem, Tiger megértette, hogy becsapta, elárulta a családját, s ezt most jóvá kell tennie – mondta Barack Obama a Fox Newsnak adott interjújában a világelső hűtlenségével kapcsolatban. – Ezt a problémát neki kell személyesen megoldania, s remélem, hogy képes lesz rá. Abban pedig biztos vagyok, hogy ugyanolyan csodálatosan fog golfozni, mint eddig.” A Major-tornákon [...]
2010. 03. 18. 10:35
Kedden egy hivatalos közleményben jelentette be a világranglista-vezető Tiger Woods, hogy elindul az április 8-án kezdődő augustai Masters-versenyen. Az amerikai golfozó négy hónap kihagyás után tér vissza. Legutóbb novemberben első felében Ausztráliában játszott, és az ottani versenyt meg is nyerte. Két héttel később otthona közelében egy fának ütközött, amivel egy valóságos lavinát indított el. A [...]
2010. 03. 16. 16:25
“Természetesen semmit sem jelent, hogy én mit gondolok, de egy golfozó mindenképpen megpróbálna elindulni egy ilyen viadalon. Nagyon meglepne, ha ő nem akarna” – nyilatkozta a 70 éves sztár, aki a legtöbb, 18 Major-viadalt (vagyis a legrangosabb kategóriába tartozó tornát) nyerte meg karrierje során. A 14-szeres Major-bajnok Woods tavaly december jelentette be, hogy bizonytalan időre [...]
2010. 03. 04. 10:52
Olvasói sztorik