baleset

baleset (baleset, )
A férfi autójával nagy sebességgel előzött egy személygépkocsit a városba bevezető négysávos úton, majd feltehetőleg elveszítette uralmát járműve felett, és egy villanyoszlopnak ütközött. A férfi autójába szorult, s miközben a tűzoltók megpróbálták kimenteni, meghalt. A műszaki mentés idejére teljes útzár van az érintett útszakaszon.
2010. 06. 18. 09:02
Kis-Guczi Péter, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, a férfi valószínűleg rosszul lett vezetés közben, emiatt borult a festéket szállító teherautóval a vízelvezető árokba a Savoya parktól nem messze.
2010. 06. 25. 13:30
Egy turistákat szállító lovaskocsi borult fel, eddig ismeretlen okból – mondta el a Független Hírügynökségnek Nyikos Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A rendőrök ezekben a percekben is helyszínelnek.
2010. 06. 25. 12:11
Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője alezredes tájékoztatása szerint vélelmezhető, hogy a sofőr elaludt a volánnál, ezért szenvedtek balesetet az autópálya Hegyeshalom és Győr közötti szakaszán, a 166-os kilométernél.
2010. 06. 25. 11:31
„Az, hogy felkerült a netre Andris telefonszáma, csak a jéghegy csúcsa. Többször ordibáltak vele vadidegenek, de olyan is előfordult, hogy leköpték párja autóját – tudta meg a Blikk a művész egyik barátjától, aki elárulta, egy biztonsági cég vigyáz a családra, egyelőre nem a nap 24 órájában, de minden olyan alkalommal, amikor elhagyják otthonukat, és nyilvános [...]
2010. 06. 25. 07:35
A Nyíregyházi Városi Bíróság ittas járművezetés, jármű önkényes elvétele miatt rendelte el a gyanúsított előzetes letartóztatását hétfőn – tudta meg a Független Hírügynökség Nyakó Zsuzsannától, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság szóvivőjétől. Mint kiderült: a gyanúsítottnak se jogosítványa, se KRESZ vizsgája nincs, többször volt büntetve, jelenleg is felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll. A férfi a hétvégén Nyírmihálydiban [...]
2010. 06. 23. 09:26
A mentőszolgálat szakemberének tájékoztatása szerint a balesetben hárman könnyebben sérültek meg, a negyedik ember sérülését később minősítik, valószínű, hogy ez az utas súlyos sérüléseket szenvedett. Mind a négy sérültet a helyi Kenézy Kórház traumatológiájára szállították – tette hozzá. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
2010. 06. 21. 13:34
Az autó szombat éjjel Nagykálló és Geszteréd között csapódott egy fának, és borult az oldalára. A jármű hátsó ülésén fekvő, a biztonsági övet nem használó 45 éves budapesti nő kizuhant az ablakon, és a jármű alá szorult – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A nő a helyszínen életét vesztette, míg a sofőr [...]
2010. 06. 21. 10:16
Az utóbb megsérült férfi vasárnap közlekedési szabálysértést követett el Szombathelyen, nem állt meg a rendőri jelzésre, hanem a 8-as főúton nagy sebességgel továbbhajtott és Kislőd térségében lehajtott az útról – közölte Szalai Ferenc alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére. A baleset sérültjét mentőhelikopterrel szállították kórházba – tette hozzá. Az esetet még vizsgálják, [...]
2010. 06. 20. 21:09
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Szabó Zita pénteki közlése szerint egy Jászfényszaru felől Pusztamonostor irányába tartó gépkocsi egy jobbra ívelő kanyarból kiérve áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő másik személygépkocsival, amelyben hárman utaztak. A baleset következtében a vétlen gépjármű vezetője, egy 46 éves jászfényszarui férfi a helyszínen életét [...]
2010. 06. 18. 14:43
Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, az egyik jármű vezetője – eddig tisztázatlan okból – áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekihajtott egy Jászfényszaru irányából Pusztamonostor felé szabályosan közlekedő gépkocsinak. A balesetben a baloldali sávba autójával áttérő 34 éves jászfényszarui férfi a helyszínen életét vesztette. A kocsiban ülő két utas – egy [...]
2010. 06. 17. 18:12
A 82 éves kamuti férfi Békés belterületén Murony irányába haladt személygépkocsijával, majd balra lehajtott az útról és egy árokba borult. Az eddigi adatok szerint az autó vezetője betegsége és rosszulléte miatt vesztette életét, ezt alátámasztja, hogy a jármű csak kis mértékben rongálódott meg – tette hozzá Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Tájékoztatása szerint [...]
2010. 06. 16. 12:28
A rendőrség adatai szerint kedd délután a terepjáró Csemő irányából Cegléd felé tartott, eközben – egyelőre ismeretlen okból – elgázolt egy 70 éves, az úton kerékpározó ceglédi asszonyt, majd megállás nélkül folytatta útját. Mintegy öt perccel később a jármű Cegléd lakott területén elütött egy másik, 63 éves kerékpárost, majd szintén megállás nélkül továbbhajtott. A 70 [...]
2010. 06. 16. 12:24
Az autóban senkinek sem esett baja, a segédmotor vezetője viszont megsérült. Őt a mentők súlyos állapotban szállították kórházba – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2010. 06. 15. 08:43
Olvasói sztorik