Szórakozás

10 milliót követel Stohl áldozata

Kaincz Pál - a színművész többszöri megkeresése után - hajlandó peren kívül megegyezni.

A súlyos combnyaktörést szenvedett férfi azért fogadja el Stohl András pénzét, mert attól tart, hogy az elhúzódó bírósági eljárást esetleg meg sem érheti rossz egészségi állapota miatt.

„A család úgy döntött, hogy belemegy a peren kívüli megegyezésbe. Tízmillió forint kártérítést kérnek, amennyiben ezt nem fogadja el Stohl, úgy bíróságra viszik a dolgot” – mesélte egy közeli barát. „Stohl még azt is megígérte, hogy eljön lekaszálni Pali bácsi lucernáját, sőt azzal indított, hogy vesz egy másik autót az összetört helyett. Ezt a család visszautasította, mondván, majd a tízmillióból vesznek egy másikat” – tette hozzá az informátor.

Mint elmondta, a nyugdíjas gazdának komoly fájdalmai vannak, ki sem tudja tenni a lábát a házból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik