'56

Szolnokon több ezer ember vonul a tiszti iskola elé, ahol fegyvert követelnek, de a katonaságnak itt nem kell beavatkozni. A tisztiiskola növendékeit pedig kirendelik a fontosabb közintézmények védelmére. Délután aztán a megyei tanács elé vonulnak az üzemek munkásai és megválasztják Szolnok Megye Forradalmi Munkástanácsát. A megyei tanács elismeri ezen szerv felügyeletét, így az események békésebben [...]
2006. 10. 15. 12:13
Kecskeméten délelőtt elindul a munkások felvonulása a Szeszgyárból és a Lakatosüzemből. A pártbizottság elnöke Daczó József megtilta, hogy a katonaság fegyvert használjon, így aztán a tömeg akadálytalanul távolítja el a középületekről a vörös csillagot. Mikor azonban az ÁVH épületébe akarnak behatolni a katonaság mégis lead pár figyelmeztető lövést. Ezután a tömeg dühe a szovjet emlékmű [...]
2006. 10. 15. 11:58
Szegeden reggel megerősítik, hogy a kijárási és gyülekezési tilalom érvényben van, valamint szesztilalmat is elrendelnek. A szigorú inétzkedések eredményeként napközben az ÁVH fenntartja a rendet, többeket őrizetbe vesznek. Gyurkó Lajos Csongrád megyei hadtestparancsnok engedélyt ad a tüzelésre. Késő délután aztán az előző esti felhívásnak megfelelően a diákok tüntetni kezdenek a városban, a helyőrség parancsnoka megígéri [...]
2006. 10. 15. 11:52
Baján a munkások lemondatják a korábbi tanácselnököt és helyébe Vágvölgyi Ferencet választják. A városban forradalmi bizottság és honvédelmi bizottmány alakítanak a tüntetők. Este pedig fegyvert és a katonák átállsátá kezdik el követelni a helyőrség laktanyája előtt. A parancs nok Gyurkó Lajos tűzparancsot ad ki, de végül a katonák nem teljesítik azt, de a demonstrálók így [...]
2006. 10. 15. 11:47
A pécsi építőipari vállalat munkásai teherautókkal a városközpontba jutni, de a Széchenyi téren rendőrök várák őket és megakadályozzák továbbhaladásukat. Ugyanitt az ÁVH-sok rálőnek a tüntetőkre, szerenécsére csak két ember sérül meg. Estére a városban kijárási tilalmat vezetnek be.
2006. 10. 15. 11:44
Komlón a vájáriskola tanuló tüntetnek rendőrség könygázt vet be a demonstrálók ellen ellenük, mire a tüntetők szétszaladnak. Röviddel ezután Komló-Kökönyösön a kivonuló rendőröket kövekkel és téglákkal dobálják meg, ők pedig riasztólövésekkel válaszolnak. A pártházatat védő párttagok lelőnek egy vájárt.
2006. 10. 15. 11:41
A helyi pártvezetés engedélyezi a diákok felvonulását, a menethez csatlakoznak munkások, majd később a rendőrök is. A fontosabb középületek előtt mindenhol tömeg gyülekezik. A tömeg egy része itt is a fővárosba akar vonulni, ezért behatolnak a laktanyába, azonban a katonáknak sikerül komolyabb összetűzés nélkül eltávolítani a behatolókat. Eközben az MDP székház előtt a védők lelőnek [...]
2006. 10. 15. 11:07
A tüntetők estére behatolnak a Hunyadi Tiszti iskolába, ahol fegyvereket szereznek, majd csaknem húsz teherautóval indulnak a fővárosba, ahol azonbna már magyar katonai alakulatok várják őket és a mai Budafoki úton tűz alá veszik a gépkocsioszlopot, többen elesnek a harcokban.
2006. 10. 15. 11:04
A demonstrálók rabokat szabadítanak ki a helyi börtönből, majd a papi szeminárium elé vonulnak, ahol a felvonulókra harckocsik kezdenek el lőni. A sortűzben tizenöten meghalnak és több mint félszázan megsebesülnek.
2006. 10. 15. 11:01
Leszerelik az ÁVH-tA városban folytatódnak a tüntetések, a tömeg az ÁVH leszerelését követeli, valamint az előző napi sortűz felelőseinek megbüntetését. A mai Frigyes laktanya elé nem kapnak fegyvert Krecz Géza parancsnoktól, de a katonák engedélyt kapnak, hogy csatlakozzanak a felvonulókhoz. Ezután a tüntetők elfoglalják a Belügyminisztérium helyi főosztályát. A rendőröket és ÁVH-sokat lefegyverzik, fegyvereiket a [...]
2006. 10. 15. 10:51
A délelőtti tüntetés résztvevői kiszabadítják az elítélteke a városi börtönből. A mezőgazdasági akadémia hallatói és a gyárak munkásai két helyszínre vonulnak: a rendőrség és a helyi határőrlaktanya elé. Utóbbi helyszínen a határőrök belelőlenk a tömegbe. Ötvenkét halott marad a helyszínen, nyolcvanhatan pedig megsebesülnek. A menekülő demonstrálók újra összeverődenek a kórház és a tanácsháza előtt. A [...]
2006. 10. 15. 10:37
Délután harmincezer ember vonul utcára és leverik a középületekről a vörös csillagot, a tömeg röplapokat szeretne nyomtatni, de ezt a helyi ÁVH megakadályozza. Az egyetemisták tiltakozása miatt a párt vezetése leszereli a felfegyverzett párttagok többségét. Elindul a forradalom helyi szerveinek megalakítása. A pártbizottság létehozza a Katonai Közigazgatási Parancsnokságot, majd estére megalakulnak az első munkástanácsok is. [...]
2006. 10. 15. 10:29
A helyi gépgyárban a munkások nemeztőrség és munkástanács összehívásáról döntenek, este pedig diákok vonulnak fel. A Széchenyi téren leverik a középületekről a vörös csillagot. Este ujabb munkások csatlakoznak a demonstrálókhoz, akik a helyi ÁVH laktanya megostromlását tervezik, végül ettől elállnak, de a Honvédelmi Minisztérium a városba rendeli a nagyatádi lövészezredet, hogy a párt létesítményeit védjék.
2006. 10. 15. 10:24
A kőolajipari munkások felvonulást szerveznek a városba, a békés tüntetés befejezése után a kevésbé békés diákok ledöntik a szovjet emlékművet, majd a középületekről leverik a vörös csillagot.
2006. 10. 15. 10:21
A Duna-menti ipari városban csaknem tízezer munkás tüntet, huszonhat fő úgy dönt, hogy a fővárosba vonul harcolni. A tömeg ezután a helyi légvédelmi ezred laktanyájához vonul, ahol a fegyverek átadását és a katonaság átállását követelik. Miután megpróbálnak betörni az épületekbe, az őrség azonban először vaktölténnyel majd géppisztoly tűzzel visszaveti a támadókat. Végük kézigránátot dobnak a [...]
2006. 10. 15. 10:16
A Csepel-szigeten lévő lakihegyi rádióadót a felkelők folyamatosan támadják, így akarván megakadályozni, hogy a rádió a vezetés folyamatos hazugságait közvetítse. Az adó védelmére kirendelt esztergomi harckocsiezred megerősítésére kirendelnek egy harckocsiszakaszt, egy határőrzászlóaljat és három légvédelmi löveget. Továbbá a helyszínre küldik a tatai tisztiiskola növendékeit, akik folyamatos harcban jutnak a helyszínre.
2006. 10. 15. 10:11
Délután különvonat érkezik Miskolcról a városba. Az érkezők leverik a pályaudvaron lévő vörös csillagokat és népköztársasági címeres táblákat. Az ÁVH, a megyei pártbizottság és a megyei tanács fegyvereket és katonai erősítést kér a nyíregyházi lövészezredtől.
2006. 10. 15. 10:09
A munkásság egyre fenyegetőbb fellépése folytán Miskolcról, Földvári Rudolf vezetésével küldöttség indul Budapestre, ahol tárgyalnak Nagy Imre miniszterelnökkel, aki kéri a miskolci küldöttséget, hogy vegyék fel a munkát. A küldöttség csak este számol be az elért eredményekről telefonon. A városban folytatódik a munkások és diákok felvonulása. Felolvassák a debreceni egyetemisták és a helyi munkások és [...]
2006. 10. 15. 09:53
A városi DISZ-bizottság megfogalmazza követelésiet, majd az utcákra vonulnak, ahol a kohászati művek dolgozóival kiegészülve ledöntik a szovjet emlékművet és leverik a vörös csillagot a középületekről. A Kohászati Művekben leáll a munka és megvitatják a miskolci munkások pontjait, majd a sajátjaikkal kiegésztve munkástanácsot választanak.
2006. 10. 15. 09:50
Tüntetés indul itt is, ledöntik a szovjet emlékművet, majd a rendőrség elé vonul a demonstráló tömeg. A bent lévők megsegítésére érkező katonák figyelmeztető lövésekkel próbálja meg szétoszlatni a tömeget. A bent lévő ÁVH-sok egyik tisztje azonban, valószínűleg félreértésből rájuk lő négy katona és egy tüntető megsebesül. A zűrzavarban a tüntetők elfoglalják az épületet.
2006. 10. 15. 09:46
Tüntetés kezdődik a Rába-parti nagyvárosban is. A tiltakozók ledöntik a szovjet emlékművet és leszedik a középületekről a vörös csillagot. A párt vezetése, hogy megnyugtassa a demonstrálókat, több követelésüket elfogadja. A tömeg a megyei börtön elé vonulnak, ahol a rendőrök tüzet nyitnak a foglyok szabadon bocsátását követelő tömegre. Hárman életüket vesztik. A tömeg azonban nem fut [...]
2006. 10. 15. 09:36
A sereg hadtestparancsnoka erre a napra kijárási tilalmat rendel a városba. A város lakói azonban délután a Szabadság térre vonulnakk, ahol értesülnek az előző napi fővárosi eseményekről. Este nyolckor a tömeg a Belügyminisztérium megyei épületéhez vonul, hogy a kijárási tilalom ellen tüntessen. A bent tartózkodó AVH-sok és rendőrök a tiltakozókra lőnek, hatan életüket vesztik. Ezután [...]
2006. 10. 15. 09:15
Az alföldi város pártvezetése, értesülvén a többi nagyváros eseményeiről rögtön elrendeli a fontos épületek fegyveres védelmét és elkezdi felfegyverezni a tagságot. Az egyetemisták esti tüntetéséhez munkások is csatlakoznak, az egyre messzebb menő jelszavak kiabálásán túl azonbna nem durvul a helyzet.
2006. 10. 15. 09:11
Az észak-magyaroroszági nagyvárosban, akárcsak a fővárosban, a munkásság és az egyetemi hallgatók együtt alakítják a forradalom menetét. A Nehézipari Műszaki Egyetem diákjai megválasztják küldötteiket az országos Diákparlamentbe. A 11 pontba megfogalmazott követeléseikből az egyetem vezetése jópárat azonnal teljesít, így eltörlik az orosz nyelv kötelező oktatását, és rehabilitálnak korábban kizárt hallgatókat.Földvári Rudolf a megyei párttitkár utasítja [...]
2006. 10. 15. 08:57
Olvasói sztorik