Szórakozás

Pearce Delphin, akinek a Twitter neve @zzap a Melbourne-i rendőrségnek bevallotta: felfedezett egy biztonsági rést az oldalon, emiatt a hackerek megtámadhatták a honlapot, amely öt órán át nem működött rendesen, a felhasználókat pedig egy japán pornóoldalra irányította és még a Fehér Ház sajtófőnökének hozzászólásait is letiltotta. Delphin azt mondta: csupán a JavaScript nevű program futtatását [...]
2010. 09. 22. 11:40
El is költözött a családi villából, jelezve ezzel, hogy nemet mond a közös megegyezéssel történő válásra. Nehéz napok elé néz Silvio Berlusconi: a kormányfőnek egyszerre kell rendezni viszonyát volt politikai szövetségesével, a házelnök Gianfranco Finivel és egykori feleségével. “Gianfrancótól nehezebb volt elválni, mint Veronicától” – hangoztatta még néhány hete a kormányfő, de úgy tűnik, túl [...]
2010. 09. 22. 11:36
“Sandra beteggé tesz engem. Nagyszerű karrierje van, és egy csodálatos babája, minden, amit én akarok. Utálom őt” – mondta állítólag Jennifer nemrég az egyik barátjának, aki mindezt elmesélte az amerikai National Enquirer című lapnak. A Jóbarátok sztárja az Oscar-díjas sztár karrierjét és életét is irigyli, miközben a saját életét utálja, elsősorban a Brad Pittől való [...]
2010. 09. 22. 11:25
Még csak néhány hónapja házas Megan Fox (24) és Brian Austin Green (37), de a hírek szerint máris gondjaik vannak egymással. Barátaik szerint rendszeresen veszekednek, és hogy ne legyen szakítás a vége, már időpontot is kértek egy párterapeutától, problémáik rendezése érdekében.
2010. 09. 22. 10:59
“Egy 1994-es forgatáson döntöttem el: ezt a pasit életem hátralevő részében imádni fogom – mondta a színésznő. – Barátként szeretem és nem hagyom magára akkor sem, ha az élete hullámvölgybe kerül. Igaz és hűséges barátom volt, ő mindig ott volt nekem, ha szükségem volt rá. Remélem, én is segíthetek most neki.”
2010. 09. 22. 10:48
A parókakészítő Charlie Le Mindu azt szerette volna, ha a figyelem csak a hajkölteményeire összpontosul, ezért úgy döntött meztelenül küldi modelljeit a kifutóra. Az újítás azonban nem aratott osztatlan sikert a közönség körében. „Ízléstelen és szemérmetlen volt ez a bemutató. Le Mindu azt mondta, hogy így akarta előtérbe helyezni parókáit, de ez nem sikerült, hiszen [...]
2010. 09. 22. 10:05
A japán hatóságok drogügye miatt nem engedték meg a 29 éves Hilton-nak, hogy belépjen az országba. A celebkirálynőt két nap alatt kétszer hallgatták ki: kedden feltartóztatták a tokiói Narita reptéren, miután gépe leszállt Las Vegasból. A botrányairól elhíresült Hilton egy nappal korábban bűnösnek vallotta magát egy Las Vegas-i bíróságon kokain birtoklásának vádjában: az örökösnő kétszer [...]
2010. 09. 22. 08:30
A Barátok közt Bartha Zsoltja aligha panaszkodhat: egy éve vágott bele a pálinkafőzésbe, a Jászberényi Bormustrán pedig már ő lehet az egyetlen pálinkás. „Minden évben egy kiválasztott főzdét hívnak meg, és az idén ránk esett a választás. Tényleg nagy dolog ez” – mondta a Blikknek Rékasi, aki azt is elárulta, hogy egy ilyen kiállításra általában [...]
2010. 09. 22. 07:43
Depp néhány éve vette meg a Törökországban gyártott, 47 méter hosszú yachtot, amelyet nyolcfős személyzet kormányoz, és 12 vendég számára van hely a kabinokban. Emellett egy szolid könyvtár, ebédlő és rengeteg aranyozott bútor is szolgálja az utasok kényelmét. A színész ladikját most bárki megkaphatja, ha cserébe heti 130 ezer dollárt fizet érte. Igaz, ebben az [...]
2010. 09. 22. 07:01
A veracruzi hatóságok felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy ne közelítsenek az állatokhoz. Az elszökött hüllők púpos krokodilok (Crocodylus moreletii) – ez a fajta akár három méterre is megnőhet. Az állatokat a Veracruz közelében lévő La Antigua természetvédelmi farmján tenyésztették, a krokodilok fogságban való szaporodását vizsgálva.
2010. 09. 22. 07:00
A “Planet Michael”-t (Michael bolygó) létrehozó cég a Jackson-családdal szoros együttműködésben alakítja ki a virtuális bolygót, amely egy internetes világ lesz és az énekes zenéjén, életén és érdeklődési körén alapul majd. A bolygón – amely 2011 végére készül el – animációs szereplőket hozhatnak létre a felhasználók és velük együtt lehetnek egy olyan világ részei, amelynek [...]
2010. 09. 22. 06:57
Viki a TV2 Édesnégyes adásában dobta le a ruháit, és szexi melltartóban pózolt négy csábítója előtt. – Elég lagymatag volt a hangulat, amikor megérkeztem a vacsorára, ezért feldobtuk az ötletet, hogy kártyázzunk, mégpedig a ruháinkért. Sajnos azonban nem pókert játszottunk, amit nagyon imádok, hanem a számomra ismeretlen Blackjacket, amit ott magyaráztak el nekem gyorsan – [...]
2010. 09. 21. 17:24
„Még tart a forgatás, de az HBO nem kér belőle. Az új főnök nem szeretne semmilyen kosztümös filmet, úgyhogy a darabot előbb színházban adjuk elő. Olyan szuper a forgatókönyv! Még küzdünk érte, mert manapság nehéz bármi szokatlant készíteni, mindent megpróbálunk, hogy előadhassuk, innen a színház ötlete. Ráadásul így közönség előtt játszhatom” – mondta a színésznő.
2010. 09. 21. 16:19
A mexikói Ines Sainz nem régóta keresi a kenyerét a sportriporterek világában, hiszen előtte modellkedett. A mexikói sportriporter, akitől elaléltak a New York Jets focistái, meg is lovagolta a gyorsan jött hírnevet, és a helyi Esquire magazinnak fehérneműig vetkőzött.
2010. 09. 21. 16:08
A volt barátoknak e-mailben kell elküldeniük a fotókat, ha azt akarják, hogy a képek megjelenjenek a honlapon. Az RTL Híradó által megkérdezett ügyvéd szerint nemcsak a szolgáltató, de ők is felelősségre vonhatók, mivel visszaélnek a személyes adatokkal. „Semmiképpen sem arra a célra készült a felvétel, hogy ez később kikerüljön az internetre. Innentől kezdve ők is [...]
2010. 09. 21. 15:23
A 34 éves Winslet közel 7 év házasság után vált el férjétől, Sam Mendes rendezőtől, akitől kisfia, Joe született. A filmsztárnak ez volt a második válása. A színésznőt az új párjával londoni szórakozóhelyeken már látták, ám ez volt az első hivatalos esemény, amelyen közösen jelentek meg.
2010. 09. 21. 15:11
A választás nem volt véletlenszerű, az olvasók kívánsága döntött. Egy korábbi számban ugyanis arra lehetett szavazni, hogy kit szeretnének meztelenül látni. Howard így kénytelen volt teljesen levetkőzni, férfiasságát azonban a hölgyek bánatára kesztyűs kezével eltakarta. A focikapus izmos testét számtalan tetoválás díszíti. A minták közt látható egy Superman-kép, a kapus édesanyjának a neve, egy sárkány [...]
2010. 09. 21. 14:51
Összesen 36 millió eurót ajánlottak neki az együttműködésért, s aláírtak egy 5 éves szerződést. „Reméljük, hogy Julia a szerződés lejárta után is együtt fog majd dolgozni velünk. Már most nagyobb volt a spiráljaink eladási aránya” – nyilatkozta a L’Oreal egyik dolgozója.
2010. 09. 21. 14:49
Lindsay vasárnap látogatott el az anonim alkoholisták gyűlésére, ahol őszintén beszélt függőségéről, és arról, hogy retteg, ismét börtönbe kerül. A színésznő két drogtesztje is pozitív lett legutóbb, és ha a harmadikon is megbukik, akkor újra a rácsok mögött találhatja magát. Lindsay ennek ellenére nyugodtnak és vidámnak tűnt, amint megérkezett a hollywoodi foglalkozásra. „Az egész karrieremet [...]
2010. 09. 21. 14:36
Olvasói sztorik