Szórakozás

Berlusconi volt felesége még több pénzt akar

Kevésnek találja a volt férje által felajánlott tartásdíjat Veronica Lario, az olasz miniszterelnök egykori felesége.

El is költözött a családi villából, jelezve ezzel, hogy nemet mond a közös megegyezéssel történő válásra.

Nehéz napok elé néz Silvio Berlusconi: a kormányfőnek egyszerre kell rendezni viszonyát volt politikai szövetségesével, a házelnök Gianfranco Finivel és egykori feleségével. “Gianfrancótól nehezebb volt elválni, mint Veronicától” – hangoztatta még néhány hete a kormányfő, de úgy tűnik, túl korán nyilatkozott.

Volt felesége ugyanis a jelek szerint megfellebbezi a májusban rögzített válási megállapodást.

Az 54 éves, eredeti nevén Miriam Raffaella Bartolini tíz évig párkapcsolatban, közel húsz évig pedig házasságban élt Berlusconival, akitől három, ma már nagykorú gyermeke született. A házaspár 2001 óta külön élt egymástól, a feleség 2009 tavaszán adta be a válási papírokat, miután az akkor 73 éves miniszterelnök megjelent egy nápolyi lány, Noemi Letizia tizennyolcadik születésnapján. Megszokott életszínvonala fenntartásához Veronica évi 47 millió euró tartásdíjat követelt, ezt a bíró havi 300 ezer euróra csökkentette. Kiderült azt is, hogy a válást megelőzően Berlusconi már közel 70 millió eurót juttatott Veronicának. A havi appanázson túl a volt feleség megkapta a házaspár egykori szerelmi fészkeként ismert Belvedere-villa haszonélvezeti jogát is. Berlusconi ügyvédein keresztül évi 1,8 millió eurót javasolt magán repülőgép-flottájának használatával együtt. Ezt Veronica túl kevésnek találta. Tiltakozása jeléül elhagyta villát, és a közeli Monza luxusszállójába költözött át, ahol két lakosztályt bérelt ki.

A villák és milliók hátterében a három közös gyerek sorsa is kockán forog. Például a legidősebb, a 26 éves Barbaráé, aki a Mondadori-kiadó élére pályázott, de az elnöki széket már a Berlusconi első házasságából született Marina foglalja el. A családi vállalkozási birodalomban saját helyét kereső Barbara nem zárta ki, hogy a Milan labdarúgócsapatának elnökségében vállal szerepet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik