Szórakozás

Budapesten van a világ legszebb McDonald’s étterme, írják sorra neves, külföldi bulvárlapok

Azt írják, olyan érzést kelt, mintha egy ötcsillagos szállodában lennénk.

A Nyugati téri McDonald’s-ra már a felújítás előtt rácsodálkoztak az influenszerek, a nemrég újranyitott étteremről most neves bulvárlapok áradoznak.

A New York Post, címében „ötcsillagos szállodai étteremként” írja le a Nyugati téri Mekit, ami „a „világ legszebb McDonald’s-a”, a The Sun szintén ezzel a jelzővel illeti a nyolc hónapos felújítás után megnyitó éttermet.


„A belső tér teljesen gyönyörű, és inkább úgy néz ki, mint egy étterem egy 5 csillagos szállodában” – idéznek egy vendéget, míg egy másik vélemény szerint a McDonald’s-ban lenni

Olyan érzés, mintha visszautaznál az időben

A Nyugati téri McDonald’s-t már korábban is többször a lánc legszebb éttermének nevezték, bár van olyan lista, amiben az első tízbe sem került be. A Lovefood idén májusban összeállította a világ legszebb Mekijeinek listáját, amelyen a 19. lett a VI. kerületi egység, igaz, akkor még a felújítás nem történt meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik