Szórakozás

James Corden a reptéren rendezett jelenetet, utastársai szerint jogosan

Nathan Congleton / NBC via Getty Images
Nathan Congleton / NBC via Getty Images
Nem ez az első alkalom, hogy a színész összetűzésbe került a kiszolgáló személyzettel.

Egy helyszínen készített videó tanúsága szerint James Corden vasárnap összetűzésbe keveredett a British Airways légitársaság néhány alkalmazottjával, miután a Portugália legdélibb tartományából, Algervéből Londonba tartó repülő műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre a lisszaboni reptéren, írja a Daily Mail. A színésszel egy járaton utazók azt állítják, Corden ezúttal nem önös érdekből emelte fel a hangját, hanem az összes jegytulajdonos nevében beszélt.

Az egyik utas beszámolója szerint a kényszerleszállás után a gép három órát állt a kifutópályán, mielőtt kivonták a forgalomból és mindenki leszállhatott. Ez idő alatt James Corden állítólag végig szórakoztatta az utasokat.

Fel-alá sétálgatott a folyosón, beszélgetett az emberekkel, és közös szelfit készített mindenkivel

– mondta el a Vanessa nevű nő, aki azt is megerősítette, hogy a színész a repülőtéren szóváltásba keveredett a személyzet egyik tagjával, mert a leszállást követően rossz sorba terelték a gép utasait a reptéren.

Miután a British Airways leengedett minket a gépről, a terminálban mentünk, ahol a légitársaság személyzetének egyetlen tagját sem találtuk. Beállítottak minket a bevándorlási sorba, és nem volt ott senki, aki elmondta volna, mi történik. A képeken James Corden a repülőgépünk személyzetének tagjaival beszél

– idézte fel a szemtanú, hozzátéve: a prémium tagsággal rendelkező színész nem helyeselte, ahogy a kisgyerekes családokkal bántak a British Airways dolgozói.

Az utasok végül másnap reggel 9:30-kor indulhattak el Londonba, Corden ekkor Vanessa elmondása szerint „ugyanabban a sorban állt, mint mindenki más, és ugyanazt csinálta, amit mindenki más”.

2022-ben nagy botrány keveredett abból, hogy James Corden összeveszett egy New York-i étteremtulajdonossal, és egy időre ki is tiltották a szóban forgó étteremből, mert több alkalommal is elfogadhatatlanul bánt az alkalmazottakkal. Erről az incidensről alábbi cikkünkben írtunk részletesebben:

Kapcsolódó
Gyűlnek a felhők James Corden elvesztett feje felett
Évek óta keringenek pletykák James Corden bunkóságáról. A folytonosan támadások kereszttüzébe kerülő színész-műsorvezető megítélése egyre rosszabb. Cikkünkben ennek lehetséges okainak mentünk utána.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik