Szórakozás

Titokzatos leveleket talált a kandalló mögött egy fiatal pár a házfelújítás során

stevegeer / Getty Images
stevegeer / Getty Images
Egy régi házat vett meg magának egy fiatal házaspár Angliában és úgy döntöttek, maguk esnek neki a teljes felújításnak. Amikor kibontották az egyik kandallójukat, közel kilencven éves leveleket találtak mögötte.

Laura és Jason Lamonby-Parker nagy fába vágták a fejszéjüket amikor elhatározták, hogy maguk fogják teljesen felújítani és kibővíteni a chesirei Widnesben álló, az 1930-as években épült házukat. Az egyik kandallójuk kibontásakor négy rejtélyes levélre bukkantak – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A levelek a postai bélyegzők szerint nem sokkal a ház építése után 1934 és 1937 között íródtak. Mindegyik címzettje egy bizonyos Miss Rhoda Taylor. Az első levélben egy korabeli biztosítótársaság arra kéri a nőt, hogy jelenjen meg orvosi vizsgálaton. A második levél egy divat pályázat részleteiről számol be, melyet a New Of The World című lap szervezett. A harmadik levél magánjellegű, a családról és egy nyaralásról szól, míg a negyedik levél még bontatlan, Kanadába címezték.

Laura azt mondja, a levelek nagyon jó állapotban maradtak meg és érdekes, hogy vajon miért és hogyan kerülhettek a kandalló mögé. A házaspár megkereste a ház előző tulajdonosait, hátha Rhoda Taylor az ő rokonuk volt, de nemleges választ kaptak. Ennek ellenére megpróbálják felkutatni a levelek tulajdonosának rokonait és átadni nekik a leveleket.

A házfelújításról ide kattintva nézegethet fotókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik