Szórakozás

Miért készült a második rész után annyi borzalmas Reszkessetek, betörők!-film?

Twentieth Century Fox Film Corpo / Collection Christophel / Collection ChristopheL / AFP
Twentieth Century Fox Film Corpo / Collection Christophel / Collection ChristopheL / AFP
A karácsonyi filmek között is szent és sérthetetlen helyet bérelt ki magának a Reszkessetek, betörők!, amit idén is műsorra tűz egy magyar kereskedelmi csatorna. Noha legtöbbször trilógiaként emlegetik Kevin McCallister és a betörők macska-egér játékát, az igazi rajongók számára a filmsorozat befejeződött az 1992-ben készült második résszel. Azt még négy másik film követte, egyre gyatrább megvalósításban. De mi és hol romlott el a franchise-ban?

– Már ha meg nem sértelek, nem vagy te egy kicsit öreg ahhoz, hogy félj?

– Sok mindenhez lehet egy kicsit öreg az ember, de ahhoz, hogy féljen, soha!

Ez a párbeszéd Kevin és a hólapátos szomszédja közt zajlik le az 1990-es első Reszkessetek-filmben, de vélhetően a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik filmek rendezői is magukénak érezték a mondatot, merthogy szégyenérzet nélkül alkották újra és újra a lassan a már harminc évnél régebbi koncepciót.

A Reszkessetek, betörők!-nek valójában az első része kínál tökéletes kikapcsolódást: ekkor ismerkedünk meg Kevinnel, a két szedett-vetett betörővel, Marvval és Harryvel, akiket szórakoztatóan leckéztet meg egy kisfiú, miközben azok szánalmasan próbálnak a nyomába eredni.

Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP

A New Yorkba helyezett folytatás már kimondatlanul is pusztán az első rész sikere miatt készülhetett el, hiszen a recept önismétlőre sikerült: a betörők ezúttal valójában be sem törnek, ám mégis olyan szituációba kényszeríti őket a rutinos csapdaállító Kevin, amit már a néző sem hisz el. Minden hibájával együtt is kiváló szórakozást nyújt, ami nem mondható el az ezt követő négy filmről.

Egyáltalán minek folytatták?

Az első filmet 18 millió dollárból forgatták, közel félmilliárdot hozott világszerte, így a 20th Century Fox erőteljesen noszogatni kezdte John Hughes forgatókönyvírót, hozzon össze valamilyen épkézláb ötletet, csak tető alá lehessen hozni egy folytatást. Hughes belelendült a munkába, az első film premierje után három hónappal már megvolt a második rész szinopszisa, 1992-re pedig a teljes film leforgott, rajthoz állítva a karácsonyi időszakra, amikor megjelenhet. Culkint volt a legfontosabb megnyerni a folytatásra, neki 4,5 millió dollárt ajánlatottak, az első filmért egyébként 110 ezret kapott. Csoda, ha visszatért még egyszer betörőket püfölni?

Bár a korabeli filmkritikusok közel sem voltak lenyűgözve, a Tom és Jerryre hajazó rajzfilmes erőszak legalább a nézőknél betalált. Igaz, közel 360 milliós bevételével elmaradt az első film számaitól.

Twentieth Century Fox Film Corpo / Collection ChristopheL / AFP

Jogosan szívták a fogukat a kritikusok is, hiszen a recept önismétlő lett, ami egyfelől Chris Columbus rendezőtől (Mrs. Doubtfire, Harry Potter és a bölcsek köve) fájó, mindemellett leplezetlenül azt a hatást keltette, csupán anyagi megfontolásból bújt Kevin újra a bojtos sapkájába.

A harmadik részre nem tért vissza Culkin

Több millió dollárral a zsebében Macaulay Culkin és szülei úgy döntöttek, a harmadik, 1997-ben érkezett Reszkessetek-filmből már nem kérnek. Az eredeti terv az volt, hogy a második filmmel egy időben trilógiává avanzsál a széria, azonban az ötlet semmissé vált menet közben, és kitalálták, inkább Kevin tinédzseréveire fognak fókuszálni egy későbbi filmben. Culkin azonban keresztülhúzta a stúdió számításait, mert 1994-ben bejelentette visszavonulását.

Nem csoda: annyi pénzt keresett addigra, amit más színészek évtizedeken átívelő karrier alatt sem.

Culkin akkoriban vezető gyerekszínésznek számított, filmből filmbe dobálták, de – mint később kiderült, csak ideiglenes – háttérbe vonulása miatt a Reszkessetek, betörők! 3. alapkoncepcióját újra kellett írni. Új filmes családot alkottak egy új főszereplő gyerekkel. Ő már nem Kevin, hanem Alex névre hallgatott, az akkor nyolcéves Alex D. Linz alakította, de gyereksztárként megjelent a filmben Scarlett Johansson is.

Chris Columbus nem ült vissza a rendezői székbe, John Williams pedig nem komponált új zenét a folytatáshoz. A történet is változott, a házban egyedül maradó Alexnek egy botcsinálta terroristacsapattal kell megküzdenie, akik egy mikrochipre vadásznak, ami a gyerek játékautójába került. Hol van már a lángoló kobakkal ordítozó Joe Pesci, vagy a téglával fejbe dobott Daniel Stern?

7e Art/20th Century Fox / Photo12 / AFP

A minőségbeli váltást a megjelenést övező érdeklődés is jól illusztrálta. Beszédes, hogy a filmet az a Raja Gosnell rendezte, aki az első kettőnél vágóként dolgozott. Nyilvánvaló bukás lett a harmadik rész, de azért annyit összekuporgatott a mozipénztáraknál, hogy egy negyedik film ötlete ne legyen hamvában elhalt projekt.

Hetedik talán nem lesz

A negyedik rókabőr 2002-ben érkezett – szerencsére, csak a tévés piacra – az első két rész közvetlen folytatásaként. Ezúttal is Kevin McCallister van a főszerepben, aki apjával és annak új barátnőjével tölti a karácsonyt. Így lép be a képbe az egyik vizes bandita, Marv, aki a feleségével együtt akar elrabolni egy gyereket. Sternt felkérték, hogy bújjon újfent betörőszerepbe, de visszautasította azt – és milyen jól tette: az egészen lesújtó kritikákat kapó film csupán olcsó másolata lett a két klasszikusnak.

De akárcsak a Terminátor-sorozatot, úgy a Reszkessetek, betörők!-et sem tudták elfelejteni az amerikai filmgyártás mohó alakjai, és igyekeztek rosszabbnál rosszabb fércmunkákkal bizonyítani, van még kereslet Kevinre.

Az ötödik film megint a tévés piacon talált magának betöltendő rést, de ezúttal már hagyták békében nyugodni a McCallister családot. Baxterek lettek belőlük, akik új házba költöznek, amit kiszemelnek maguknak a betörők, mert egy 85 millió dolláros festmény lapul az otthonukban, amit a lakók még csak nem is sejtenek.

Az IMDb-n közel 13 ezer szavazatból 3,5 ponton áll – talán mondani sem kell, hogy még karácsonyi filmek mércéjével is feledhető alkotás született.

Disney+

A Disney 2021-ben látta alkalmasnak a Reszkessetek, betörők! rebootolását: fogták az alapreceptet, a betörők ezúttal házaspárként jelentek meg, Kevinből fekete hajú, szemüveges kissrác lett – de a családja ugyanúgy egyedül hagyja. A streamingplatformokon landolt film megosztotta a rajongókat: bár új célközönséget szemeltek ki maguknak az alkotók, a modern köntösbe öltöztetett családi vígjáték csupán homlokráncolásra adott okot. Beszédes, hogy 30 évvel az eredeti film után is csak ennyiben tudták reformálni Columbusék forgatókönyvét Dan Mazerék (a rendezőnek köszönhetjük a Nagyfater elszabadult is).

Mintha a stúdióknál lusták lennének modern koncepciót kiötleni a franchise-nak, ami napjainkban is releváns, és nem az eredeti premisszáját meséli el újra és újra. Az a fajta film lett a hatodik, amit mindössze háttérzajként érdemes elindítani a karácsonyfa körül, mikor mindenki ajándékot bontogat. Mazer azóta egy játékfilmet hozott tető alá, és úgy sejtjük, a következő betörős film tervével – ha lesz – nem őt fogják elsőként keresni.

Változtak az idők is

A Reszkessetek, betörők!-ben a szülők otthon felejtik a gyereket, akinek meg kell védenie magát két betolakodótól. Noha ez 1990-ben – főleg a kiváló két karakterszínésznek köszönhetően – ártalmatlan koncepciónak érződött a vásznon, érezzük, ma kevésbé állná meg a helyét egy olyan világban, ahol a gyermekbiztonság kardinális kérdés. Leginkább thrillerként lehetne elképzelni egy új Reszkessetek-filmet, ehhez azonban Hollywood még nem talált elég bátor rendezőt.

A folytatások sikertelenségében az is közrejátszott (az eredeti színészek hiányán túl), hogy az első két film a kilencvenes évek legelején készült, mikor a modern technológia nem volt oly mértékig jelen az életünkben, mint manapság. Így minden egyes folytatással valószínűtlenebbé vált, hogy Kevin miért tud minden alkalommal hosszú időt eltölteni egyedül anélkül, hogy bárki ránézzen. Úgy hisszük, ma már a közösségi médiában riadóztatná a szomszédságot a feledékeny anyuka, és a rendőrség is komolyabban megerőltetné magát, miközben a ház körül szétnéznek egy tízévesforma gyerek kapcsán.

Twentieth Century Fox Film Corpo / Collection Christophel / Collection ChristopheL / AFP

Pontosan emiatt megismételhetetlen a Reszkessetek, betörők!:

bár az első pillanattól kezdve jól tudjuk, mi fog történni, nem az foglalkoztat bennünket, Kevin mentális állapota milyen töréseket szenved el az egyedülléttől, vagy hogy a betörők hányszor haláloztak volna el egy-egy csapdába lépve.

Mint ahogy korábbi cikkünkben is írtuk azzal kapcsolatban, miért nézzük ezredjére is azt, hogy Kevin leszámol a betörőkkel: „A karácsonyi filmnézés egy másik kedves nosztalgiát is felidézhet az emberben: a gyerekkori karácsonyokat, amikor a legtöbben sokkal erősebben hittek az ünnep különlegességében, mint felnőtt korukban.”

Persze az is megtörténhet, hogy Kevint egyszer csak elfelejtik a kereskedelmi csatornák, hogy másnak adják át a helyét. Erre azonban nem tennénk nagy téttel, már csak azért sem, mert manapság nem készülnek olyan ünnepi filmek, melyek valóban elhalványítanák fejünkben azt a sort: nincs karácsony Kevin nélkül.

Kapcsolódó
Miért nézzük végig karácsonykor ezredjére is, ahogy egy gyerek betörőket kínoz?
Minden karácsonykor végignézzük egy szőke kisfiú ámokfutását más olyan filmekkel együtt, amiket legszívesebben eltitkolnánk a többiek elől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik