Szórakozás

Férje segíti férfiakat felszedni, mert szereti, ha másokkal van felesége

A férj, míg a nő mással szórakozik, boldogan tévézik otthon

Vannak, akik azt állítják, nem embernek való a monogámia, mégis párkapcsolatban élnek. Ilyen pár a Love Don’t Judge című műsorban szereplő Alex és Mitch is, akik a YouTube-műsorban arról vallanak, hogy van közöttük egy „nem szokványos megegyezés”, miszerint a nő más férfiakkal is lefeküdhet. Fordítva viszont ez nem megengedett.

Nem hiszem, hogy az emberi természethez tartozik, hogy egész életedben csak egy partnered lehet

– mondja a nő.

Mindez azonban nem szomorítja el Mitch-et, aki szívesen segíti feleségét az online randizásban, és még fotókat is csinál róla, hogy azokkal más férfiakat bűvöljön el Alex.

A southamptoni pár tagjai 14 évesek voltak, mikor megismerkedtek, azóta is, az elmúlt tíz évben együtt vannak.

Párként keményen elítélnek minket, mert nem a hagyományos dolgokat csináljuk. Más férfiakkal randizom, és túlnyomoráészt Mitch marad otthon a gyerekkel.

A nőt azért is gyakran elítélik, mert az OnlyFansen is fent van, de nem érdekli, mert úgy éli az életét, ahogyan azt ő szeretné.

Nem nagy ügy (…) Élvezem a békét. Azt nézhetek a tévében, amit akarok

– mondja Mitch arra, hogy felesége másokkal is hempereg, a lényeg a kapcsolatukban, hogy őszinték egymással.

Sokkal felkavaróbb lenne, ha látnám, hogy valaki mással kézen fogva sétál az utcán, mint hogy más valakivel szexel.

Arról is beszélt, hogy a férfiakkal mindenesetre nem szeretne találkozni, az már fura lenne neki. Mitch ugyanakkor elárulta, milyenek ezek a férfiak:

Szeretem a kicsit geek férfiakat, akik jók matekból. Nem tudom, miért.

Neki ez az egész szórakozás, nem akar máshoz érzelmileg kötődni, mert neki van férje. Azért néha lelkiismeret-furdalása van, mikor más férfival van, tette hozzá, majd azt is, hogy van egy sugar daddyje.

Designer táskákat vásárol nekem, kifizeti a nyaralásokat. Amikor ételt rendelek, azt is kifizeti. Szóval, amikor elmegyek itthonról, írok neki, akkor fizet nekem a randiért, mert szeret fizetni a randikért.

Végül még arról beszélt:

Azoknak, akik elítélik a kapcsolatunkat, azt szeretném mondani, köszönöm, hogy betekintést engedtek abba, hogy mennyire nyomorult a tiétek

Ezzel a férje is egyetért, aki szerint az emberek lehetnének kicsit nyitottabbak, mert „nem mindenki egyforma, és a különböző emberek másként akarják leélni az életüket, és ami boldoggá tesz egy embert vagy párat, az nem fog mindenkit boldoggá tenni.”

A Love Don’t Judge egyébként tipikusan az atipikus párokkal készít videókat. Volt már közöttük olyan, akiknek hasonló a kapcsolata, mint Alexéknek, csak ott a férjnek van egy kikötése, hogy a légyottról készüljenek felvételek. Aztán persze vannak olyan párok is, ahol pont fordított a helyzet, a férfi kapott szabad kezet feleségétől. Van olyan férfi is, aki odáig ment, hogy már lassan öt felesége lesz. Egy másiknak felesége mellett van hét barátnője is, mind együtt élnek.

A sorozat egy részében az „eredeti dubaji luxusfeleség” is megszólal, aki szerint az egyenlő házasságok természetellenesek. Kapott is érte hideget-meleget, akárcsak az apa, aki a lányára megszólalásig hasonló új feleséget talált magának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik