Szórakozás

VV Barna listán tartja számon, hány nővel volt már dolga, de pontos számot nem mond, szerinte az „túl proli” lenne

„Az oroszlán az állatok királya, én pedig a férfiaké.”

A ValóVilág tegnap debütáló adásában Fenyvesi Barna, azaz VV Barna is bemutatkozott a nézőknek. A versenyző, aki korábban a svájci Nagy Ő-t is megjárta, a bemutatkozó videójában elmondta, hogy „baromi jóképűnek” tartja magát, szerinte akárhová megy, a nők és a férfiak is felfigyelnek rá, utóbbiak azért, mert „egyből megöli őket a féltékenység”. Azt is elárulta, hogy a telefonjában külön listát vezet arról, hány nővel volt már dolga.

Van a telefonomban egy titkos jegyzet, a csajok listája. Pontos számot viszont nem fogok mondani, hogy hányan vannak rajta, az túl proli lenne. Egy lánynak mondtam eddig el, ő pedig a századik volt. Nem repdesett az örömtől, pedig amúgy szerintem ez full megtisztelő

– magyarázta.

Mint állítja, egy dologhoz ért, mégpedig a nőkhöz, ezért sztriptizeléssel is próbálkozott már. Elmondta továbbá, mit szimbolizál az egész hátát beterítő tetoválása.

Egyetlenegy tetkóm van, egy »apró« oroszlán a hátamon. Tudjátok miért? Az oroszlán az állatok királya, én pedig a férfiaké.

Az idei évad első adásáról szóló kritikánkat alább lehet elolvasni.

Kapcsolódó
A ValóVilág 11 bemutatta, honnan merítik majd a következő trashcelebeket
Piszok magabiztosak és irtó hangosak – beköltözött az első nyolc ember a ValóVilág villájába, a nagy kérdés pedig az, érdekel-e még bárkit egy csapat ismeretlen és rettentő harsány ember börtönprojektje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik