Kultúra

A ValóVilág 11 bemutatta, honnan merítik majd a következő trashcelebeket

Piszok magabiztosak és irtó hangosak – beköltözött az első nyolc ember a ValóVilág villájába, a nagy kérdés pedig az, érdekel-e még bárkit egy csapat ismeretlen és rettentő harsány ember börtönprojektje, vagy tényleg csak más műsorok számára generál újabb trashceleb-alapanyagot.

Majdnem pontosan húsz éve nyílt először a ValóVilág villájának zsilipje, most, két évtizeddel később ugyanakkora lelkesedéssel masírozott be a bekamerázott objektumba a magánéletüket hírnévre váltók kis csoportja. A széria tizenegyedik évadában ismét hihetetlenül drámai zenével és füsttel körítve bevonult be a luxusbörtönbe az első nyolc ember: Ákos, Bibi, Lamin, Lissza, Reni, Barna, Melina és Sajti cserélhette vezetéknevét VV-re, ők vették birtokba a szokás szerint rendkívül színes villát november 20-án. A stúdióban Puskás-Dallos Peti és Nádai Anikó fogadta a beköltözőket – az utóbbi vélhetően sok jövendőbeli villalakó számára követendő példa arra, hová is juthat egy valóságshow-szereplő, ha kellő potenciált lát benne a csatorna.

„Őszinteség és humor” – az egyik villalakó szerint ezzel lehet idén 36 millió forintot nyerni az RTL valóságshowjában, egy másik szerint inkább a taktikán múlik majd a győzelem sorsa. Az utóbbiakból egyelőre nem volt sok az első adásban, az előbbiből viszont annál több: a beköltözők szinte kivétel nélkül hangzatos jelzőkkel illették magukat, legtöbbjük saját mérhetetlen magabiztosságát méltatta.

Csajmágnes, rosszkislány, taktikázó, dumagép

– álltak a jelzők a beköltözők nevei mellett máris tipikus valóságshow-skatulyákba nyomva a szereplőket, akik vélhetően pontosan fogják hozni a beharangozott karaktereket. A felhozatal szokás szerint meglehetősen színes: van másik valóságshowból újrahasznosított szereplő, aki mégsem gazdával házasodna, hanem inkább celebesedne (VV Bibi), a magát Újpest arcának nevező focidrukker (VV Sajti), a vidéki életre ráunó, bosszúálló férfifaló (VV Reni), és a halott nagyapja nevét az arcára varró srác is (VV Lamin). Már a műsorvezetők kérdéseiből kiviláglott, hogy szokás szerint hormonoktól túlfűtött évadnak nézünk elébe, és ismét nem győznek majd felkerülni a videómegosztókra a 18+-os jelenetek a nyugiszobás légyottokról, de az ezekre adott kangörcsös válaszok sem hagytak kétséget affelől, hogy a beköltözők nagy része a nyeremény és a hírnév mellett mire hajt igazán.

Ez csak a szoki volt

– válaszolta a VV Barna névre hallgató villalakó Puskás-Dallos arra vonatkozó kérdésére, hogy mindig ilyen magabiztos-e. Ezzel azt is előrevetítette, hogy az idei évad sem lesz mentes a nyelvújítástól és a sajátos szófordulatoktól, ezt megerősítendő hozzá is tette rögtön, hogy a vécéket fogja csekkolni először abban reménykedve, hogy nem Posszeidon-csókos vécécsészékről van szó.

Kicsit máris mérgezve a hangulatot a beköltözők már azt is megosztották, milyen embereket nem bírnak elviselni: VV Ákos suttyókat és farmernadrágokat nem akar maga körül látni (aki farmert hord, az „proli csöves”), VV Sajti pedig nem viseli el a „cickány lányokat”, akik cincogó hangon beszélnek és odaégetik a rántottát, mások a nőket nem kedvelik kifejezetten és barátkozni sem akarnak – első blikkre mindegyikből akadt a villában, de nincs is valóságshow gondosan megágyazott aknamezők nélkül. Rántottával egyelőre egyik lány sem próbálkozott, csak az alkohol fogyott látványosan a villába, Puskás-Dallos ki is adta az ukázt az újdonsült villalakóknak, hogy bulizással indítsák önkéntes rabságukat. A beköltözés során a szereplők egyelőre leginkább hangerő szintjén igyekeztek felülmúlni egymást, néhányan kizárólag ordítva hajlandóak kommunikálni, de a kötelező ágyfoglalós körök is megvoltak. Ezen felül a nem akadt túl sok esemény a villában, a lakók egyelőre lufik és a pezsgősüvegek közt akklimatizálódtak a kifejezetten érdektelen beköltözőepizódban.

Szavazás nélkül nincs is VV, Nádaiék máris megfuttattak egy kérdést nézők közt arról, kit tartanak a kisfilmek és a bevonulás alapján a legszórakoztatóbbnak. Ennek győztese kapja majd az úgynevezett piros kendőt, ennek mágikus képességeiről egyelőre még hallgattak, de már az elején népszerűségi versenyt nyerni bizonyára nem lesz hátrány a villában.

A ValóVilág minden létező platformon támad: TikTok-csatornán, Facebookon és Instagramon is exkluzív tartalmakat ígértek a műsorvezetők, és ha valakinek ez sem elég, a valóságshow-őrültek 0-24-ben követhetik a villa eseményeit az RTL+ livestreamjén keresztül. Kérdés, hogy mit tud még mutatni 2022-ben egy olyan formátum, amely majdnem két évtizede robbant be a köztudatba, és azóta megjegyezhető neveket alig, de már trashcelebeket is egyre kisebb inteznitással termel ki. A többi celebműsor viszont látványosan kezd kifogyni az alapanyagból, így jobb híján ezekben hasznosíthatják újra a legfrissebb VV-arcokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik