Szórakozás

Úgy nézzük a párkereső műsorokat a tévében, mint őseink a házasságtörő asszony kivégzését a középkorban

TV2
TV2
Akármennyi kritika is éri a műfajt, úgy tűnik, a párkereső műsoroktól egy ideig még biztosan nem szabadulnak a magyar tévénézők. Több mint két évtizede jelentek meg a hazai kereskedelmi televíziózásban a szerelmet kereső szereplők, de a mai napig figyelemmel kísérhetünk hasonló koncepcióra épülő realityket, amelyekben celebek és civilek a nagy Ő-t kutatják. Összeállításunkban felidézzük az eddigi próbálkozásokat, illetve utánajárunk, mi vonzza a társkereső műsorokban a nézőket és a jelentkezőket.

Mint a legtöbb reality, a párkeresős formátum is Amerikából indult világhódító útjára. Az első ilyen showműsort a hatvanas években mutatták be The Dating Game címmel, amit magyarra nemes egyszerűséggel úgy lehet lefordítani, hogy „társkereső játék”. Ebben egy egyedülálló nő vagy férfi kérdéseket tett fel három ellenkező nemű szereplőnek, akik a potenciális partnerei lehetnének.

A műsor népszerűségét jelzi, hogy számos híres vendégszereplő, valamint később ismertté váló sztár tűnt fel benne, köztük Tom Selleck, Sally Field, Farrah Fawcett, Michael Jackson, Arnold Schwarzenegger, Bryan Cranston és Cuba Gooding Jr. Évtizedekig műsoron volt, ráadásul tavaly ismét feltámasztották Zooey Deschanel színésznő vezetésével, de már nem érte el a tévénézők ingerküszöbét, így mindössze nyolc epizódot élt meg, mielőtt újra elkaszálták.

A romantikus valóságshow-k népszerűsége az ezredforduló tájékán lőtt ki, hazánkban is ekkor jelentek meg a The Dating Game-ből kinőtt, főként amerikai formátumok, amiket a kereskedelmi televíziók a hazai környezetre és igényekre szabva vittek képernyőre. Bár az irányvonalak és a szabályok minden műsor esetén kissé eltérők, a lényeg mindben ugyanaz: szerelmet, de legalábbis párt találni.

Ámor földi helytartója, rózsaceremónia és a boldogság narancssárga madara

Az első szerelmek 1998-ban szövődhettek a magyar tévében, ekkor kezdődött ugyanis a TV2-n a Szerelem első látásra, Kósa L. Adolf vezetésével. Ez volt a csatorna egyik első, saját gyártású produkciója, amiben három nő és három férfi állt egymással szemben, és kizárólag a külső alapján dönthették el, kivel szeretnének randizni, majd különböző kérdéseket tettek fel egymásnak, hogy megismerjék választottjukat. A párkeresők egy-egy mottóval érkeztek a show-ba, amit az Ámor földi helytartójának nevezett műsorvezető általában humorosan kommentált.

Nem sokat kellett várni a konkurencia válaszára: az RTL Klubon egy évvel később debütált a Várom a párom, aminek Szalay Kriszta színésznő volt a háziasszonya. A produkció a kezdetekhez nyúlt vissza, egyszerű koncepcióra épült: a párkereső kérdéseire három ellenkező nemű jelentkező válaszolgatott, a beszélgetést követően pedig a kérdező eldöntötte, ki a legszimpatikusabb neki.

Az összeköltözős társkereső valóságshow-k egyik első képviselője a Bachelor magyar változata, A Nagy Ő volt 2003-ban, amiben Noszály Sándor teniszező szeretett volna menyasszonyt találni magának. Az első évadot gyorsan követte másik kettő, ezekben a ValóVilág második szériájában megismert Molnár Anikó, majd Gyursánszky Gábor kenus kegyeiért versengtek a szerelemre vágyók. Mivel utóbbiak már nem hozták a várt nézettséget, több mint másfél évtizedre félretették a műsort, tavaly azonban visszahozták Tóth Dávid kajakozóval a középpontban. Visszatérő, szerves része a realitynek a rózsaceremónia, ahol azoknak oszt virágot a mindenkori Nagy Ő, akikkel szorosabbra szeretné fűzni a viszonyát. „Elfogadod tőlem ezt a rózsát?” – hangzott el eddig számtalanszor a TV2-n.

Hortolányi Anikó A TV2 párkereső show-jában, a Nagy Ő második szériájában huszonöt férfi versengett Molnár Anikóért.

A műsorkészítők egy idő után új elemet vezettek be: a produkciókat gyakran egzotikus helyszíneken forgatták. Ezt talán azzal a megfontolással tették, hogy az ismerős hazai környezettől elszakadó, külvilágtól szeparált versenyzők a megszokottól merőben eltérő környezetben feltehetően még inkább le tudják vetkőzni a gátlásaikat. Az RTL Klub 2004-ben Mexikóba utaztatta A kísértés résztvevőit, négy párt és az őket elcsábítani próbáló szingli szereplőket. Utóbbi csapatot erősítette Debreczeni Zita is, akinek ez volt az első tévés szereplése. A trópusi szigeten ágyba is bújt az egyik, párkapcsolatban élő játékossal, legalábbis elég hangosan sóhajtoztak zárt ajtók mögött.

Az RTL Klub pár év múlva ráállt arra, hogy celebeket boronáljon össze hölgyekkel: a sort Benkő Dániel lantművész kezdte a Benkő feleséget keres (2009) című műsorral, őt a ValóVilág 4 győztese, Alekosz követte a Szerelem a legfölsőbb szinteken (2011) című produkcióval – ahol az volt a kérdés, ki tudja kiszabadítani „a boldogság narancssárga madarát” a kalitkájából –, majd Delhusa Gjon is esélyt kapott az I love Gjoniban. Utóbbit 2010-ben forgatták le, és eredetileg ugyanezen év őszétől került volna adásába, azonban többszöri halasztás után csak két évvel később láthatták a nézők.

RTL Klub Az I Love Gjoni című műsor 7. adása.

Eközben a rivális csatorna is híres embereknek keresett párt: az Édesnégyes című reality egyben főzőműsor is volt, amelyben hat celeb szerelméért küzdött négy-négy civil versenyző, a randik után pedig az adott sztár vacsorát készített kiválasztottjának. A műsorban Kozsó, Majka, Zana József és a Jóban Rosszban színésznői, Szabó Zsófi, Szorcsik Viki és Cseke Katinka is megfordultak.

Ekkoriban egy harmadik csatorna, a Viasat 3 is elkezdett saját párkereső műsorokat gyártani, elsőnek a Téged akarlak!-ot, amiben adásonként hat, egyedülálló civil vett részt: három férfi és három nő küzdött egymás kegyeiért. A jelöltek úgy ismerkedtek, hogy egyszerre csak az egyik érzékszervüket használhatták: a felek az egyik randin teljes sötétségben találkoztak, és csak beszélgethettek; egy másikon üvegfalon keresztül nézhették egymást, és eltorzított hangon csevegtek. Az utolsó adásban derült ki a jelentkezők számára, hogy melyik randin kivel töltötték az idejüket.

Pár évvel később készítették el az Édesnégyeshez nagyon hasonló Szerelem a láthatáront, ahol a hazai celebvilág szinglijei próbáltak rátalálni a szerelemre. A sorozat főszereplői, akik a kamerák előtt vágtak bele a párkeresésbe, Bencsik Tamara énekesnő, Elbert Alexa modell, Fehér Adrienn színésznő és Völgyi Zsuzsi énekesnő voltak.

A csatorna legnagyobb dobása az Éden Hotel volt, ahol a versenyzőknek végső soron a szerelem és a pénz (vagyis a megnyerhető tetemes összeg) között kellett választaniuk. A műsor 3. évada a TV2-n ment, de ez nézőszámok tekintetében már nem volt olyan sikeres, mint a korábban a Viasaton futó szériák; ráadásul az egyik jelenete komoly közfelháborodást váltott ki: a Gábor nevű játékos agresszív módon közeledett játékbeli párja, Nóri felé, és szexre próbálta kényszeríteni. Két évvel később a formátum kis változásokkal visszakerült a Viasathoz, Exek az édenben címmel.

TV2 Az Éden Hotel harmadik szériájának sajtótájékoztatója a Széchenyi Pálmaházban.

Az ÖsszeEsküvőkben a tizenkét menyasszonyjelölt hat fiú és a hozzájuk tartozó hat édesanya mellé költöztek be egy villába. Bár korábban is előfordult, hogy a műsor végét „házasságkötés” zárta le, de az általában valamilyen szimbolikus cselekedet formájában valósult meg, amely semmilyen elköteleződéssel nem járt – így történt ez például Benkő Dániel társkeresőjében és Alekosz esetében is, az ÖsszeEsküvőkben azonban a győztesek nem csupán szimbolikus jellegű fogadalmat tettek egymásnak, hanem hivatalos esküvői szertartás keretein belül kellett megerősíteniük az összetartozásukat, a nyertes pár ugyanis csak ebben az esetben kaphatta meg az őket megillető főnyereményt, ami egy újépítésű öröklakás, egy gyémánt jegygyűrű, egy egzotikus nászút, egy autó és havi egymillió forint volt egy éven keresztül.

Az utolsó adásban tehát kamerák kereszttüzében jegyezte el egymást a nyertes pár, akik a nézők szavazatai alapján az első emeletes Kiki lánya, Csenge és párja, Peti voltak. A műsor szabályai szerint 2012 februárjában anyakönyvvezető előtt törvényesen összeházasodtak, de másfél év múlva elváltak. Ebben a műsorban tűnt fel először Megyeri Csilla is, aki később az Alföldi Televízió riportereként híresült el rusnyázós megjegyzésével, napjainkban pedig éppen a Nyerő Párosban szerepel a partnerével.

2012-ben került először képernyőre a jelenleg is műsoron lévő Házasodna a gazda, ahol mezőgazdaságban tevékenykedő férfiak és nők keresik a párjukat.

Az RTL Klub a világ egyik legsikeresebb randishow-ját is elhozta a magyar nézőknek 2015-ben: a Vigyél el!-ben Istenes Bence harminc szerelemre vágyó hölgynek mutatott be egy-egy szingli férfit, akikről egyre több információ derült ki, a lányok pedig egy gomb megnyomásával jelezhették, ha elvesztették érdeklődésüket a fiú iránt. Azok közül, akik nem éltek a visszalépés lehetőségével, végül a férfi választotta ki azt, akivel elutazik egy álomrandira, hogy ott eldöntsék, lesz-e folytatása a dolognak.

Az Ádám keresi Évát a Viasat pucér realityje volt, ahol a játékosok meztelenül ismerkedtek meg egymással, amit a csatorna cenzúra nélkül közvetített. A szereplők között volt a lassan már valóságshow-szédelgőnek nevezhető Némethy Ivett is, aki Ivi Angel néven több műsort is megjárt már a magyar csatornákon, legutóbb például Zsolt gazda jelöltje volt a Házasodna a gazda idei évadában.

Kapcsolódó

2019-ben került műsorra a ValóVilággal kevert Éden Hotelként jellemezhető Love Island, idén pedig újabb angol című párkereső show jelent meg a palettán, a Money or Love. A TV2 a premier előtt azt ígérte, más szemszögből közelítik majd meg a társkeresés folyamatát, ez a kijelentés azonban utólag könnyen megtámadhatónak bizonyult, mivel a Demcsák Zsuzsa vezetésével futó műsor valójában meglehetősen hasonlít elődjeire azzal a különbséggel, hogy itt a fiúk és a lányok külön laknak, és meg kell küzdeniük azért, hogy akár csak beszélgethessenek egymással.

Az RTL Klub a Házasodna a gazda után sem marad párkereső reality nélkül: hamarosan folytatódik A Nagy Ő, melyben ezúttal Árpa Attila keresi a szerelmet. Az ötvenéves színész-producer saját bevallása szerint „ezzel a műsorral búcsúzik az ilyen jellegű tévés szereplésektől”.

RTL Klub A Házasodna a gazda című társkereső reality műsor 5. évada.

Már az iménti, igencsak terjedelmes felsorolásból is kitűnik, hogy nyilvánvalóan még mindig van igény a társkeresést középpontba állító produkciókra, hiszen láthatóan nem apad a jelentkezők száma (még ha vannak is olyanok, akik újra és újra kipróbálják magukat egy-egy hasonló műsorban, a cikkünkben már említett Ivi Angelen kívül a most éppen a Money or Love-ban szereplő Levit is említhetnénk), és általában a nézettség sem csökken.

Arról, hogy miért népszerűek a valóságshow-k, és mennyi közük lehet a valósághoz, egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Kapcsolódó
Senki sem nézi, mégis mindenki látta – a magyar valóságshow-k története
Mitől olyan sikeresek a valóságshow-k? Mennyi közük van a valósághoz? És a jelentkezőknek miért éri meg, mikor láthatóan csak egy nagyon kis rétegnek jelent igazi kitörési lehetőséget egy ilyen műsor?

De miért érdekesek számunkra ezek a műsorok, és mit várunk tőlük nézőként? És mi a helyzet a szereplőkkel: tényleg igaz szerelemre vagy csak hírnévre vágynak? Ennek jártunk utána szakértő segítségével.

Szeretünk meghökkenni

Bokor Tamás egyetemi docenst, médiakutatót kérdeztük egyebek között arról, mire kíváncsiak a párkeresőshow-k nézői. A szakember szerint régi megállapítás, hogy a médiatartalmaknak három funkciója van, ezek miatt fogyasztjuk őket.

  1. Az egyik, hogy információt szeretnénk szerezni a világ történéseiről.
  2. A másik a szórakoztatás, ami nagyon régi funkciója a társasági eseményeknek.
  3. A harmadik pedig a közösség- vagy koherenciateremtő funkció, vagyis hogy az a csoport, amelyik azonos médiatartalmakat fogyaszt, valamilyen értelemben együvé tartozónak érezheti magát.

A szakértő szerint a szóban forgó témakör esetében az információszerzés kevésbé hangsúlyos, a bulvárműfajoknál az utóbbi két funkció emelkedik ki.

Régi mondás, hogy »nem tudom, hogy miért nézem, mert rossz; de nem tudom megállni, hogy ne nézzem«. Ez egy ősi ösztön, a spektákulum, a látványosság iránti vágyunk. Ez nem az audiovizuális média korszaka óta van így, hanem nagyon régi, legalábbis az ókor óta velünk lévő funkciója minden társasági eseménynek.

„Ennek példája lehet, amikor a középkorban kiment a nép megnézni a házasságtörő asszony kivégzését, a bűnösök megkövezését vagy a tolvaj kezének levágását. Ez tulajdonképpen egy közösségi rítusként jelent meg. Ott is fel lehet tenni a kérdést, hogy egyébként miért néz végig valaki egy horrorisztikus cselekménysort. Azért, mert közösségi koherenciateremtő erő rejlik benne. Az által, hogy részese vagyok a műsornak nézőként, a közösség részévé válok vagy integrálódom abba” – fogalmaz a kutató.

Bokor Tamás elmondása szerint szeretünk borzongani és meghökkenni, olyan dolgokat végignézni, amik nem feltétlenül vannak az épülésünkre. A közönség nagy részének azonban esze ágában sincs követni a tévés párkereső műsorokban látott mintákat, csupán egyfajta médiafogyasztói kielégülést okoz számukra, hogy erkölcsileg a szereplők fölé tudják emelni magukat.

Mindig van azonban egy viszonylag szűk réteg, akik etalont látnak a tévészereplőkben, és akár tudatosan, akár tudattalanul követésre érdemesnek tartják a viselkedésüket.

„Elég megnézni, hogy hányan írják be a Google-keresőbe, hogy »pénzkeresés TikTok«. A trendek alapján ezer és tízezer fő közötti nagyságrend keresett rá erre az elmúlt hónapokban. Ebből is látszik, hogy vannak olyan minták, amit sokan szándékosan próbálnak követni: »ha más tiktokereknek sikerült, akkor én is meg akarom próbálni«” – állítja a médiakutató.

A reality műsorokkal kapcsolatban gyakran felmerül, hogy azok megrendezettek, és a szerkesztők a nézettség érdekében alakítják a történéseket. Az, hogy ennek ellenére sem veszik el a lehetősége annak, hogy őszinte érdeklődést mutassunk a műsor iránt, Bokor Tamás szerint azzal magyarázható, hogy a színházban és a moziban sem improvizációt látunk.

Nem azért nézzük, mert meg vannak rendezve, hanem annak ellenére élvezzük.

RTL Klub Az RTL Klub randishow-ja, a Vigyél el! Istenes Bence vezetésével.

„Másrészről a média intézményi oldaláról nézve sincs olyan szerkesztőség vagy csatorna, ami komolyan megengedné magának, hogy teljesen szabad folyást engedjen egy műsornak, mindig megvan a szerkesztettség a tartalmak mögött. A médiafogyasztót is arra szocializálják, hogy amit lát, az nem feltétlen a valóság” – fűzi hozzá a szakértő, és a pornográfia műfaját hozza fel példának. Mind tudjuk, hogy nem a valóságot tükrözi, mégis nézzük, mert megteremti a „mintha a valóságot látnám” érzetét.

A médiafogyasztó azt igényli, hogy addig kergessék őt bele az illúziókba, hogy már tényleg elveszítse a fonalat. Pont emiatt nem is biztos, hogy lényeges, hogy megrendezett vagy spontán az ismerkedés, a lényeg, hogy szórakoztasson. Ezt pedig tökéletesen kielégítik a párkereső műsorok.

A szereplők szempontjából felmerül a kérdés, mennyire tudják megmutatni a valódi személyiségüket, ha tudják, hogy közben minden mozdulatukat kamerák követik. Hiszen e külső tényező miatt éppen az ismerkedés egyik alappillére, az őszinte kitárulkozás lehetősége csorbul. Bokor Tamás szerint azonban ezeknek a műsoroknak valójában nem ez az alapvetése, a jelentkezők számára sem elsősorban (csak) a párkeresésről szól a szereplés, hanem inkább a 15 perc hírnév iránti vágyat látjuk tükröződni a képernyőn. Ilyen szempontból a párkereső műsorok nem feltétlenül különböznek bármelyik másik, tetszőleges valóságshow-tól. Ugyan definiáltabb a cél, de mivel a platform és a médiaintézmény működési logikája ugyanaz, ezért a szereplőknél körülbelül ugyanazok a mozgatórugók.

Akiknek tényleg szerelmet hozott egy tévéműsor

Senki nem lepődik meg azon, hogy a finálét követően a nyertesnek kikiáltott párok többsége nem él örökké boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban. Azonban ennek ellenkezőjére is találunk példákat. Vannak, akiknek csak ideig-óráig jött be a happy end, de az is előfordult, hogy valaki tényleg rálelt az igaz szerelemre egy társkereső műsorban.

Utóbbira éppen a legelső, Szerelem első látásra című műsorból tudunk példát hozni. A YouTube-ra több egykori szereplő is feltöltött olyan videókat, amik azt bizonyítják, hogy tartósnak bizonyult a kamerák előtt megszületett ismeretség.

  • Áfonya tíz évvel ezelőtt tette közzé annak az 1998. februári adásnak a felvételét, amiben megismerte gyermekei anyját, Tündét.
  • Szintén ekkoriban került fel az a videó, amiben István és Krisztina találkoztak. Ők később összeházasodtak, és a Blikk 2013-as cikke szerint három gyerekük született.
  • László 2016-ban osztotta meg a műsor századik epizódját, ahová feleségével, Judittal együtt hívták őket vissza, mint a játék második házaspárját.

Rajtuk kívül a Házasodna a gazda két korábbi szerelmespárjáról lehet tudni, hogy a kapcsolatuk a műsor után is folytatódott:

  • Roland gazdáról és Nikiről az év elején írtunk utoljára, ők akkor már a házasságot tervezgették.
  • Tavaly nyári információk szerint pedig Gergő gazda és Bogi is kitartanak még egymás mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik