Szórakozás

„Néha szinte már szuperhősnek érzem magam a hulahoppozástól”

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Péterfi Kata négy éve egy áruház sportosztályán vásárolt egy hulahoppkarikát. Elkezdett ismerkedni az eszközzel. Most már nemcsak, hogy tanítja, de fellépett II. Erzsébet platinajubileumi ünnepségének parádéján. Interjú.

Óriási ünnepségsorozattal készültek az Egyesült Királyságban II. Erzsébet uralkodásának hetvenedik évfordulójára; a platinajubileum rendezvényeit az egész világ megcsodálhatta – persze nem annyira közelről, mint Péterfi Katalin, aki hulahopposként a londoni parádé egyik szereplője volt. Kata négy éve vett a kezébe először súlyozott karikát, ma pedig már oktatja a testi-lelki fejlődést garantáló eszköz használatát. Nem ez volt élete első parádéja (menetelt például Hollandiában diszkógömbnek öltözve), de alighanem most ért eddigi karikás pályafutása csúcsára. London után néhány nappal beszélgettünk.

Milyen érzésekkel tértél haza Londonból?

Először borzasztó nagy ürességet éreztem, mert az elmúlt két hónapom arról szólt, hogy készültem a rendezvényre, aminek most már vége. Négy hete volt az első online tájékoztatás, amin elmondták a legfontosabb információkat: hány kilométeres lesz ez a menet, hányan vonulunk, milyen egyéb produkciók várhatók.

Mikor tudatosult benned, hogy ez az egész tényleg megtörténik veled?

Egészen addig a pillanatig nem mertem elhinni, amíg meg nem jelentünk Londonban a főpróbán. Borzasztó ködös volt aznap reggel, ott álltunk a Queen Elisabeth Center mellett, elpróbáltunk egy-egy menetet meg az átvonulást az Admiralty Arch-nál. És aztán megláttam a Big Bent. Na, akkor éreztem, tényleg megtörténik a csoda, és London utcáin fogunk végigvonulni.

Farkas Norbert / 24.hu

Hogy kezdődött a parádé napja?

Vasárnap már reggel 9-kor meg kellett jelenni, és elkezdődtek a főpróbák. Elmondták, hogy mire lehet számítani, szépen, türelmesen rengeteg információt közöltek.

Emlékszel néhány statisztikai adatra? A menet hossza, résztvevők száma, ilyesmik.

Tizenhárom kilométeres volt a menet. Kétezerötszázan vonultunk a parádéban, összesen több mint hatezerötszáz fellépő volt, de abban már a katonai felvonulás is benne volt.

Hány ország polgára töltött be aktív szerepet a parádén?

Ilyen adatot velünk nem közöltek, de korábbról tudtuk, hogy rengeteg országból voltak fellépők. Nyilván az angolok voltak többségben, de találkoztam például Fülöp-szigeteki fellépőkkel is. Elég hamar lement egyébként a menet, negyvenöt percre saccolnék. A Queen Elisabeth Centertől indultunk, végig a Whitehallon a Trafalgar térig, onnan át az Admiralty Arch-on és végig a Mallon – ez pont ugyanaz az útvonal, amelyen a koronázási hintó is végigment, amikor II. Erzsébetet megkoronázták 25 évesen.

És – ha jól tudom – az azóta eltelt éveket, pontosabban az egyes évtizedeket reprezentálták a vonulók.

Így van. És a szubkultúrákat: úgy hirdették meg a parádét, hogy olyanokat keresnek, akik életre tudják kelteni azokat a szubkultúrákat, amik II. Erzsébet uralkodásának 70 éve alatt felemelkedtek.

Ezek szerint a hulahopp is egyfajta szubkultúraként jelent meg a parádén?

Igen. A hetvenes évekhez osztották be annak ellenére, hogy a karika megjelenése amúgy az ötvenes évekre tehető Angliában és Amerikában is.

Ezt úgyis csak a hulahopp-történelemben jártas szakemberek tudják, nem?

Igazából nincs jelentősége, bármelyik évtizedet képviselő szekcióban szívesen elhulahoppoztam volna.

Találkoztál magyarokkal a résztvevők között?

Összefutottunk egy magyar lánnyal, aki még a főpróbán hallott minket magyarul beszélni. Ő görkorcsolyázott a menetben, elmesélte, hogy Sheffieldben él, csináltunk pár közös képet. És ott volt természetesen Rebi is, a hulahoppos barátnőm, aki szintén a menet része volt, méghozzá leopárdmintás cuccban.

Péterfi Katalin

Volt fix koreográfia vagy esetleg lehetett saját ötleteket is belevinni?

Lehetett volna saját ötletet belevinni, de menetközben elég sokat változtak a dolgok, úgyhogy nehéz lett volna variálni. Eredetileg tizenöt hulahoppossal terveztek, végül kilencen voltunk; nem lehet tudni, hogy mi történt a többiekkel, nem kerültek elő egyáltalán. Két oldalra osztottak minket, az egyiken négyen, a másikon öten voltunk; egy kis alakzatot kellett felvenni, hogy egymás mögött haladjunk, körbe-körbe, közben mentek a görkorcsolyások is, és középen a spacehopperek.

A kicsodák?

Tudod, akik ráülnek a nagy gumilabdákra és ugrálnak.

És hogy tudott zökkenőmentesen együtt vonulni ez a sok különböző sporteszközzel haladó ember?

Nehezen, mivel a parádé irdatlan nagy tempót vett fel. Járművek is közlekedtek a menetben: egyrészt voltak az évtizedekhez kapcsolódó autóbuszok, rajtuk a korok celebjeivel, nálunk, a hetvenes éveknél például Cliff Richard volt az egyik; aztán mentek a korhű autók, James Bond-kocsik és hasonlók. Csak ugye a járműnek nehéz egy emberi tempóhoz lelassulni, ráadásul mi közben a karikákkal a produkciót is előadtuk. És hiába gyakorolja előtte menetelés közben is az ember a húsz-harminc trükkből álló repertoárját, azért ez nem összevethető azzal a tempóval, amit ott kellett teljesíteni. Volt egy pillanat, amikor szó szerint azt éreztem, hogy kiugrik a szívem; többször is azon kaptam magam, hogy már majdnem futok és indiánszökdelek, úgy próbálom felvenni a ritmust.

Ekkora menetet, ilyen feltételeket meg nyilván nem lehet előre szimulálni.

Lehetetlen lett volna. És az egy dolog, hogy nekem megterhelő volt az egész, de például az ötvenes éveket bemutató brigádban voltak nálam sokkal korosabb emberek is. Sőt: a hulahopposok között is volt hatvan pluszos nő.

Farkas Norbert / 24.hu

Kaptatok valamilyen visszajelzést vagy legalább egy kis lelki támogatást?

A szervezők a parádé reggele óta folyamatosan buzdítottak minket, hogy jól nézünk ki, hogy minden szuper lesz, és szurkolnak, és sok sikert. A szekciónknak volt külön produkciós menedzsere, ő is folyamatosan mondogatta a fülünkbe, hogy „szépek vagytok”. És persze a közönségtől is jött végig az éljenzés: nem tudom hány sorban sorakoztak fel a kordonok mögött, integettek, sikítoztak, iszonyú jó volt a hangulat. Mindez meg volt spékelve mindenféle zenével, dobokkal, a buszunkról a hetvenes évek dalai szóltak, tetőfokára hágott a hangulat. És az esemény után jött még egy visszajelzés: II. Erzsébet publikált egy levelet, amelyben megköszönte a részvételünket.

Most, hogy Londont nagyjából kitárgyaltuk, jöjjön a kérdés, ami talán még izgalmasabb: hogy kerültél oda?

Körülbelül két hónapja tudtam meg, hogy van lehetőség jelentkezni a parádéra. Korábban súlyozott karikával dolgoztam sokat, ezt is oktattam, és ezzel kapcsolatban gyártottam tartalmat, amit az Instagramon és a Facebookon is megosztottam. Így talált rám Claire Austin, aki koreográfusként és szervezőként is aktív volt. Bekövette az Instagram-profilomat, és velem együtt több hulahopposnak is írt, hogy van-e kedvünk csatlakozni a parádéhoz. Mondtam neki, hogy én ugyan Budapesten élek, de tulajdonképpen nagyon szívesen csatlakoznék, ő pedig örült ennek.

Csípőből emlegetted az imént a felvonulás által érintett helyszíneket, jól gondolom, hogy nem most jártál először Londonban?

Öt évet éltem ott régebben. Úgyhogy már csak ezért is adta magát a dolog; a brit kultúra is közel áll hozzám, és nagy rajongója vagyok a monarchiának, a királynőnek.

Ez volt életedben az első parádé, amin résztvevőként vonultál?

Nem, korábban Hollandiában sokat parádéztam egy barátnőmmel. Ő jelmeztervezőként csinált fesztiválokon kis élő műsorokat. Nagyon élveztük. Persze akkor még sehol nem volt a hulahoppkarika.

Hát akkor mit csináltál?

Különböző dolgoknak öltöztem be. Voltam például diszkógömb. Egyszer volt egy hatalmas szoknyám, felfűzve fényekkel, aztán voltak mindenféle állatos jelmezeim, zsiráf, gólya meg pók – három-négy méter magas kosztümök, amik túrahátizsáknak a vázára vannak építve.

Most viszont karikával csináltad a show-t. Elérhet többet egy hulahoppos annál, hogy egy világszerte látható óriási ünnepségen vonul?

Egyes hulahopposoknak lehetnek komolyabb célkitűzései, vannak, akik cirkuszi ambícióval űzik ezt, vagy vándorszínészek, de a ritmikus sportgimnasztika hulahopposainak is nyilván lehetnek ennél komolyabb céljaik. Én ennél többet nem hiszem, hogy el tudnék érni.

Farkas Norbert / 24.hu

Mit szeretsz legjobban a karikázásban?

Ami számomra borzasztóan vonzó, az a freestyle: nagyon élvezem a rögtönzést a zenére, és az azonosulást vele, ebből alakul ki az a fajta flow, amit bele tudok vinni a játékomba. Nem nagyon tudok kifelé tekinteni, amikor hulahoppozok, hiszen pont ez a lényege: elveszel abban, amit csinálsz. Azáltal, hogy én élvezem, úgy tűnik, hogy mások is, mert mindig azt a visszajelzést kapom, hogy mosolygok.

Pont ez tűnt fel az Instagram-videóidban is: végig mosolyogsz, és nemcsak akkor, amikor hulahoppozol.

Ez része a karakteremnek, már gyerekkorom óta. Az iskolában ki kellett töltenünk papírokat, amikre minden osztálytársunkról kellett valami jót írni, és a végén mindenki kapott egy hosszú listát a jó tulajdonságairól. Nálam ennek a hetven százaléka arról szólt, hogy mosolygós vagyok. Vagy vidám, vagy kedves. Persze nem mindig volt így, én is hátrányos helyzettel indultam, a hulahoppozást is úgy kezdtem el, hogy a lelki terhek is felhalmozódtak fizikailag, és súlycsökkentés céljából próbáltam ki a karikát. Egy áruház sportosztályán találtam egy nehezített karikát, és gondoltam, érdemes megpróbálni. És amikor kezdtem belejönni, találkoztam inspiráló emberekkel vagy Instagram-videókkal, és szembesültem azzal, hogy mennyi mindent lehet egy ilyen karikával csinálni.

Hát igen, laikusként annyit lát bele az ember, hogy megpörgetik a karikát, és utána lehetőleg ne essen le a derekukról.

Úgy érzem, ezt tudom színesíteni és továbbadni, és arra is rájöttem, hogy a hulahoppozás mentális hatásai sokkal fontosabbak, mint a fizikaiak, azaz az alakformálás vagy a súlycsökkentés.

Mondanál példát a mentális és egyéb hatásokra?

Kapcsolódunk a gyermeki énünkhöz, fejlesztjük a nőiességünket, az egészséges koordinációt, a tánckészséget. És akárhányszor kézbe veszed az eszközt, mindig fejlődsz egy kicsit: online fórumokon gyakran elhangzik, hogy aki hulahoppozik, az észrevesz magán új tudásokat, például, hogy már a bal kezével is képes elkapni dolgokat. Ez nálam is ugyanígy kialakult, az egyensúlyérzékem is rengeteget fejlődött. Néha szinte már szuperhősnek érzed magad tőle, én legalábbis sokkal aktívabb lettem általa, és rengeteg tehertől szabadultam meg. És ez önbizalmat is ad.

Mikor történt meg, amit említettél, hogy egy sportosztályon megvetted az első karikádat?

Négy éve Amszterdamban.

Előtte nem is volt soha a kezedben?

Kiskoromban még a sima műanyag karikával játszottam egy táborban – ez az egy gyerekkori emlékem maradt erről. Lehet, hogy otthon is volt karikánk, de az biztos, hogy kimerült a használata a derékon pörgetésben.

Farkas Norbert / 24.hu

Tehát négy éve vettél először a kezedbe karikát, és most már tanítod, plusz az angol királynőt szórakoztatod.

Ez így van. Először csak pörgettem a nehezített karikát, majd megpróbáltam mozogni vele. Aztán szép lassan fedeztem fel dolgokat. Utána találkoztam a legelső hazai hulahoppos kontaktommal: egy fitnesz instruktor képzés iránt érdeklődtem, és akkor ajánlották Landauer Lillát, akitől utána nagyon sokat tanultam. Azóta rengeteg külföldi tanárral is volt órám, mindig törekedtem arra, hogy begyűjtsek minél több információt.

És hogy jött, hogy tanítani fogsz?

Tavaly júliusban kezdtem el egy nyolchetes online tanfolyamot – egy hulahopp tanári tréninget. Egy ausztrál lány tartotta Angliából. Amikor ezt megcsináltam, úgy éreztem, hogy ez az, ami igazán nekem való, ez lehetne számomra a továbblépés, ne nevezzük karriernek, én inkább életútnak szoktam hívni a hulahoppot, és úgy gondoltam, hogy egész biztosan tudom majd hasznosítani azt az információt, amit ott megszerzek.

Jól értettem az egyik videódban, hogy te magad is készítesz karikákat?

Készítettem párat, és erre szeretnék biztatni másokat is, már csak azért is, mert a nehezített karikák borzasztó drágák. A piacon túlárazott eszközök vannak, túl van hájpolva és marketingelve az egész, holott igazából nem erről kellene, hogy szóljon a dolog. Egyébként nagyjából háromezer forintból el lehet készíteni, miközben hivatalos karikát tizenöt vagy húszezer forintért kapsz. Ez pont egy olyan sport, ami nagyon kevés befektetéssel elkezdhető. Ráadásul, ha van egy nehezített karikád, nem kell elmenned sehova, simán otthon is csinálhatod, ha tudsz szorítani egy kis helyet magadnak.

Az előbb azt mondtad, a hulahoppozással kapcsolódhatunk a gyermeki énhez. Ezt hogy kell érteni?

Nagyjából mindenkinek van gyerekkorából egy élménye, hogy hulahoppozik. Tehát, amikor felnőttként csinálod, visszavisz abba az állapotba, abba a játékos lényedbe. Ráadásul nem tudsz komolyan hozzáállni; és ez az egyik legfontosabb, a komolytalanság, a dolgok súlytalansága: és akkor mi van, ha leesik a karika? Semmi. Az óráimon is azt próbáltam hangsúlyozni, hogy ha leejted, semmi gond, pózolj egyet. Könnyedén kell venni, ugyanúgy, mint az akadályokat az életben.

Farkas Norbert / 24.hu

Súlyozott karika

Többször is elhangzik az interjúban a súlyozott karika kifejezés. Nézzük, mit mond erről Kata:

„A súlyozott karikát kifejezetten derékra találták ki. Ez nagyon fontos, mert sokan elkezdik, mondjuk, nyakon pörgetni vagy kézen, de ez különböző sérüléseket okozhat. Ha már leviszed a csípődre, a csípőcsonttal való érintkezéstől be fogsz lilulni. Két nehezített karikás volt a parádén, két skót nő, mindenki más hoop dancer volt – ez az, amit mi is műveltünk a felvonuláson, ezt könnyebb, kisebb karikával csinálják. Ebben a műfajban inkább a flow élmény jellemző, esetleg a trükközés, zsonglőrködés, egyensúlyozás.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik