Szórakozás

Vajna Tímea jósoltatni akart unokaöccséről, Visváder Tamás ezt bűnnek tartja

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Hithű katolikusként hallani sem akar ilyesmiről.

Második gyermekét várja Visváder-Palácsik Lilla és Visváder Tamás. Kisfiuk, akit a tervek szerint Ábelnek neveznek majd el, a nyár végén születik meg. Amikor még nem lehetett tudni a születendő gyerek nemét, a nagynéni, Vajna Tímea  szerette volna megjósoltatni azt. Visváder Tamás a TV2 nyíltON című műsorában beszélt arról, miért nem egyezett ebbe bele.

Én egy nagyon hithű katolikus keresztény ember vagyok. Nekem ez egy elvárásom volt az életben, hogy bárki lesz az én párom, az tisztelje meg az én hitemet. Lilla nemcsak hogy megtisztelte, hanem ő érdeklődik is, neki ez tetszik. Tehát együtt elmegyünk templomba, ragaszkodott hozzá, hogy ugyanarra a vallásra legyen keresztelve a gyerek, mint én, és olvas is utána. Tényleg fejlődik is a hitvilágban, és ez egyébként a lelkemnek nagyon jól esik

– fogalmazott az interjú során Visváder Tamás.

Tőlünk nagyon távol esik minden ilyen jóslás meg ilyen dolgok. Egyrészt nem hiszek benne, másrészt meg bármennyi valóságalapja is van, és az az életedre valamilyen jóslás, azt én bűnnek fogom fel, úgyhogy én hallani sem akarok róla. De Timi mindig mindent megjósol, és tudja, hogy engem ezzel nem szabad zaklatni, és már Lillát is egyre kevésbé.

Vajna Tímea egyébként a napokban találkozott idősebb unokaöccsével, Noah-val, amit Instagram-történetben is megörökített. Sietségében azonban egy kisebb bakit ejtett, ugyanis az azóta már törölt fotón eredetileg a „proud uncle” azaz „büszke nagybácsi” szöveg szerepelt.

Kapcsolódó
Vajna Tímea azt hiszi, ha unokaöccse született, akkor ő nagybácsi
Instagram történetében legalábbis „proud uncleként”, azaz „büszke nagybácsiként” hivatkozott magára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik