Szórakozás

Családot szeretne Nick Jonas és Priyanka Chopra

Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
Elfoglaltak, de azért annyira nem, hogy ne próbálkozzanak.

A Jonas Brothers legfiatalabb tagja és indiai származású kedvese, Priyanka Chopra 2018 májusában melegedtek össze, az énekes pedig alig két hónappal később már térdre is ereszkedett, hogy feltegye a nagy kérdést szíve választottjának. A színésznő ekkor igent mondott, az év decemberében pedig meg is tartották az országos lakodalmat.

A lagzi óta azonban a páros úgy fest, nem siet sehová. Amíg Nick Jonas két bátyjának már vannak gyermekei, addig ő még nem adta apaságra a fejét – ez viszont hamarosan megváltozhat. Priyanka Chopra legalábbis azt mondta a Vanity Fairnek adott interjújában, hogy bár a napirendjük nagyon feszített, nagyon fontos neki, hogy végre családot alapítsanak, a „munkálatok” pedig zajlanak is.

Ez olyasmi, amit határozottan akarok, és remélem, hogy amikor isten úgy dönt, meg is történik majd a megfelelő időben. Annyira nem vagyunk elfoglaltak, hogy ne próbálkozzunk

– mondta a színésznő, hozzátéve, hogy ő és Nick Jonas is egyetértenek abban, hogy ha egy gyermek érkezik az életükbe, lelassítanak majd.

Ami kettejük kapcsolatát illeti, esetükben is csikorgott az a bizonyos pletykavonat, amikor Priyanka tavaly év vége felé eltávolította az Instagramos bemutatkozásából férje vezetéknevét. Később reagált is a szakításukról szóló híresztelésekre, mondván, csak azért változtatott, mert ugyanazt a nevet szerette volna használni a Twitterjén és az Instagramján, de felettébb mulatságosnak találta, hogy ez a kis apróság is képes volt megmozgatni a publikum fantáziáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik