Szórakozás

„Hányingerkeltő, undorító és elfogadhatatlan” – ez az idei Halloween legrémisztőbb dekorációja

Egy amerikai kisváros egyik házán jelent meg, és a helyiek teljesen ki vannak borulva rajta. Nem véletlenül.

Elsőre csak egy megszokott halloweeni dekorációnak tűnik, ahogy a michigani Walker városában található házat feldíszítettek az ünnepnapra. Töklámpások és három sírkő a sárga rendőrségi szalaggal körbevett kertben, egy véres baseballütő, véres kéznyomok az ablakokon, a bejárati ajtón pedig három alak sziluettje a vérrel felírt „segítség” felirat mellett.

A helyiek mégis undorral fogadták. A ház ugyanis 18 évvel korábban egy, az egész közösséget megrázó hármas családgyilkosság helyszíne volt – írta a helyi sajtó.

2003. január 22 a 17 éves Jon Siesling ott ölte meg édesanyját, valamint két húgát: a 15 éves Katelint, és a hatéves Leah-t. Miközben teherautósofőrként dolgozó apja távol volt, a fiú egy baseballütővel verte halálra az anyját és Katelint, akiket egy konyhakéssel is megszurkált. Amikor a kertben játszó hatéves Leah bement a házba és sikítozni kezdett, Jon nyakon szúrta a késsel, majd az ágyába fektette.

Eleinte azt próbálta elhitetni a hatóságokkal, hogy betörők ölték meg a családját, de végül beismerte, hogy mit tett. A gyilkosságok annyira szörnyűek voltak, hogy annak ellenére életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, hogy még nem volt nagykorú. A törvények értelmében idén szabadlábra helyezhették volna, de egy helyi bíróság az előző hónap végén ezt elutasította.

A megrázó gyilkosság helyszínén megjelent dekoráció nagy felháborodást okozott a városban. Egy nő a Masslive című lapnak kijelentette, hogy amikor meglátta, „majdnem elhányta magát”, és „undorítóként” jellemezte a szerinte „teljesen elfogadhatatlan” díszeket, amik sértik az áldozatok emlékét.

Egy közelben lakó férfi „ízléstelennek” nevezte a dekorációt a WOODTV híradójának nyilatkozva, és hozzátette:

Én soha nem csinálnék ilyet, de persze nem is lakom egy olyan házban, ahol háromszoros gyilkosságot követtek el.

A ház tulajdonosa a helyi sajtónak elmondta, hogy abban a házban nevelte fel gyermekeit, és jól ismerte az áldozatokat, mert a család tőlük bérelte az ingatlant. A névtelenséget kérő nő elmesélte, hogy segített feltakarítani a gyilkosságok után a vérfoltokat, amik közül volt, amit nem is sikerült eltüntetni, és máig látható a házban. Közlése szerint a dekoráció egyfajta terápia számára, amivel igyekszik „lezárni a múltat”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik