Szórakozás

A több évtizedes korkülönbség sem ritka a hollywoodi párkapcsolatokban

Getty Images
Getty Images
A Dokik sorozat Zach Braffjét egyre többet veszik elő a kommentelők amiatt, hogy párja, Florence Pugh huszonegy évvel fiatalabb nála. Meglehet, a hozzászólók nem ismerik David Hasselhoff, Sarah Paulson vagy éppen Dolph Lundgren történetét.

Dick Van Dyke-ék: 46 év

A legendás színész 2012-ben, 86 évesen döntött úgy, hogy oltár elé vezeti párját, a sminkmester Arlene Silvert. A Screen Actors Guild-díj egyik korábbi gáláján találkoztak először, hétévnyi randevúzás és együttélés után pedig házasságot kötöttek. Hugh Hefnerrel ellentétben rajongói kifejezetten dicsérik a párost. 

Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images

Dennis Quaidék: 39 év

A 67 éves texasi színész többször nősült élete során, negyedszerre tavaly júniusban, miután megkérte az akkor 27 éves Laura Savoie kezét. Az igen után szűk körben, tanúk jelenléte előtt mondták ki az újabb igent, a teljes sztorit pedig úgy eladták a People-nek, ahogy azt kell, ráadásul Quaid csodálatos szalagcímet is kikövetelt a laptól, méghozzá azt: „Ez szerelem volt első látásra”. A kapcsolatukról egészen sokat beszéltek azóta is, a színész például állítja, megfiatalodott felesége mellett, de nem ez volt az ok, amiért feleségül vette őt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

People Magazine (@people) által megosztott bejegyzés

Dolph Lundgrenék: 38 év

A Rocky IV.-ben Ivan Dragóként bemutatkozó Lundgren a nyolcvanas és kilencvenes évek B filmjeinek kikerülhetetlen alakja volt, ma már kevesebbet filmezik, de ha léteznének még videótékák, egy-két új filmjének bizonyára bérelt helye lenne a polcokon. A színész nemrég új párra talált: egy huszonöt éves fitneszedző oldalán találta meg a boldogságot, így jön ki a köztük lévő harmincnyolc évnyi korkülönbség. Ők azon szerencsésebbek közé tartoznak, akiket többnyire elkerülnek a rosszindulatú kommentek a közösségi médiában – ez talán annak is köszönhető, hogy a színész nem néz ki hatvanháromnak.

Daniele Venturelli / Daniele Venturelli / Getty Images

Patrick Stewarték: 38 év

Picard kapitány öt év együttélés után, 2013-ban vette feleségül jazzénekesnő párját, Sunny Ozellt. Annak idején a Macbeth egyik brooklyni előadásán találkoztak – a színész a darabban játszott. Stewart is az a fajta ember, akin tulajdonképpen nem látszik az idő múlása. Most komolyan, ki mondaná meg róla, hogy 80 éves?

FilmMagic / FilmMagic for HBO / Getty Images

Richard Gere-ék: 34 év

Gere augusztusban lesz 72 éves, többször volt nős, jelenlegi felesége újságíró, Alejandra Silva, harmincnégy év különbség van köztük. Már két közös gyerekük is született, a második tavaly áprilisban. Kapcsolatuk nem kifejezetten a bulvársajtó kedvence, de kétségtelen, a hír, hogy a gyerekeket megáldotta a dalai láma is, szerzett a párnak néhány keresetlen hozzászólást a közösségi médiában.

Ilyen teátrális dolgokat is csinálnak:

Dimitrios Kambouris / Getty Images for City Harvest / Getty Images

Sarah Paulsonék: 32 év

Generációjának egyik legfelkapottabb színésznője már 2015 óta élettársi kapcsolatban él Holland Taylor színésznővel, utóbbi az idősebb, harminckét év van közöttük. Mindig akadnak kommentelők, akik a kapcsolaton rugóznak, hol a felek szexuális irányultságát, hol a korkülönbséget veszik célba. Mindenesetre ők rendkívül boldogok egymás mellett, Paulson egyszer úgy fogalmazott egy interjúban: a rájuk irányuló figyelemnek ahhoz is köze lehet, hogy az emberek képtelenek szembenézni az öregedéssel.

Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic

Sean Pennék: 31 év

Penn szerelmi élete viszonylag jól dokumentált volt az elmúlt három évtizedben: volt Madonna férje, járt Charlize Theronnal és Susan Sarandonnal is. 2020 környékén azonban egy fiatal nővel, Leila George-dzsal kezdett randevúzni, aki harmincegy évvel fiatalabb nála. Egy évvel ezelőtt árulta el Seth Meyers late-night show-jában, hogy a koronavírus-járvány idején megkérte George kezét, aki boldogan igent mondott, így összeházasodtak.

Kevin Winter / Getty Images

Nicolas Cage-ék: 31 év

Cage házasságainak se szeri, se száma. Legújabb kiválasztottja Riko Shibata lett, vele azután jött össze, hogy véget ért egy mindössze négynapos házassága valaki mással. Bárhogy is alakuljon a románc, a színész legutóbbi házasságának hosszát már így is túlszárnyalták.

Michael Kovac / Getty Images

Jeff Goldblumék: 30 év

A Jurassic Park és A függetlenség napja egykori színésze jelenleg 68 éves, eddig háromszor házasodott, kettő válással végződött (és még Laura Dernnel is élt együtt, akivel Spielberg dinós filmjében együtt játszottak). A jelenlegi frigy 2014-ben köttetett és még mindig tart, legutóbb Emilie Livingstont, az egykori ritmikus gimnasztikázót vette feleségül. Nem kis korkülönbség van köztük: kereken harmincegy év, bár ebből gyakorlatilag semmi nem látszik külsőre, köszönhetően Goldblum kiváló génjeinek és az öltözködésében pár éve beköszöntő pálfordulásnak.

Michael Tran / FilmMagic

Vincent Casselék: 30 év

A francia filmipar ügyeletes casanovája, Vincent Cassel néhány évvel ezelőtt nősült újra, akkor 51 éves volt, felesége, Tina Kunakey pedig 21. Kapcsolatuk azért is kapott fokozott figyelmet a francia médiától, mert Cassel akkor kezdett randizgatni későbbi feleségével, mikor az épphogy nagykorú lett. A színész elég gyakran cserélgette a partnereit, ami sokaknál kihúzta a gyufát. Mindenesetre Kunakey-vel azóta is együtt vannak, sőt, egy kislányuk is született 2019-ben.

Marilla Sicilia / Archivio Marilla Sicilia/Mondadori Portfolio via Getty Images

Hasselhoffék: 28 év

Két év jegybenjárás után, 2018-ban vette feleségül a nála huszonnyolc évvel fiatalabb párját David Hasselhoff. A színész meglepően őszintén nyilatkozott akkor a témában:

Sokáig nem tartottam helyesnek, hogy feleségül vegyem őt, ezzel elvéve tőle a fiatalsággal járó rengeteg élményt, vagy az együtt megöregedést, a közös gyerekvállalást.

Felesége, Hayley Roberts 40 éves. Házasságuk első évéből álljon itt emlékül ez a csodálatos fotó Hasselhoff még csodásabb bajszával együtt.

David M. Benett / Dave Benett / Getty Images

Alec Baldwinék: 26 év

A 63 éves Baldwinnak és feleségének már hat közös gyerekük is van, a 37 éves Hilaria Baldwin nemrég szülte meg a legkisebbet. A köztük lévő korkülönbség soha nem volt fókuszban Hollywoodban, ez azért is így lehet, mert Baldwin fölöttébb fiatalos. Bár legutóbb kijutott nekik is kellemetlen cikkekből, miután a színész feleségének származásáról kezdődött el egy hatalmas online perpatvar.

Kapcsolódó
„Totál kamu a nő, ahogy az akcentusa is” – egyre dagad Alec Baldwin feleségének ügye
Alec Baldwin felesége lett a téma 2020 utolsó napjaiban, ennek viszont Hilaria nem annyira örül. Vagy nevezzük inkább Hillary-nek?
Mike Coppola / Getty Images for Turner

Michael Douglasék: 25 év

A 2000-es évek Hollywoodjának több álompárja is volt, ám azok a kapcsolatok többnyire széthullottak, gondoljunk csak Angelina Jolie és Brad Pitt házasságára vagy Jennifer Lopez és Ben Affleck viszonyára. Ellenben Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones házassága kiállta a viharokat. Érdekesség, hogy mindketten szeptember 25-én születtek. Danny DeVito mutatta be őket egymásnak 1998-ban, 2000-ben már össze is házasodtak.

Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images

+ Néhány magyar példa

  • Július elején érkezett a szomorú hír, hogy Schmuck Andor politikus és huszonhat évvel fiatalabb felesége elválnak.
  • Pintér Tibor és párja, Ilyés Jenifer között 22 év korkülönbség van.
  • Árpa Attila barátnője 19 évvel fiatalabb a színésznél.
  • A rádiós Cooky felesége, Szécsi Debóra 27 évvel fiatalabb a férjénél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik