Szórakozás

Kozso: Úgy élek, mint a szamurájok vagy az indiánok

RTL Klub
RTL Klub
Életmódváltásba fogott.

A Blikk szólaltatta meg Kozsót, aki – ahogy a lap írja – életmódot váltott. A zenész lemondott az édességről, és orvosi utasításra borozni is elkezdett.

Két agyvérzésem volt, két aneurizmám, voltam kómában, háromszor nyitották meg az agyam, volt egy durva balesetem, mindez az elmúlt tíz évben, és még itt vagyok. Úgy élek, mint a szamurájok vagy az indiánok, távol áll tőlem a gonoszság és düh, amit sok embernél tapasztalok. Fontos az emberek visszajelzése, de a műtétem óta megadatott nekem, hogy azonnal lássam az emberek tekintetében, mi jár a fejükben. Hihetetlen energiák szabadultak fel bennem, olykor figyelmeztetnem kell magam, hogy lassítsak. Be kell húznom a féket, jobban kell figyelnem magamra. Rengeteget festek, ilyenkor gyújtok egy gyertyát, majd átadom magam az alkotás érzésének.

Az alkohollal is barátkozik:

Eddig messziről kerültem az alkoholt, de az orvos azt mondta, napi 1-2 deci elfogyasztása egészséges, ezért megbarátkoztam vele. Más kérdés, hogy időnként elfelejtem. A műtétem körüli időszakban 135 kilósra híztam, aztán visszafogytam a normál súlyomra, ami 85-90 kilogram. Most megint van rajtam tízkilónyi felesleg, úgyhogy keményen gyúrok, de járok biciklizni, futni is. Sosem főztem korábban, de most én készítek el mindent, egészséges alapanyagokból és speciális fűszerekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik