Szórakozás

Még el sem kezdődött az interjú, mikor már elbukott az állásra jelentkező férfi

Csak a recepcióig jutott.

Vannak az életben elég stresszes helyzetek: témazárók, felelések, aztán vizsgák, majd az állásinterjúk. Csak tudjak valamit válaszolni, csak ne csináljak hülyeséget, gondoljuk ilyenkor.

Egy nő a Reddit egyik fórumán osztotta meg, mire figyeljünk még egy állásinterjún.

Ma egy jelöltnek öt perc múlva távoznia kellett, miután belépett az épületbe

– kezdi a bejegyzését.

Elutasító volt a recepcióssal. Ő üdvözölte, de a férfi alig vette fel vele a szemkontaktust. Megpróbált beszélgetni vele. Ismét nem volt szemkontaktus, nem akart beszélgetni vele. Amit a jelölt nem tudott, hogy a „recepciós” a felvételiztető.

Behívta még a konferenciaterembe, ahol elmondta, hogy „cégüknél minden egyes ember értékes és megérdemli a tiszteletet”.

A kommentelőket persze most is megosztotta a gyakorlat. Vannak, akik teljesen egyet értettek a céggel, hogy a kedvesség az egyik legfontosabb, és hogy azt se felejtse el senki, hogy a felvételiztetők egyébként is sokszor megkérdezik a recepciósokat, hogyan viselkedett velük az állásra jelentkező. Más megfordította az egészet, és úgy érvelt, hogy ha te gorombán viselkedsz, és a cégnél ez nem probléma, mert ők is ilyenek, akkor elképzelheted, mit fogsz ott kapni, ha felvesznek. Plusz, egy felhasználó pont arról számolt be, hogy őt egyszer, úgy hogy volt nála képzettebb jelölt is, azért vették fel, mert megtartotta az ajtót a kiskocsiját magával húzó gondnoknak, és ezt a recepciós látta.

De voltak olyanok is, akik szerint nem szabadott volna ennyiből levonni a következtetést, nagyon izgulhatott vagy akár valami baja is lehetett a jelentkezőnek.

Nem volt aspergeres. Nem ez volt a helyzet. Később megerősítették nekünk máshonnan, hogy a csávó egy gyökér, főleg a nőkkel. Van nálunk aspergeres, és nagyon jó munkát végez.

Kiemelt kép: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.