Pár éve egy celldömölki mobilboltban dolgoztál, nemrég viszont már az RTL Klub egyik legnépszerűbb főzőműsorában szerepeltél. Éles váltás.
Az üzlet a szüleimé volt, és valóban ott voltam eladó. Később a nővérem is nyitott egy hasonló helyet, ahol szintén alkalmazott voltam – a gimnázium mellett, tehát az alapmegítélésemmel szemben tényleg tizenhat éves korom óta dolgozom. Ez amúgy a 2000-es évek elején volt, és akkor még ritkaságszámba mentek ezek az üzletek.
A gimnázium után is maradtál a mobilboltban?
Biológia-kémia faktos voltam, fogorvos akartam lenni, de két ponttal lecsúsztam a bekerülésről. Általános orvosnak felvettek, de az meg nem akartam lenni. Önkéntes lettem a Vöröskeresztnél, amit fizetés helyett képzésekkel háláltak meg: programszervezést tanultam, maszkmesterséget, műsebeket készítettem. Aztán egy évre az Európai Önkéntes Szolgálat segítségével Franciaországba költöztem, hogy egy ottani idősek otthonában dolgozzak.
Ekkor jött a pincészet? Mert ha jól tudom, ott is dolgoztál.
Az idősek otthonában dolgozók közül több a barátom is lett, és egy ottani pénzügyes tanácsolta, hogy tanuljak tovább az országban, de végül a honvágy közbeszólt. Ezért is mondom: lehet, hogy többet tudsz keresni, de nem biztos, hogy jobb lesz kint az életed. Hazajöttem, beiratkoztam a Műegyetemre, hogy műszaki menedzser lehessek. Itt jött a képbe bor: nem akartam klasszikusan mérnökös diplomát szerezni, ezért a minőségmenedzsment felé indultam el, ekkor megismertem egy francia férfit, aki tokaji pincészetet vezetett. Akkor már sommelier is voltam, így elhelyezkedhettem náluk, és végül ott írtam meg a diplomamunkám.
Franciaországban vagy a tokaji pincészetnél értek olyan gasztronómiai behatások, ami miatt jelentkeztél A Konyhafőnök című műsorba?
Bár a francia főnököm imádta a gasztronómiát, és ő vitt bele a sajtok, borok világába, teljesen más okból adtam be a jelentkezésem. A családomban mindenki genetikailag túlsúlyos, én is kövér gyerek voltam, de aztán megtanultam, hogyan kell egészségesen megfőzni a klasszikus ételeket – úgy gondoltam, ezt a tudást a műsorban is hasznosíthatom.
Sajnos nem éreztem magam komfortosan az első évadban. Bár tény, hogy nem vihetek csicsókát a zsűri asztalához, ha burgonyafánk a feladat, akkor is nehezen bírom, ha főnökösködnek velem.
A műsor legutóbbi évadában viszont az egyik legkedveltebb versenyző lettél a nézők szemében. Mi változott a két versenyzés között?
A két döntősnek, Armandónak és Ádámnak civilben is ez a munkája, nekem a közgáz, a marketing és a közszereplés mellett csak egy plusz hobbi a sütés-főzés. Rengeteg munkát tettem ebbe a műsorba, ami szerintem meg is látszott. Három hónapig készültem a műsorra, de kőkeményen: konyhán, séfek mellett tanultam tálalástechnikát, köretelemek gyártását.
Attól, hogy egy jelzőt rád ragasztanak, attól te még nem vagy az. Ha rohadt szar dolgokat főztem volna, az első héten kiesek. Kaptam is a kommenteket, hogy „bármennyire akarlak utálni, nem tudlak”. Ez azért fájt is, meg nem is.
Tehát zavar, amikor állandóan Vajna Tímeához kötnek?
Nem csak engem, Lillát is. Amikor összejöttünk, tudatosan kerültük a közszereplést. Ha Andyvel és Timivel voltunk véletlenül valahol és voltak fotósok is a környéken, odamentem hozzájuk és megkértem őket, hogy minket ne fotózzanak. Nem akartunk médiaszereplőkké válni: sosem felejtem el, egy nap becsöngettek egy bulvárlaptól, hogy mi miért abban a lakásban lakunk, ahol, mennyit fizetünk, satöbbi. Lilla meg sem bírt szólalni, én meg mondtam, ne is beszélj. Kitaláltak egy cikket, hogy Palácsik Lilla odajött a kaputelefonhoz, de nem mert válaszolni. Onnantól kezdve negatívan kezeltek minket a médiában.
Ehhez képest az esküvőtök címlapsztori volt az egyik magazinban. Változtatott valamit a megítéléseteken?
A cikk után két héttel hívtak a TV2-től A legbátrabb párosba, mondván, mi milyen érdekesek vagyunk, menjünk versenyezni. Andy viszont nem tudott arról, hogy a saját tévéjétől kerestek meg minket. Nem tudom, hogy óvni akart minket vagy valami más miatt, de amikor megmutattuk neki a szerződést, nem akarta, hogy közszereplőkké váljunk. Ez volt az első és utolsó nagyobb TV2-s szereplésünk. Sok pozitív visszacsatolást kaptunk a műsor miatt, és úgy voltunk vele: ha már celebek lettünk, mutassuk meg magunkat máshol is. Mutassuk meg, hogy ezt lehet jól is csinálni.
Sokan nagyképűséggel vádolnak. Igazuk van?
Nem tudom, hogy ez magabiztosság, arrogancia vagy nagyképűség, de anyukám úgy nevelt minket, hogy nagy legyen az egónk. Ha felhívnád telefonon, elmondaná, hogy élete nagy büszkesége, hogy a három gyerekét ilyen szellemben nevelte fel. Talán a sikereink is ebből fakadnak. Ha valaki igazságtalan velem, kiállok magamért. A középiskolában is ez volt:
A kritikát hogy viseled?
Korábban rengeteget bántottak, főleg gimiben a súlyom miatt. A kommentelőktől is megkaptam ezeket, de ma már nem érdekel. Ha a családomat bántják, az persze fáj, teszek is ellene.
A médiaszereplés hosszútávfutás? Mennyire lehet ezzel készpénzként számolni?
Hazudnék, ha azt mondanám, nem kerestünk még pénzt Instagram-poszttal, de összesen nem szereztünk annyit, mint mások egy darabbal. Sokan kétszázezer forint alatt nem posztolnak semmit. Az influenszer-szegmens nem jó irányba halad, ezért is vagyok büszke a mi oldalunkra: lehet ránk negatív hullámot zúdítani, de a közösségi médiát mi csináljuk az egyik legjobban. Nem verjük át a követőket, nem reklámozunk orrba-szájba, bevonunk mindenkit a beszélgetésbe. Kvázi politikai pártként építjük ezt: egy pártnak és a benne lévő embereknek megpróbálsz jót tenni, hogy ne veszítsd el őket mint szavazókat. Ha már odavergődött az Instagram-oldalunkra hatvanezer ember, akkor meg kell tartani őket.
A Konyhafőnök alatt sokat posztoltál. Ha nem érsz el ilyen jó helyezést, akkor is ugyanilyen aktív lettél volna?
Megfogadtam, hogy mindenképpen kommunikálom majd, hogy mi zajlott le akkor bennem. Mindig mondták nekem, hogy bár nagyon szerethető ember vagyok, sokan nem tudják ezt rólam, mert nem nyilvánulok meg. Lilla oldalát közösen építgettük részben a fotózás miatt is, a sajátomat viszont elhanyagoltam.
Nem félsz, hogy unalmassá válsz?
Van, hogy rohadtul fáradt vagyok csinálni. Aztán írnak felháborodottan, hogy Tamás, depressziós vagyok, a te sztorid dob fel. Van egy követőm, akit kezelnek is depresszióval, ha nem gyártok tartalmat, hosszú novellákat ír, hogy neki milyen rossz napja volt.
Vissza is írsz?
Százból kilencvenkilenc esetben igen. Egy óriási család részei vagyunk mind, figyelni kell a másikra, ha már egyszer más is figyelmet szentel nekünk.
Ilyen politikai tanácsadókért ölnének a pártok.
Az a probléma, hogy az ilyen tanácsadókat elnyomnák, mint a csikket. Ott alázni kell, az ilyesmi nekem nem menne.
Azt nyilatkoztad, hogy ha te nyerted volna a műsort, a pénz egy részét, de lehet, hogy az egészet eladományozod. PR-szöveg volt, vagy komoly elhatározás?
Armandót nagyon megkedveltem, kicsit azt éreztem rajta, amit magamon Franciaországban: hiába beszéled egy ország nyelvét, nehéz érvényesülnöd. Ha én kaptam volna egy ilyen pénzügyi löketet, lehet, még mindig ott lennék. Ezért a pénzem felét Armandónak adtam volna. Kommunikáltam is, hogy nem feltétlenül akarok nyerni, aztán jöttek a kommentek, hogy neked nem kell a pénz, mert annyid van. Tizenhat éves korom óta dolgozom, sose voltak százmillióim. Arra vagyok büszke, hogy saját erőmből tudtam venni egy autót, meg állami lehetőséggel fogok lakást venni. Nincs Gucci-cipőm, ugyanúgy megveszek az olcsóbb Zarában bármit.
Vajna Tímea távollétében a Mr. Funkot is irányítottad. Milyen vezetőnek tartod magad?
Jónak. De ha azt kérded, jó ember vagyok-e, azt nem tudnám bizton állítani, mert elképesztően hisztérikus tudok lenni. Bár szerintem ez egy vezetőnél nem gond.
Fánkkészítőnek milyen vagy?
A Funkban soha, egyet sem sütöttem. Amikor versenyeztem A Konyhafőnökben, mondtam is Lillának, figyeld meg, a szerkesztők fánkos feladatot fognak hozni. Ezért elmentem egy pékhez, hogy legyen kedves megtanítani engem fánkot sütni. Megtanított.
A Heim Pál Gyermekkórháznak sütöttétek meg a Mr. Funk bezárása előtti utolsó fánkadagot, amiről viszonylag kevés cikk született.
Az én ötletem volt a jótékonykodás, át is nyomtam a tulajdonosi körön. Timi is vevő volt erre. Azt szerettem volna, hogy az utolsó ezer fánk olyan helyre menjen, ahol a gyerekek nem tehetik meg, hogy ilyet egyenek. Ment amúgy gyerekotthonokba is jó pár adag.
Ahhoz mit szóltak a követők, amikor az EP-választásokon arról írtál, a Fideszre húztad az X-et? Előtte alig posztoltál politikáról.
Nem tudom megmondani, mit szóltak, mert az akkori követőimnek nagyjából a negyede követ ma is. De beszéljünk nyíltan: amikor diák voltam, kilátástalannak tűnt minden a világ helyzetét nézve. Azóta megtanultam, hogy a politika akkor jó, ha nem foglalkozol vele. Eszméletlen módon jobboldali nézetű voltam gyerekként is, mindenki meglepődött, hogy milyen értelmesen hozzá tudtam szólni ezekhez a témákhoz. Érdekelt ez a világ, nagyon akartam, hogy az a rendszer, ami akkor volt, leváltódjon. 2005-2006 környékén aktivista is voltam, egy kis forradalmár. Nem titkolom. De jó ideje nem foglalkozom a politikával, mert nem akarok. A világnézetem nem változott, így születtem, ezt a lelkületet kaptam: keresztény szemléletű ember vagyok, aki nagyon liberális. Elfogadom, ha valaki nem hisz Istenben, ha nincs családja, ha a meleg közösséghez tartozik. De a házasság ugyanakkor nekem szent dolog, és nincs bajom azzal, ha melegként örökbe fogad valaki, ám a házasságkötést nem nézem jó szemmel. Az férfi és nő között köttetik.
Mennyire vagy vallásos?
A szüleim istenhívők, a nagymamám pedig sokszor előre látta a jövőt – ezt a képességét én is örököltem. Azt is előre tudtam, hogy kisfiunk születik majd. Szeretem, ha valakinek van elképzelése a hitről. Nem várom el, hogy mindenki kőkeményen vallásos legyen: elfogadom, ha valaki a spirituális világot helyezi előtérbe, vannak vallásos zsidó barátaim is, értelmes keretek között tudunk beszélgetni a témáról. A hit, a teremtés, a halál utáni élet kérdése mindig is mozgatott. De senkinek nem kell erőszakosan bizonygatnia, hogy Isten létezik. A Föld sem lapos, azt se kell magyarázni, ha valaki akar, hisz, ha nem akar, nem hisz. Én hiszem, hogy létezik Ő, aki feljebb van. Ugyanakkor az embernek nem kell mindig mindent tudni.
Olvasol újságokat?
A francia politika a mindennapjaim része. Ahogy az amerikai is. Szeretek erről olvasni. De ha a teljes világpolitikát nézzük, egy röhej az egész. Mint egy filmvígjáték.
Andy Vajnával milyen volt a viszonyod? Szép sorokat írtál a búcsúztatására.
Nagyon szerettem őt. Amikor 2015-ben megismertem, nagyon féltem tőle, pedig akkor még nem is volt körülötte médiavisszhang. Agyaltam rajta, mit vigyek neki, ha már vendégségbe megyek. Anyukám azt tanította, virágot a hölgynek, italt az úrnak. Vettem egy jó villányi bort, Timinek egy csokrot, és átmentünk. Leültünk a nappaliban, Timi és Lilla felmentek valamin ügyködni, két óra múlva lejöttek és csodálkoztak, hogy mi még mindig diskurálunk. Annyi mindenről lehetett Andyvel beszélni: politika, amerikai élet, produceri munka, utóbbi engem is érdekel – persze nem úgy, hogy tömjetek ki pénzzel és majd csinálok valami szart. Egy a lényeg: jól indult a kapcsolatunk.
És hogy fejeződött be?
Az évek során némileg megfáradt a viszony. Én felnéztem rá, de ő egyre elfoglaltabb lett, nem volt ugyanolyan a beszélgetés vele, mint korábban.
Ha kitaláltam valamit, hogy én az egyik plazában akarok kisboltot nyitni, akkor egyből mondta: „Mekkora fasz vagy, ezért tanultál?”. Huszonkét-huszonhárom éves fejjel nehéz volt ezt hallani, sírva mentem haza, hogy Andy mindenre azt mondja, ez így szar, úgy szar. Ma már értem, miért mondta ezeket.
És bár egy forintot nem kaptunk tőle soha, ezek a dolgok többet értek, mint készpénzben egymilliárd. Megtanulni, hogy álmaid autójára gyűjtögess, hogy elhidd, meg tudod csinálni. Erről főként ő tehet. Megmondta, hogy mindent magunktól kell elérni. Hány olyan politikai szereplő van a világban, aki lehetőséget ad századik rokonának is, hogy pénzt szerezzen? Pörgött is a fejemben, mennyivel egyszerűbb lenne így az élet. De nem.
Ahhoz mit szólt, hogy fiatalon házasodtatok?
Timi kiakadt, hogy ilyen fiatalon eljegyzés, házasság, Andy viszont azt mondta: az a jó, majd hamarabb rájönnek, ha valami nem működik. A saját életünk formálásába nem szólt bele, de szakmai úton próbált egyengetni. A hiánya még most is űr az életünkben. A nagymamám és Andy elvesztése az, amit nehezen dolgozok fel mind a mai napig.
Október hatodikán apa lettél: a közelmúltban nyilatkoztátok, hogy a gyereketeket megmutatjátok majd az Instagramon annak ellenére, hogy szinte kampány indult el a celebvilágban arról, hogy ez mennyire káros lehet a gyerek jövőjére nézve.
Attól, hogy közszereplők vagyunk, még senki nem veheti el tőlünk azokat a jogokat, amelyek bárki másnál megvannak. Van olyan ismerősöm, aki hússzor felrakja egy nap, hogy bekakilt a gyerek, és ő nem celeb. Ha ő megteheti, engem se kövezzenek meg, ha néha kirakom a saját gyerekem fényképét. De mélységesen megvetem azt, hogy még meg se születik a gyerek, de valaki már agyonkommunikál mindent. Én a gyerekkel nem reklámoznék úgy, mint az influenszerek, hogy jaj, de jó, nem csípi ki az ilyen-olyan krém a fenekét. Ha esetleg pont vásárolom azt a krémet, lehet, hogy reklámoznám, de a gyerek képe nélkül.
Rosszul vagyok, hogy amint felüti a fejét egy érzékeny téma, abból lufit fújunk, felnagyítjuk, és akinek kell öt perc hírnév, beleáll. Elég megnézni a januári Schobert Norbi-s ügyet is.
Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu
