Szórakozás

Katalin a szüléséről: Nem állítom, hogy Vilmos végig ott állt mellettem, szépeket suttogva

Jó tíz éve tagja a brit királyi családnak, de soha nem beszélt még ennyire őszintén semmiről. Katalin hercegné egy podcast-interjúban mesélt hipnoszülésről, arról, miért nem örülne, ha gyerekei a közösen megírt házi feladatokra emlékeznének a jövőben, illetve, hogy miként vált veszélyeztetett terhessé a Buckingham-palota jólétében.

Szeretnék visszamenni az időben, még a terhességem elejére, és megmondani magamnak, mik azok a dolgok, amiket manapság fontosnak tartok a gyerekeim nevelését illetően. Hogy mi számít igazán

– ezt Katalin hercegné mondta a legelső podcast-interjújában, ami február közepén jelent meg. Vilmos herceg feleségével egy brit blogger, Giovanna Fletcher készített interjút, aki évekkel ezelőtt könyvet írt az anyaságról, majd később elindította Happy Mum, Happy Baby nevezetű podcastjét. A harmincnégy perces beszélgetés alapján elmondható, hogy a hercegné eddig nagyon kevésszer szólalt meg saját élményeiről, ami mint most kiderült, igen nagy kár.

Nem akarja, hogy a házi feladatokra emlékezzenek a gyerekei

Katalin szerint az ő gyerekkora kimondottan boldog volt, mert olyan családban élt, ahol erős kézzel irányították a gyerekeket (anyja és apja is légiutaskísérő volt). Fiatalon a jordániai Ammánban járt óvodába, majd beíratták a St. Andrews magániskolába, ahol teniszórákat vett, szülei rendszeresen kilátogattak meccseire: „Eljöttek minden meccsemre. Ott álltak az oldalvonal mellett, sikítoztak.” Később Katalin a skóciai Szent András Egyetemen kezdett tanulni. Azt mondta, nagymamájának sok dolgot köszönhet ebből az időszakból: rengeteg időt töltöttek együtt, festeni, szobrászkodni tanította őt, még a kertészkedésben is mutatott neki praktikákat (emiatt is nyílt kertészeti kiállítása Katalinnak az elmúlt hónapokban). Szerinte a kellemes környezet, ami körülveszi az embert, igen nagy hatással van arra, miként érzi magát egy gyerek otthon.

Azt mondta, szeretné, ha gyerekei is szép emlékeket hordoznának a mostani időszakból:

Azon gondolkodom, mennyire lesz jó emlék nekik az, ha hétvégente együtt készítjük el a házi feladatokat vagy közösen matekozunk. Jobb lenne, ha inkább arra emlékeznének, hogy a kertben tüzet rakunk, körbeüljük azt, sütünk egy kis kolbászt. Azt akarom, hogy ilyesmikre emlékezzenek. Arra, hogy kimentünk együtt a tengerpartra. Senkit nem érdekelnek a házi feladatok, azok stresszes emlékek

Gyerekkorában ideje nagy részét kint töltötte a szabadban, amit nagyon élvezett. Szerinte ez fizikailag és szellemileg is feltöltő tud lenni, legfőképp emiatt beszél mostanság sokat az érdemi szabadidőről az általános iskolákban. Ráadásul a hercegné elmondta, sok anyával ellentétben ő imádja, ha a gyerekek összepiszkolják magukat a kertben, olyankor értékes időt töltenek el a szabadban. Úgy érzi, sok időbe telik majd ezt a felfogást a társadalomba beültetni, mindenesetre fontos, hogy legalább beszélni elkezdtek arról, hogy a gyerekeknek boldog gyerekkorra van szükségük, mert ellenkező esetben ennek élethosszig tartó negatív hatásai is lehetnek.

Attól fél, hogy rossz anya

Mielőtt ma ide jöttem, a gyerekek megkérdezték, miért a dada és miért nem én viszem őket iskolába. Mondjon bárki bármit, létezik anyai bűntudat. Aki mást állít, szerintem hazudik

– mondta Katalin, aki szerint az anyaság egy folyamatos kihívás. Beszélt a különböző gyereknevelési szokásokról is, hogy szerinte vannak anyák, akik már a szülés után megkérdőjelezik saját döntéseiket, annak ellenére, hogy sokan nem is dolgoznak a gyereknevelés mellett. Szerinte ő már a terhesség alatt is rosszul gondolkodott bizonyos dolgokról: „Felelősséget érzek, mert sok fontos dolgot megtanultam az előző években. Bizonyos dolgokat már egészen másképp csinálnék, akár már a terhességem alatt is. Fontos az az időszak. Egy jó érzelmi állapotban lévő anya hat a gyerek fejlődésére. A harmadik terhességemnél már sokkal jobban figyeltem erre”.

A rossz érzések elhessegetése miatt igyekszik figyelni arra, hogy értékesen töltsék el a közös idejüket. Szerinte lényeges szempont a gyereknevelésben, hogy megértsék a szülők, mit akarnak, hogyan éreznek a gyerekek.

A fotózás már fiatalkora óta foglalkoztatja, egyetemi évei alatt a fotográfus Mario Testinótól vett leckéket, szenvedélyét pedig átvitte a mindennapokba. Számos képet készített már gyerekeiről, ezeket rendszerint a Kensington Royal nevű Instagram-oldalukon osztja meg a hercegné, főként születésnapokhoz kötve.

Van egy fotóm Saroltáról, ahol virágokat szagol a fűben. Ezeket a pillanatokat szeretem leginkább anyaként. Az ilyen kis pillanatokat mindig próbálom megragadni, még ha nem is tűnnek olyan fontosnak

– beszélt a képről, ami azóta ki is került. Úgy véli, általában az egyszerű dolgok fogják meg a legjobban, mert nagyon pörgős életet él, de jó néha a szimpla dolgok miatt megállni picit. Elmondása szerint élete legvégén úgyis a legegyszerűbb dolgokra fog visszaemlékezni.

Györgyről azt se tudták, hogy fiú lesz vagy lány

2013-ban született meg György herceg, ő volt a kétezres évek első úgynevezett royal babyje, akinek minden pillanatát fokozott figyelemmel követte a brit sajtó. Ráadásnak a brit trónöröklési rend szerint ő a harmadik a sorban, aki Erzsébet királynő után következhet majd a trónon (Károly és Vilmos után). Katalin elmondta, még nekik is új volt, hogy a gyerekük fiú lesz: „Tényleg nem tudtam, meglepetés volt” – fogalmazott, merthogy publikusan soha nem jelentették be a gyerek nemét, emiatt sokan azt hitték, egyszerűen csak zárkózottak, azért nem beszéltek a sajtónak.

Egy nagyon forró júliusi napon, villámlások közepett született meg a gyerek, emiatt Katalin nem is tudott aludni, cserébe György legalább igen. Mint mondja, ez a maximum emléke a kórházban töltött időszakról, mert a szülés után eléggé rossz állapotban volt, alig várta, hogy hazamehessenek. A brit királyi családban ugyanakkor hagyománya van annak, hogy a királyi vagy hercegi pár pár órával a szülés után kiáll a kórház elé az újszülöttel, megmutatva őt a sajtónak. Ezt Katalinnak is meg kellett tennie, az élményt így írta le:

Eléggé rémisztő volt. Nem fogok hazudni ebben

Azt mondta, ettől függetlenül támogató volt vele mindenki, még a sajtó is, izgatottan várta a világ György érkezését, ami szerinte egy fontos aspektus volt a terhességét illetően. Arról is beszélt, mennyire bánja, hogy kezdetben sok időt töltött egyedül Györggyel, mert Vilmos sokat dolgozott, a családtól pedig szinte elszigetelték magukat.

Fotó: Leon Neal / AFP

Ennél a pontnál viszont emlékezzünk vissza Meghan Markle terhességére, ami alatt a sajtó szinte kipécézte őt magának, lehozva róla a leglehetetlenebb cikkeket, majdnem mindent megkérdőjelezve arról, amit a szülésig tett. Emögött számos okot emlegettek már a szakértők: egyesek szerint Katalin felmenői (volt köztük katolikus énekíró is) és rendezett családi háttere könnyebbé tette az királyi családba való beilleszkedést, míg Meghan amerikaiként, válással a háta mögött lépett be Harry herceg életébe.

Vilmos segítsége nem ért sokat

Katalin beszélt arról is, hogy a hipnoszülés segített neki abban, hogy nyugodtan tudjon szülni veszélyeztetett terhessége miatt. Terhessége alatt állandóan rosszul volt, sokszor érezte magát lehangoltnak, folyamatosan hányt, ami egy idő után őt és a gyereket is veszélyeztette. Azt mondta, akármit evett, mind kijött, Vilmos pedig teljesen tehetetlen volt az ügyben. Emiatt is várta a szülést, mert tudta, hogy véget érnek majd a rosszullétek. Tudja, hogy nincs két egyforma terhesség, sem két egyforma szülés, de elmondása szerint sokat segített neki, hogy felfedezte a hipnoszülési tanfolyamot, ahol azt tanítják meg a terhes nőknek, miként kell nyugodtan, összeszedett módon lélegezni és kizárólag pozitív dolgokra koncentrálni (ebben a videóban van pár technika).

Nem mondom, hogy Vilmos végig ott állt mellettem, szép dolgokat suttogva, mert ez nem igaz. Nem tudott mit tenni, de nem is kértem semmire, mert jól tudtam, ezt úgyis egyedül kell végigcsinálnom.

– mondta a szüléssel kapcsolatban Katalin, aki hozzátette, hogy miután hazamentek, Vilmos akkor fogta fel igazán, hogy teljesen megváltozik az életük.

A beszélgetés után a People megkereste a podcast házigazdáját, Fletchert, aki elmondta, még neki is meglepő volt, milyen őszinteséggel beszélt Katalin a terhességéről, az ezzel járó gondokról, mert nem egy BBC-szintű műsorról beszélünk, hanem egy brit szinten kifejezetten alacsony hallgatottságú podcastról (a YouTube-on tíz és százezer között mozognak a megtekintések). Fletcher azt mondta, volt egy pillanat, amikor azt gondolta, elég hihetetlen, ami a stúdióban történik, de próbált továbbra is úgy viselkedni, mint egy teljesen normális ember – hiába volt baromi izgatott.

Kiemelt kép: Adrian DENNIS / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.