Szórakozás

Szörnyű vége lett az álomnyaralásnak, miután egy parazita mászott a péniszébe

A 32 éves brit férfi csak a hazaérkezése után tudta meg, hogy mi került a testébe, amikor egy afrikai tóban úszott.

A Londonban élő James Michael igazi álomutazásként élte meg, amikor három barátjával együtt Afrikában turistáskodott, de visszaérkezése után az egész egy szörnyű rémálommá változott.

Nem éppen így képzeltem egy életre szóló utazást, az egész szürreális és furcsa élménnyé vált

mondta el a 32 éves férfi a The Sun című bulvárlapnak.

A férfi először két hónappal a 2017 októberében történt utazás vette észre, hogy valami nem stimmel, amikor gyengének kezdte el érezni a lábait. Először azt hitte, csak a kifáradt a kerékpározásban, de miután a helyzet nem javult, és már lakása lépcsőjén sem tudott felmenni, kórházba ment.

Először csak antibiotikumot kapott, és hazaengedték, de egy hét múlva vissza is tért, mert a tünetek egyre rosszabbak lettek. Egy vérvizsgálat ekkor kimutatta, hogy az immunrendszere megtámadta a gerincét, és ezért tudja nehezen irányítani a lábait, majd újabb vizsgálatok után kiderült, hogy egy féreg okozta fertőzés, a schistosomiazis, vagy más néven Bilharziózis támadta meg.

A londoni trópusi betegségek kórházának (HTD) orvosai elmondták neki, hogy egy parazita mászott fel a péniszébe, majd petéket rakott a testébe.

Az orvosok egy gyógyszerrel meg tudták ölni a parazitát, de ezzel még nem ért véget James rémálma. A férfi három hónapot volt kórházban, kerekes székhez kötve, és utána még négy hónapig csak bottal tudott járni.

A kezelés részeként kapott szteroidok miatt fájdalmas pattanások jelentek meg a hátán és a karjain, ami miatt egy hónapon keresztül nem tudott rendesen aludni, de még zuhanyozni sem, és még a barátnője sem tudta megölelni a nagy fájdalom miatt.

Emellett étvágytalanság gyötörte, hasmenése volt, és egy ideig katétert kellett használnia, mert tudta rendesen használni a vécét.

Olyan fájdalmaim voltak, amiket még soha nem éreztem. Szörnyű volt.

Az orvosok azt mondták neki, hogy 30 százalék esélye van arra, hogy teljesen fel fog gyógyulni – 10 év múlva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik