Szórakozás útitárs

Óriási, de családias melegfelvonulás, jó ételek és száguldó rollerek az Így jártam anyátokkal sztárjával

Hiába rendezik a világ legnagyobb és legszínesebb melegfelvonulását Tel-Avivban, a hatalmas tengerparti buliba torkolló menet családi rendezvénynek is beillik. Izraelbe pedig bármikor máskor is érdemes elmenni – mondunk is legalább öt indokot, hogy miért.

„Hát az meg mi?” – kérdezte meglepett értetlenséggel Naama, Airbnb-szállásadónk, amikor közöltem vele, hogy kifejezetten a Pride miatt érkeztünk a barátnőmmel pont azon a hosszú hétvégén. Miután elmagyaráztam, hogy egyszerűen érdekel az esemény, amiről már sok helyen olvastam, hogy a világ egyik legnagyobb szabású felvonulása, ahol idén amúgy 250.000 ember vett részt, akkor is kicsit döbbenten rázta a rasztáit, miközben kedvesen mosolygott, továbbá hosszan győzködött, hogy eszünkbe ne jusson a belváros felé elindulni, ha strandolni van kedvünk, mert arra csak tömeget találunk, míg a másik irányban csodás nyugalom vár ránk.

Ugyanakkor hamar kiderült, hogy valószínűleg ő az egyetlen ember a városban, aki nem értesült az eseményről.

Az persze elképzelhető, hogy a korábbi napokban nem járt egyáltalán étteremben, kávézóban, pékségben, bárban, piacon, fodrásznál, ruhaüzletekben és úgy általában az utcán sem nagyon, ahonnét a felsorolt, száz számra burjánzó helyiségekbe beláthatott volna, vagy egyszerűen csak nem dekódolta  a nagyon is nyilvánvaló jeleket, de az biztos, hogy a város kereskedői, vendéglátósai és egyéb szolgáltatói mindent megtettek, hogy felhívják a figyelmet az eseményre, és szinte egységesen szivárványszínbe öltöztek. A kocsmák, bárok jelentős része kínált kifejezetten a pride-ra kitalált menüt (nyilván elsősorban inkább marketinges, mint gasztronómiai megfontolásból), és úgy tűnt, egyszerűen versenyhátrányt jelentene, ha valaki nem díszítette volna sokszínűre a kirakatát.

Mi csütörtökön érkeztünk, maga a Pride-eseménysorozat akkor már majdnem egy hónapja tartott a legkülönbözőbb programokkal, a kívülállók számára alighanem „klasszikusnak” gondolt bőrruhás-szadomazo kellékes csakfiúknak buliktól, a transzvesztitashow-kon, beszélgetéseken és melegfilm-fesztiválon keresztül a szivárványcsaládok számára szervezett tetőteraszos brunchpartikig. A péntekre időzített felvonulás az egész programsorozat tulajdonképpeni záróeseménye volt, bár hivatalosan még szombaton késő este is tartottak néhány bulit. Tel-Aviv belvárosában a széles homokos tengerpart mentén egy szintén széles, többsávos út fut, maga a part pedig egy ponton, a tengerparti óriásszállodasor végén hatalmas füves közparkká változik: ez volt a felvonulás végpontja, ide futott be a 14 hivatalos vonulókamion és az azokat követő lenyűgöző méretű és igencsak színes tömeg, és itt zajlott az eseményt záró, fesztiválszerű buli is.

Fotó: Matiszkó Kitti

Első ránézésre a vonulás nem is sokban különbözött a budapesti menettől, még a kordon is megvolt. Csakhogy ez a kordon más célt szolgált. Bár 2015-ben a jeruzsálemi felvonuláson egy ultraortodox támadó egy embert halálra késelt és többeket megsebesített, extra elővigyázatosság nem volt megfigyelhető a szervezésben. Izraelben amúgy is mindennapos a fegyveres emberek látványa az utcán, amihez a turista is villámgyorsan hozzászokik, két nap után gyakorlatilag nem is veszi észre, hogy a kedvesen beszélgető terepruhás fiatalok kezében akkora félautomata fegyver van, hogy alig látszanak mögötte. A kerítés ott van, de szinte bárhol ki és be lehet rajta menni, a célja nem az, hogy huhogóktól meg ellentüntetőktől védjen, sokkal inkább az, hogy egy esetleges autós vagy teherautós terrortámadást megakadályozzon.

Mivel a kordont a tengerparttól helyenként több száz méterre húzták fel, valódi bezártságérzést nem okozott, lényegesen szabadabban lehetett vonulni, mint Budapesten.

A menetet sokkal inkább jellemezte a felszabadult vidámság, mint az elszánt aktivistáskodás. A résztvevők döntő többsége egyszerűen jól érezte magát, a gyakori sztereotip vélekedéssekkel ellentétben nem mutogatni akarta magát, hanem csak örülni annak, hogy együtt lehet másokkal, például a szerelmével, legyen az azonos vagy különböző nemű. Tel-Aviv amúgy is meglehetősen szabad város, mindenféle szavazásokon időről időre megválasztják a világ leginkább melegbarát településének – szóval szó sincs arról, hogy a melegek ilyenkor előbújnak odúikból, sima hétköznapokon is lehet látni egynemű párokat teljesen emberi szituációkban: fogják egymás kezét, utaznak a buszon, vásárolnak a boltban, ebédelnek. Talán emiatt van, hogy itt a Pride is inkább tűnik nagy közös össznépi pikniknek, mint egyenlőségpárti demonstrációnak. Az ürügy persze ugyanaz, mint mondjuk Budapesten vagy Isztambulban, de a körülmények lényegesen békésebbek.

Fotó: Gili Yaari/NurPhoto via Getty Images

Az esemény fővédnöke, nemzetközi nagykövete az a Neil Patrick Harris volt, akit a többség leginkább az Így jártam anyátokkal című sitcom-sorozatból ismer, nem is véletlenül, mert azzal lett világhírű, de emellett feltűnt például az American Horror Story-ban vagy a helyenként kifejezetten zseniális Kalandférgekben is, és általában pedig igencsak foglalkoztatott Broadway-színész és musicalénekes. Harris volt az első nyíltan meleg Oscar-házigazda, de vezetett már Tony- és Emmy-díjátadót is, gyakran vendégeskedik nagy amerikai tévécsatornák késő esti beszélgetős műsoriban, férjével – akivel egyébként béranyától született ikerpárt nevelnek – Elton John és házastársa legjobb barátai és családi nyaralópartnerei, és úgy általánosságban meglehetősen népszerű figurája a kortárs popkultúrának.

Harris, aki egyébként több nyilatkozatában is határozottan visszautasította, hogy melegikonnak nevezzék, és elmondása szerint ez volt élete első melegügyi felvonulása és a menet előtti nap, egy nyilvános beszélgetésen is sokkal inkább kedves, mint harcias hangot ütött meg, pont tökéletesen illeszkedett ennek az óriási, békés és felszabadult felvonulásnak az élére, és derekasan integetve a menetet vezető kamionról ki is vette a részét az ünneplésből. Akik bőrtangában vonagló mellpiercinges szadomazo-figurák öncélú masírozására számítottak, azoknak viszont csalódniuk kellett.

Tel-Aviv amúgy nemcsak ilyenkor, hanem egész évben remek úti cél, gyakorlott utazóknak is rengeteg érdekességet tartogat, de kiváló próbaterep lehet olyanok számára is, akik kevés tapasztalattal rendelkeznek az Európán kívüli utazásban. Izrael pont annyira egzotikus, hogy kedvet hozhat a további kalandozásokhoz, de egyszersmind sok szempontból megnyugtatóan ismerős is lehet a Kelet-Európából érkező turista számára. Következzen öt olyan ok, ami miatt mindenképp érdemes akár egy hosszú hétvégére is Tel-Avivba utazni, ha az embernek több ideje van, akkor pedig könnyedén el lehet tölteni akár egy-két hetet is a környéken.

1, A tenger

A Földközi-tenger keleti partvidéke ugyan nem tartozik a világ legszebb tengerpartjai közé, a Horvátországhoz szokott átlagos magyar turista például egészen biztosan látott már szebbeket is. Ugyanakkor az a tény, hogy Tel-Aviv gyakorlatilag teljes belvárosa egyszersmind egy hatalmas, sok kilométeres homok strand is egyben, elég sokat tesz hozzá a városhoz.

A turisták és helyiek egyaránt ki is használják ezt a lehetőséget és kora reggeltől késő estig benépesítik a partot.

A város pedig gondoskodik az infrastruktúráról: általában a legzsúfoltabb időszakban is vannak elérhető napágyak, napernyők, székek és egyéb szükséges kellékek, egyes partszakaszokon teljesen ingyen, máshol pedig néhány sékelért, láthatóan figyelve arra, hogy a döntő többség számára megfizethető legyen az élmény. Magát a szolgáltatást kicsit talán túl komolyan is veszik, legalábbis arra utal, hogy az egységesen délután 17 óra 45 percig szolgálatot teljesítő, Baywatch-hangulatú figyelőtornyokban ülő úszómesterek munkaidejük utolsó fél órájában összehangolt, de teljesen reménytelen kísérletet tesznek arra, hogy kiparancsolják a vízből a benntartózkodó néhány ezer embert, mondván, az általuk nyújtott életmentő szolgáltatás híján a fürdőzés veszélyes és tilos. A feladat, ahogy az sejteni lehet, az akkor még bőven tomboló 32-35 fokban lehetetlen, a fürdőmesterek hangosbeszélője a műszak lejártával elhallgat, az összegyűlt családok meg fürdőznek tovább vidáman naplementéig.

Fotó:Michael Jacobs/Art In All Of Us/Getty Images

2, Az étel

Ha csak egyetlen érvet lehetne mondani amellett, hogy miért érdemes Izraelbe utazni, akkor biztosan az ételre szavaznék. Tel-Avivban rengeteg helyen lehet jó áron jót enni és egyáltalán nem a Michelin-csillagos vonalra kell gondolni, sokkal inkább a street foodra, csak szerencsére ott nem úgy hívják, hanem egyszerűen csak ételnek. Bár természetesen a különféle gasztrodivatok, mint a világ minden nagyvárosába, így ide is kitörülhetetlenül betették a lábukat, mivel jelenleg éppen annak a fajta laza mediterrán konyhának van világszerte igen nagy divatja, ami itt őshonos, ezért Izrael esetében ebben semmi erőltetett trendiskedés nincs, hanem éppen a természetesség jelének tűnik.

Ez a konyha, bár természetesen kínál rengeteg húsfélét is (főleg a bárány és a csirke elterjedt), mégis erősen zöldségcentrikus, és nem csak az izraeli konyháról alapból mindenkinek beugró humusz és falafel miatt.

Óriási kultusza van az édesburgonyának, a padlizsánnak és karfiolnak is, az egyik leghíresebb kifőzdejellegű tel-aviv-i étterem, a Miznon például konkrétan erre, a minden különösebb fakszni nélkül, egészben sütőpapírba csomagolt és kemencében megsütött zöldségre építette fel egész imidzsét. Az akció szerencsére olyan jól sikerült, hogy a Miznon az elmúlt pár évben komoly nemzetközi terjeszkedésbe is kezdett, és ma már nemcsak Párizsban, New Yorkban vagy Melbourne-ben sütik óriási látványkemencében a karfiolt, de Bécsben, közvetlenül a Szent István-székesegyház háta mögött is nyitottak egy üzletet, amelynek felkeresését mindenkinek határozottan javaslom, aki arra jár. A város másik jellegzetes, minden sarkon kapható fogása a mostanában Budapesten is überdivatossá váló shakshuka, ez a leginkább a lecsóra emlékeztető, de annál valamivel paradicsomosabb, frissen készülő fogás, amibe alapból egész tojásokat ütnek, de kínálják padlizsánnal, sajttal és fűszeres merguez kolbásszal is. A legjobbat a műfajban talán a kifejezetten erre a fogásra specializálódott és ezt nevében sem titkoló Dr. Shakshukában lehet enni.

Fotó: A szerző felvétele

3, Az emberek

Egy olyan országban, ahol a repülőgépről való leszállás pillanatától kezdve úgy érzi az ember, hogy bármelyik pillanatban igazoltathatja és számonkérheti egy terepszínű egyenruhába bújt, állig felfegyverzett tinédzserlány, elsőre talán meglepőnek tűnik, hogy mennyire kedvesek az emberek valójában.

Igen, tényleg sok a rendőr és a katona, meg az egyenruha alapján a gyakorlatlan szem számára néha nehezen beazonosítható szervezethez tartozó fegyveres,

nemcsak a reptéren és a közintézményekben, hanem az utcán, a bevásárlóközpontokban, sőt, az éttermekben is, de egyrészt az ember ezt meglepően gyorsan megszokja, másrészt pedig dacára a ránézésre fenyegető jellegnek, ezek a fegyveresek általában mosolyognak és sokkal inkább segítőkészek, mint fenyegetőek. Az egész olyan, hogy végig úgy érezheted, ami nem is áll távol a valóságtól: ők csak a feladatukat végzik egy zűrzavaros múltú és komplikált jelenű országban, ahol az ilyenfajta jelenlét egyszerűen része a hétköznapi életnek, és ahol a helyiek megtanultak ezzel együtt élni.

4, Jeruzsálem

A fallal körülvett, szűk, macskaköves utcákkal sűrűn átszőtt jeruzsálemi óváros azon kevés helyek egyik a világon, ahol az ember tényleg ma is úgy érezheti magát, hogy átélhet valamit a szinte tapintható módon jelen lévő több ezer évnyi történelemből. A négy városrészre (keresztény, muszlim, zsidó és örmény) osztott óváros és a Templom-hegy alig néhány négyzetkilométerre összetömörítve tényleg az emberi kultúrtörténelem egyik legsűrűbb olvasztótégelye és ezt még a szervezett tömegturizmus sem tudja tönkretenni. Ennek oka pedig az, hogy Jeruzsálem annak ellenére élő város marad, hogy közben minden pillanatban úgy érzi magát a látogató, mintha egy történelmi film díszleteibe csöppent volna. De miközben a Via Dolorosa koptatott kövein csúszkálva joggal gondolhatunk arra, hogy tényleg pont ezeken a köveken járva cipelhette Krisztus a keresztjét, pontosan ugyanolyan érvényes gondolat az is, hogy miért nincs hely ebben a csak humuszt árusító kifőzdében a sarkon, ahol sorban állnak a helyi arabok és az is, hogy milyen lehet kopt ortodox keresztény papként munkába járni ebben a városban.

Amíg az ember bolyong az óváros útvesztőjében, egyszerre érzi úgy magát, mintha egy óriási jelmezbálban lenne és egy nyüzsgő középkori vásárban, ahol eszmék és áruk egyaránt elképzelhetetlen színes keveréke veszi körül.

A városfalon kívül lévő, napközben jemeni, iráni, etióp és zsidó kifőzdék illatával elborított, és az Ezeregyéjszaka forgatagát idéző, éjszakára viszont a helyi fiatal hipszterek, és az idősebb generáció közös bulinegyedévé alakuló Mahane Jehuda piac pedig olyan varázslatos hely, amely önmagában is képes lenne minden várost felhelyezni az ide-mindenképp-el-kell-menni térképre. (Igen, meg kell nézni a Siratófalat, a Sziklamecsetet és a Szent Sírt is.)

Fotó: Artur Widak/NurPhoto/ Getty Images

5, Az elektronikus közlekedési forradalom élőben

Izraelre szokás start-up központként gondolni, ahol burjánzanak a különféle innovatív megoldásokat kínáló IT- és biztonságtechnikai vállalkozások, az viszont számomra korábban nem volt világos, hogy hasonló forradalom zajlik a tel-avivi közlekedésben is. Legalábbis legutóbbi ottjártamkor, négy évvel ezelőtt ennek még semmi nyomát nem tapasztaltam. A helyzet ma viszont az, hogy az izraeli fővárosban olyan mértékben terjedtek el a különféle elektromos közlekedési eszközök, amilyen sürrűséget én eddig maximum San Francisco egyes nagyon divatos városrészeiben feltételeztem.

És ez esetben nem Teslákra kell gondolni, hanem az átlagember számára sokkal könnyebben elérhető eszközökre, konkrétan rollerekre és biciklikre.

Ha azt állítjuk, hogy Tel-Avivban szinte mindenki ilyen tölthető eszközökkel közlekedik, nem állunk távol a valóságtól, tényleg rengetegen használják ezeket a veszélyesen felgyorsítható és kevés védelmet kínáló cuccokat. Nem csak sajátokat: a városban jelen van a már nálunk is elérhető Lime és a konkurens Bird eroller-szolgáltató egyaránt, aminek köszönhetően a belváros leginkább egy óriási roller-lerakatnak tűnik, mivel a felhasználók százával állítják le az eszközöket az utcán.

Az elektromos biciklik ránézésre inkább saját tulajdonban vannak, népszerűségük pedig teljesen érthető egy jellemzően meleg és viszonylag dimbes-dombos városban, amely ugyan remekül biciklizhető, de a sok emelkedőnek köszönhetően igazán nem jön rosszul a gépi rásegítés. Gyalogosként már kevésbé jó hír ez, a járdán sétálva bőven voltak olyan pillanatok, amikor egyszerre három száguldó rolleres és két biciklista között kellett megpróbálni életben maradni. Ha van ok, ami miatt az egyébként nagyon gyerekbarát várost kevésbé ajánlanám olyanoknak, akiknek magukra vigyázni még kevésbé tudó emberekre is figyelniük kell, akkor ez lenne az.

Fotó:Sergey OrlovTASS/ Getty Images

(Kiemelt kép: Matiszkó Kitti)

Pride a 24.hu-n!

Ahogy tavaly, így idén is külön cikkekkel készültünk júniusra, ami világszerte a Pride hónapja. 2018-as cikkeinket itt, az ideieket itt találod!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.