Szórakozás

Éppen előléptették volna, de ehelyett kirúgták

Akik egy nagy irodában dolgoznak, rengeteg munkatárssal, és mindehhez mindössze egy hűtő áll rendelkezésükre, biztos tapasztalták már, vagy legalábbis a kollégáik mesélték, hogy valaki megette, ellopta az ebédjüket.

Az már ritkábban történik meg, hogy valakinek minden nap ellopják az ételét. Pedig egy állapotos nővel éppen ez esett meg – írta a Mirror.

Minden nap a séf barátja által készített mennyei ebédet vitte magával, aztán ebédig berakta a hűtőbe. Ahonnan valaki mindennap kicsente. Nem lehetett tudni, hogy ki, a nő már azt is felajánlotta, hogy másnak is szívesen készít egy adaggal a barátja.

Ezt a lehetőséget az ártatlan kollégák kedvesen el is fogadták, de a tolvaj továbbra is lapított. A Redditen a történetét megosztó nő még azt is kiírta a hűtőre:

Kérlek, ne vedd el az ételemet! Terhes vagyok és szoptatok is. Amit csinálsz, rossz hatással van az egészségemre.

Időközben felszereltek egy kamerát is a konyhába, és kiderült, egy középkorú, egyébként rengeteget, „nálam háromszor többet” dolgozó munkatársnője az elkövető, aki nem igazán kedveli a nőt.

Az „Ebédtolvaj” előléptetés előtt állt, közel a vezetői szinthez. Ilyenkor a központból lemennek a vezetők a beosztottak irodájába, hogy meginterjúztassák őket. A várandós anya ekkor szembesítette a kamera egyik kiragadott képével a vezetőket, kivetítette a prezentációkor, hogy akit elő akarnak léptetni, az rendszeresen ellopja az ebédjét.

Ő (a tolvaj) rémülten nézett hátra a képernyőre. A főnökeink, akik tudtak a tolvajlásról, láthatóan dühösek voltak.

Mint kiderült, a két központból lejött vezető egyike éppen terhes, a másik pedig nemrégiben szült. A tolvajt így ahelyett, hogy kinevezték volna egy magasabb pozícióra, azonnal kirúgták.

A nő azt mondja, neki az volt a célja, hogy abbahagyja a munkatársnője az ebédjének az ellopását, és nem az, hogy kirúgassa, mégis ez történt.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik