Szórakozás

Steiner Kristóf: Semmi esélyünk, hogy ingatlant tudjunk venni

Az újságíró hosszú ideje Tel-Avivban él, több vállalkozása is van, most mégis úgy döntött, hogy elhagyja Izraelt és férjével egy másik országba, Ciprusra költöznek.

Ebben a fehér ruhában ment férjhez Steiner Kristóf
Párjával pontosan ugyanúgy öltöztek fel a nagy napra.

Itt nyaraltunk először közösen, illetve itt is kértem meg Nimi kezét. Nyolc alkalommal jártunk már itt, nagyon szeretjük benne azt a kettősséget, amely Izraelre is jellemző. Többször jártunk a sziget török oldalán is, amelyhez Nimi személyesen is kötődik, a nagyszülei ugyanis törökök

– kezdte a Blikknek Steiner Kristóf, aki arról is mesélt, hogy miért döntöttek a költözés mellett.

Idén lejár a szerződésünk arra az ingatlanra, amelyben a Yafo Creative nevű helyet csináljuk, arra pedig semmi esélyünk, hogy ott ingatlant tudjunk venni, mert nagyon drága. Magyarországra sem szeretnénk visszaköltözni, mert egyszerűen imádom az itteni időjárást, nem szeretek fázni. Tel-Aviv negyvenperces repülőút, így Nimi is gyorsan hazajut, ha kell. Egy egészen pici lakást keresünk, és persze, itt is szeretnénk folytatni a vegán workshopokat, míg a párom egy lakászszínházat tervez.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik