Szórakozás

Bíróság elé állt a lány, aki poénból lelökte 16 éves barátnőjét egy hídról

Ő állítja, csak segíteni akart. Akár egy évig tartó börtönbüntetésre is számíthat.

Bíróság elé állt kedden az a 18 éves lány, aki még augusztusban lelökte 16 éves barátnőjét egy 15 méter magas gyalogos hídról, Washington államban – jelentette a helyi sajtó. Jordan Holgerson rémisztő zuhanásáról, és fájdalmas becsapódásáról videó készült.

A vízbe a hasával becsapódó lány hat bordáját törte el, valamint kilyukadt a tüdeje. De akár bele is halhatott volna a zuhanásba.

A lányt lelökő Taylor Smith ellen súlyos gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó veszélyeztetés (Reckless endangerment) vádjával indítottak eljárást, amiért akár egy évig tartó börtönbüntetést is kaphat, valamint ötezer dolláros pénzbüntetéssel is sújthatják.

A nő a bíróság előtt nem vallotta bűnösnek magát. Korábban közölte, hogy ő nem akarta bántani barátnőjét, csak segíteni akart neki. Állítása szerint azért lökte le, mert látta, hogy nem mer leugrani. Csak segíteni akart neki, hogy leküzdje a félelmét.

Smithnek lehetősége lett volna a keddi meghallgatáson kérnie, hogy gyorsan folytassák le ellene az eljárást, de ezzel nem élt. Időt akart kérni ugyanis arra, hogy ügyvédjei megállapodjanak egy vádalkuról az ügyészséggel.

Holgerson közben közölte, ő csak azt szeretné, ha a bíróság igazságot szolgáltatna.

Az egyik pillanatban még boldogan szelfiztek, majd leszakadt alattuk a híd
A három brazil lány több mint tíz métert zuhant, amikor a vasúti híd egy része összeomlott alattuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik