Élet-Stílus

Az egyik pillanatban még boldogan szelfiztek, majd leszakadt alattuk a híd

A három brazil lány több mint tíz métert zuhant, amikor a vasúti híd egy része összeomlott alattuk.

Súlyos sérülésekkel szenvedett három lány Brazíliában, miután leszakadt alattuk egy rossz állapotban lévő híd egy része, nem sokkal azután, hogy ott szelfiket készítettek – jelentette a helyi sajtó. A 22 éves, 16 éves és 15 éves lányok nagyjából tíz métert zuhantak a Cais folyó felett átívelő hídról. Mindannyian csonttöréseket szenvedtek.

A helyi rendőrség közlése szerint a fiatalok szelfiket készítettek annál a pontnál, ami leszakadt alattuk. Az egyik fotót a rendőrség közzé is tette.

Az egyik pillanatban még boldogan szelfiztek, majd leszakadt alattuk a híd. Fotó: Divulgação/Polícia Civil

A G1 Globo brazil híroldal cikke szerint nagyjából nyolc ember volt a hídon, a baleset idején, de csak hárman zuhantak a mélybe. Ketten közülük többszörös lábcsonttörést szenvedtek, egyikük pedig a bokáját törte a zuhanásban.

Ahogy az a fotón is látható, a hídon nincsen külön járda a gyalogosoknak, akik csak a helyiek által „füleknek” nevezett kiugrókban tudnak félrehúzódni a hídon áthaladó vonatok elől. A beszámolók szerint az egyik ilyen kiugró szakadt le a lányok alatt.

A helyi hatóságok közlése szerint a rossz állapotban lévő híd fenntartásáért a szövetségi hatóságok a felelősek. A G1 Globo közölte, keresték az esettel kapcsolatban a közlekedési minisztériumot, de nem kaptak választ a kérdéseikre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik