Szórakozás

Curtis a lánykérés pillanatáról mesélt

Blonszki Renáta
Blonszki Renáta

újságíró. 2018. 08. 04. 08:06

Korábban a témában:

A rapper a napokban tudatta közösségi oldalán, hogy törökországi nyaralásuk első napján megkérte barátnője kezét. A nagy féltérdre ereszkedésről fotó is készült, de most Curtis elárult néhány részletet is.

Curtis eljegyezte a barátnőjét
Fotó is készült a lánykérésről

Vicces volt, mert ha nemet mond, furcsán alakult volna a hátralévő idő, de hála az égnek, nem így történt. Nagyon aranyos volt, nagyon meghatódott, a szálloda halljában térdeltem le, és a körülöttünk lévő emberek éljeneztek és tapsoltak, szóval tényleg nagyon különleges és megható pillanat volt.

A rapper és menyasszonya szinte az első pillanattól kezdve együtt élnek, ezért is olyan biztosak a kapcsolatukban.

Az a helyzet, hogy nagyjából két éve vagyunk egy pár Krisztivel, és ami még fontosabb, hogy gyakorlatilag egy hét után összeköltöztünk, ennyi együtt töltött idő után kiderül, hogy összezárva is működik-e a kémia, pontosabban a kapcsolatunk. Úgy tűnik, remekül működik

– magyarázta a Blikknek Curtis, aki azt is elmondta, hogy az esküvő jövő augusztusban lesz, hogy legyen idejük pontosan úgy megszervezni mindent, ahogyan szeretnének.

curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés, Aug 2., 2018, időpont: 1:26 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

NEW ORLEANS, LA - NOVEMBER 04:  Quarterback Drew Brees #9 of the New Orleans Saints celebrates  defeating the Los Angeles Rams 45-35 in the game at Mercedes-Benz Superdome on November 4, 2018 in New Orleans, Louisiana.  (Photo by Wesley Hitt/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.