Szórakozás

Ambrus Attilát majdnem halálra verték

A Viszkis című filmet Szlováliában is bemutatták, aminek alkalmából Ambrus Attila is a Felvidékre utazott. Annak ellenére is, hogy nincsenek jó emlékei a helyről.

A 90-es években többször jártunk a Felvidéken barátságos jégkorongmeccseken, amik minden alkalommal vérengzésbe torkolltak. Az ellenfeleink szintén félamatőr, melós csávók voltak, és nem igazán tetszett nekik, ha egy magyar csapat legyőzte őket

– kezdte a Borsnak Ambrus.

Egy ilyen edzőmeccses balhé után két csapattársammal egy nyitrai szórakozóhelyen kötöttünk ki, és az egyik srác kicsit túlitta magát, majd átrendezte a berendezést a vécében. Erre a he­lyi erők elkezdték gyepálni, és bár próbáltuk megvédeni, tizenöt kigyúrt állat baseballütőkkel és tonfákkal szarrá vert minket.

Ambrus Attila attól tartott, hogy újra bűnbe esik
A viszkis rablónak keményen kellett dolgoznia azért, hogy visszailleszkedjen a társadalomba.

Ambrus Attila komoly sérüléseit ráadásul el sem akarták látni.

Engem annyira elvertek, hogy a fejemből ömlött a vér, és a harmadik kórházban már a rendőröknek kellett könyörögniük, hogy valaki lásson el végre, mivel a másik két helyen arra hivatkozva, hogy nem szlovák állampolgár vagyok, nem voltak hajlandók összevarrni a fejem. A rendőrautó, amivel hurcoltak, úgy nézett ki, mintha disznóvágás lett volna benne. Az volt a szerencse, hogy nem volt ott a diszkóban az egész szlovák csapat, mert ak­kor ott halok meg.

Kiemelt kép: Berecz Valter/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik